Századok – 1996
Közlemények - Pajkossy Gábor: Kölcsey követi lemondásának történetéhez V/1191
1208 PAJKOSSY GÁBOR Propagandisten zu Gunsten der sogenannten Herren der Oppositionsparthey aufwerfe", s a cenzúra közbelépését sürgette. (MKanc. ein. titk. 1835: 44) 28 A IV tc. 5. §. utolsó, 6. szakaszáról van szó. 29 A leirat (Országgyűlés írásai, 1832-1836. III. 34.) — az országgyűlés alsó tábláján kisebbségben maradt, Kölcsey által is támogatott állásponttal (vö. 1833. augusztus 1-i felszólalásával, KFÖM П. 178-180.) összhangban annak kimondását kívánta, hogy az 1807 előtt tett irtások a jobbágyoktól nem vehetők, illetve válthatók vissza, s a törvény rendelkezései csak az ezután keletkezett irtásokra vonatkozzanak; az uralkodó kívánsága végül — vö. ,A jobbágyok hasznairól" szóló 1836:6. tc. 1. §. foglaltakkal — nem lett törvénnyé. Ld. még Kölcsey 1834. október 23-i beszédét is (KFÖM II. 146-148.) 30 A földesúr az eredeti törvényjavaslat (IV tc. 5. §. 6. szakasza) szerint a jobbágy költségére „kettőztetve", míg a leirat szerint egyszerűen a jobbágy költségén végeztetheti el „az elmulasztott űri munkát"; az 1836:7. tc. (A jobbágyi tartozásokról) utóbb az utóbbihoz hasonló módon szabályozza a kérdést. 31 Az eredeti törvényjavaslat 5. §-a mindössze egy szakaszból állt: a királyi leirat nyomán a Rendek egy 13 szakaszból álló paragrafust fogalmaztak meg (ld.: Országgyűlés írásai, 1832-1836. III. 249-254.), utóbb a VIII. tc. bukása után Deák javaslatára (vö. KLÖM IV 95.) e paragrafus élére került a jobbágyok személyi és vagyonbiztonságának elve. (Vö. „A földesúri törvényhatóságról és az úrbéri perről" szóló 1836:10. tc.-kel is.) — Kölcsey előző követjelentésével (Merényi: i. m. 87-89.) küldte meg a törvényjavaslatnak a kerületi ülésben átdolgozott és az országos ülés elé október 16-án került szövegét. 32 A 6. §-ban. (Vö. „A jobbágyok költözéséről" szóló 1836:4. tc.-kel.) 33 Azaz a királyi leirat rendre visszautasította azt a nyolc úrbéri törvénycikkely számos pontján érvényesülő törekvést, hogy a földesúr és a jobbágy közötti vitás úrbéri ügyeket másodfokon „a törvény útjára", tehát a bíróságok elé utalják; így ezeket az ügyeket továbbra közigazgatási úton, a Helytartótanács útján intézték. 34 Az úriszék eltörlését — amikor az előbb, 1833. május 22-én, illetve szeptember 12-én az úrbéri munkálat, majd a bíróságok „elrendelése" kapcsán 1834. április 8-án felmerült — alig néhány vármegye követe támogatta. (KLÖM I. 402., II. 201., III. 42.) Kölcsey 1833. szeptember 12-i felszólalásában az úriszék korlátozását javasolta, november 9-én eltörlése mellett tört lándzsát, majd (miután az országgyűlés által elfogadott úrbéri VII. törvényjavaslat az úriszéket csak korlátozta), november 25-én a törvénykezési munkálat vitája során az ellen szólalt fel, hogy a nemesek, különösen a kisebb nemesek kötelesek legyenek úriszéket fenntartani. Utóbb, 1834 áprilisában — távollétében — követtársa, Eötvös harmadmagával az úriszék eltörlését támogatta. (KLÖM II. 201. és uo. 27. jegyzet, KFÖM Ы. 100-101., KLÖM III. 42.) 35 A jobbágytelken ülő nemeseket avval kapcsolatban vetették adó alá, hogy lehetővé vált a jobbágytelki haszonvételek szabad adásvétele. (Ld. az 1836:4. tc. 6. §-át és a 11. tc.-et.) A kérdés — akárcsak az 1825/27. évi országgyűlésen — rendkívül heves vitákat váltott ki. Tizennyolc megyében (kilenc dunáninneni, hét dunántúli és két horvátországi megyében) e nemesi kategória már korábban is adózott; adó alá vetésüket, mint Kölcsey is írja, elsősorban a tiszai megyék követei ellenezték. Az 1833. október 7-i országos ülésen pl. 13 vármegye követe — köztük Kölcsey követtársa — volt „magának a thesisnek is ellene", hat követ pedig halasztást kért: a 19 megye közül 15 a tiszai megyék közül került ki. (KLÖM V 75. 1. 4. jegyzet, Uo. П. 277. sköv.; arra, hogy a törvényt számos megye — jórészt éppen a tiltakozó megyék — 1848-ig sem hajtották végre ld. Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843). Somogy Megye Múltjából 11. Kaposvár, 1980. 188-191.) 36 A jobbágyok birtokbírhatásának kérdése előbb az úrbéri V tc. 2. §. (az örökváltság) vitája során, 1833. április 27-28-án, illetve szeptember 4-én (KLÖM I. 337-343., II. 154-164.) merült fel, majd — a törvénykezési munkálat vitája során, a polgári törvénykönyv I. tc. 4. §. kapcsán — 1834. június 4-én került napirendre (Uo. П1. 209-219.); valamennyi alkalommal leszavazták. Kölcsey — utasítása szerint, melynek megváltoztatását 1833 januárjában hiába kérte — az első alkalommal nemmel szavazott, a harmadik alkalommal hallgatott, majd követtársával 1834. június 10-én kelt követjelentésükben kérte utasítása módosítását. Egyidejűleg sürgette Kende segítségét. (KFlevKZs 28. (Takáts Péter: Kende Zsigmond); 135., 137., 138. (Kölcsey — Kendének, 1834. június 7., 10., 15.) A megye közgyűlése szeptember 9-én úgy foglalt állást, hogy „az anyautasítás megtagadó tartalma alatt egyedül a magyarul nem tudókat, külföldieket és zsidókat kívánják megtartatni". {Merényi: i. m. 78., 80., vö. KFlevKZs 152. Kölcsey — Kendének, 1834. szeptember 21. is.)
