Századok – 1996

Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117

BISMARCK ÉS MAGYARORSZÁG 1871-1875 1143 6-án tájékoztatta a berlini osztrák-magyar nagykövetet az orosz-német katonai egyezményről.14

7

De akár volt előzetes tudomás, akár nem, Andrássy elzárkózott a csatlakozástól. A cár és a kancellár előtt alkotmányos nehézségekre hivatkozott,14

8

de az elutasítás valójában külpolitikai tőről fakadhatott. A katonai konvenció a Monarchiát Oroszország mellé állította volna egy lehetséges orosz-angol konfliktusban, emellett Németország fegyvertársává tette volna egy újabb németfrancia háborúban. Mindez szögesen ellenkezett Andrássy stratégiai elgondolásaival, ráadásul még viszonosságot sem nyújtott volna. A hetvenes évek első felében a Monarchiában ugyanis, az egy orosz háborútól eltekintve, nem számoltak olyan fegyveres konfliktussal, amelyben szükség lett volna valamilyen szerződőtárs katonai közreműködésére. Mindamellett Andrássy nem akarta kihasználatlanul hagyni az orosz szerződőkészséget. De csak olyan megállapodásra volt hajlandó, amely nem teszi a Monarchiát a két szomszéd nagyhatalom fegyverhordozójává. Az uralkodók által aláírandó szerződéstervezetben ezért csupán annyit irányzott elő, hogy az európai béke veszélyeztetése esetén a szerződő felek, más szövetség keresése nélkül, egymással konzultálnak, és speciális konvenció megkötésére csak akkor keriil sor, ha a konzultáció eredményeként a katonai akciót szükségesnek ítélik.14

9

II. Sándor némi ingadozás után 1873. június 6-án Schönbrunnban aláírta ezt a Heinz Wolter által szellemesen „kevésre kötelező politikai szándéknyilatkozatnak"150

nevezett szerződést,15

1

mert, amint arról I. Vilmosnak beszámolt, azt a pétervári konvenció céljaival egyezőnek találta. Egyúttal kifejezte reményét, hogy a német császár nem zárkózik el attól, hogy csatlakozzék a megállapodáshoz.15

2 Az orosz cár ausztriai látogatása alkalmával eredetileg I. Vilmos is Bécsbe szándékozott utazni, és csak betegsége miatt mondta le az újabb három-császár összejövetelt. Nincs szó tehát arról, hogy Németország előtt bármit el akartak volna titkolni. A megállapodás mégis közvetlen német részvétel nélkül jött létre, és Bismarcknak a cár levelére írt széljegyzeteiből érződik is emiatt egyfajta sértődöttség. A cárnak arra a mondatára, hogy az orosz-német katonai konvenció természetesen érvényben marad, azt vetette oda, hogy egyáltalán nem, arra pedig, hogy reméli, hogy I. Vilmos hozzájárul az új osztrák javaslathoz, azt jegyezte meg, hogy az egész csak akkor érvényes, ha mindhárman elfogadják.15

3

Miután a szerződést mái- ketten aláírták, ennek a megjegyzésnek csak az lehetett a jelentése, hogy német részről korántsem magától értetődő a csatlakozás. Hogy Bismarck elégedetlen volt és sértődött, abból is kitűnik, hogy közvetlenül a bécsi császártalálkozó előtt írt felterjesztésében az orosz politikát és Gorcsakovot igencsak éles szavakkal illette.15

4 A józan megfontolás végül mégis fölébe kerekedett a nagyobbrészt presztízsszempontokból származó fenntartásoknak. Mert ha van is némi igazság Langenau megállapításában, hogy a Monarchia és Oroszország német közvetítés nélkül talált egymásra,155

a végkifejlet alapjában véve egybevágott a német hatalmi érdekekkel. A Monarchia és Oroszország közötti megállapodás először is azt jelentette, hogy Bismarck, legalábbis egyelőre, mentesült a két hatalom közötti választás kényelmetlenségétől, amely választást Andrássy, amióta hivatalban volt, újra és újra szorgalmazta. Másodszor azt, a három császár megállapodása követ-