Századok – 1996

Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117

BISMARCK ÉS MAGYARORSZÁG 1871-1875 1155 attól tartottak, hogy a válság aláássa a dualista berendezkedés bázisait és megrendíti Andrássy külügyminiszteri pozícióját, azokat a pilléreket, amelyekre újabban a Monarchiával kapcsolatos politikájukat építették. Az aggodalom már az orosz kancellár 1873 decemberében a bécsi orosz követhez intézett utasításából kiérződött. Gorcsakov végtelen sajnálkozással értesült arról, hogy Andrássy pozíciója megingott, mert, mint írta, ő nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a magyar politikus továbbra is hatalmon maradjon. Andrássy visszalépése, ismerve a magas bécsi körök határozatlanságát, újra bizonytalanná tette a három udvar közötti együttműködés szilárdságával kapcsolatos számításokat.21

9

A német külpolitika ebben a tekintetben egy kicsit az orosz mögött maradt, mert Bismarck csak Schweinitz 1874. január 13-i jelentéséből szerzett tudomást arról, hogy bizonyos bécsi körök a magyar pénzügyi nehézségeket a dualizmus megszüntetésére és a centralizmus visszaállítására akarják kihasználni.220

A bécsi nagykövet a Berlinbe továbbított hírt egyebek mellett a Neues Wiener Tagblatt január 8-i cikkére alapozta, amelyből valóban kiérződtek a centralista felhangok.22

1

A levélre válaszolva Bismarck kétségét fejezte ki, hogy az osztrák-németeknek valóban érdekükben állna a dualizmus megszüntetése, de érdekes módon nem a centralizmus visszaállításától óvott. Arra hívta fel az osztrák alkotmánypártiak figyelmét, hogy a dualizmus fenntartása alkotmányos garanciát jelent a klerikális-szláv törekvésekkel szemben.22

2

A nem egészen logikus fordulat arra vallott, hogy Bismarck nem annyira az osztrák liberálisok sorsáért aggódott, mint inkább a lehetséges változás Németország szempontjából hátrányos külpolitikai következményeitől tartott. Bismarck utasítására Reuß az orosz kormány álláspontjáról is informálódott,223

és némi megnyugtatással szolgálhatott, hogy Pétervárott hozzá hasonlóan vélekednek. Gorcsakov azt mondta, hogy ő is valószínűnek tartja, hogy a dualizmus feladása után Ausztriában a szláv-lengyel és a klerikális elemekre támaszkodnának, ami sem Oroszországnak, sem Németországnak nem állana érdekében. Ha ugyanis egy ilyen fordulat végbemenne, az Andrássy bukását jelentené. Márpedig Andrássyban azt a személyt kell látni, aki a Németországgal és az Oroszországgal való jó egyetértést kialakította, eltűnése ezért semmiképp sem kívánatos. Oroszország most elégedett Ausztria magatartásával, de a belső viszonyokban végbemenő változás újra mindent megkérdőjelezne. A pétervári nagykövet azt is megemlítette levelében, hogy nem volt még alkalma, hogy a magyarországi viszonyokról a cárral is beszéljen Tudja azonban, hogy bár II. Sándor személy szerint nem kedveli a magyarokat, Andrássyval, az egykori forradalmárral szembeni ellenszenve, az utóbbi korrekt magatartásából következően, lényegesen alábbhagyott.22

4 A Pétervárról érkező információk úgy tűnik, megnyugtatták Bismarckot, mert egy ideig nem tért vissza a témára. 1874 decemberében azonban Pesten megjelent Asbóth János „Magyar conservativ politika" című röpirata, amely Schweinitz szerint élesebb támadás volt a magyar arisztokrata ellen, mint amilyent az osztrák konzervatívok szócsöve, a Vaterland valaha is indított,225

és ez a kancellár számára újra aktuálissá tette az Andrássy-problémát. Asbóth János jónevü konzervatív publicista volt, aki már korábban is feltűnést keltett írásaival, most a „Ma-