Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
BISMARCK ÉS MAGYARORSZÁG 1871-1875 1177 szemében. És miután a kapcsolatok megromlását kizárólag személyi okoknak tudta be, a megoldást is ebben vélte megtalálni. Azzal a kívánsággal zárta levelét, hogy Schweinitzet rendeljék vissza és más személyiséggel helyettesítsék.39 1 Bismarck május 28-án válaszolt Károlyinak, és bár, mint írta, orvosai eltanácsolták a szellemi munkától, az Andrássy levélben érintett valamennyi kérdésre érdemi feleletet adott. Schweinitzet természetesen védelmébe vette, és csupán annyit engedett meg, hogy a nagykövet hajlamos a teoretizálásra, és szeret nem létező dolgokat akadémikus módon taglalni. Egyébként, mint írta, Berlinbe kül<!ött jelentéseiben sokkal inkább osztráknak mutatkozott, mint ahogyan Bécsben beszélt. A továbbiakban biztosította Károlyit, hogy Schweinitz semmiben sem járult hozzá a Berlinben és más európai fővárosokban mutatkozó izgatottsághoz; ezt sokkal inkább a klerikálisok, a lengyelek, az osztrák tisztek és újságok, valamint Beust okozták. A kancellár nyomatékkal hangsúlyozta, hogy ő maga egy percig sem volt izgatott, és elégedetten állapította meg, hogy a bécsi udvar volt az egyetlen, ahol a berlini izgatottságról elteijedt hamis hírek semmiféle visszhangot nem keltettek. A Monarchia és Németország közötti viszony jelenlegi és jövőbeni alakulásáról írottakat sem hagyta válasz nélkül, és egyetértését fejezte ki az osztrák-magyar külügyminiszterrel. Ha Andrássy közreműködése meg is szűnik, amitől isten óvjon, írta, ő is azt hiszi, hogy az uralkodók akarata és a népek érdeke továbbra is biztosítja a baráti együttműködést, bárki is áll az ügyek élén a Monarchiában és Németországban.392 Ezeket az utolsó sorokat Bismarck alighanem jobb meggyőződése ellenére írta le, hiszen az újabb tapasztalatok csak megerősítették régi hiedelmét, hogy egy Andrássy nélküli Monarchia nem lehet Németország megfelelő partnere. A május 10-i kényelmetlen kibeszélés alkalmával39 3 azt mondta Gorcsakovnak, hogy a Monarchiától addig nem tart, amíg Andrássy van hatalmon, de ha egy császári leirat következtében más kerül kormányra, azon már el kell gondolkodni.39 4 A Károlyival június 6-án, tehát tíz nappal a fentebb ismertetett levél megírása után folytatott beszélgetés során még inkább sarkítottan fogalmazott. A magyar befolyás gyengülése és a Schwarzenberg-féle centralista irányvonal érvényesülése Németország szempontjából veszélyes helyzetet teremtene, mondotta. Ez pedig arra késztetné Németországot, hogy a legközelebbi veszély elhárítása érdekében először Ausztriával szemben alkosson frontot. Riasztó jövőkép volt ez, és tisztára úgy festett, mint április elején a Kölnische Zeitung fenyegetőzése. Ellentmondásnak tűnhet, és valóban az is volt, hogy a kancellár mégis lehetségesnek tartotta, hogy Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia között olyan kapcsolat alakuljon ki, amely a két hatalom biztonságát kölcsönösen garantálja. Az ellentmondás feloldására szolgáló szavakat maga Bismarck ejtette ki amikor arra utalt, hogy a két hatalom ilyen jellegű kapcsolatát nemzetközi jogi alapra kívánja helyezni.395 Annyit jelentett ez, hogy olyan szerződéses viszony kialakítását képzelte el, amelyet a törvényhozó testületek is szentesítenek. Egyedül ebben látta a biztosítékot arra, hogy a Monarchia Andrássy távozása után is Andrássy politikáját folytassa. Egyértelmű jelzés volt ez a jövőre nézve, de inkább csak a távolira, mert Bismarck az ilyen jellegű kapcsolatok kialakulását a dolgok természetes fejlődé-
