Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
1132 DIÓSZEGI ISTVÁN lehetséges katolikus koalícióhoz csatlakozzék, a német belső viszonyokra kedvezőtlen hatást gyakorolt volna. A porosz konzervatívokban amúgy is meg volt a hajlam, hogy a Centrumhoz közeledjenek, és az orosz kapcsolat megrontása következtében ehhez csak újabb ösztönzést kaptak volna. Az 1871. május 10-én Majna-Frankfurtban aláírt német-francia békeszerződés értelmében Franciaország keleti megyéi német megszállás alatt maradtak, és a kiürítésre csak az öt milliárdos hadisarc kifizetésének rendjében, fokozatosan kerülhetett sor. A német katonai jelenlét önmagában is lehetetlenné tett bármiféle francia revansot, de ilyenre Franciaország a súlyos háborús vereség és a párizsi kommúnben csúcsosodó sokféle belpolitikai feszültség miatt különben sem gondolhatott. A viszonyokkal reálisan számoló francia államfő, Adolph Thiers nap mint nap tanújelét adta, hogy kész eleget tenni a békeszerződésben vállalt kötelezettségeknek, Bismarck mégsem tudott szabadulni a lehetséges francia visszavágás lidércnyomásától. Az újonnan kinevezett párizsi ügyvivőnek, gróf Waldersee-nek 1871 augusztusában azt a tájékoztatást adta, hogy bizonytalan viszonyok előállta esetén német részről nem vájják meg, hogy a franciák támadjanak, hanem ötszázezer katonával maguk indítják meg az ellenségeskedést.68 1871 november végén a német katonák ellen elkövetett merényletek ürügyén a császárnál keresztülvitte, hogy az egész franciaországi megszállási övezetben újra kihirdessék az ostromállapotot.6 9 A Párizsból érkező információk csak növelték aggodalmát. Már szeptemberben arról értesült, hogy a francia nemzetgyűlés az évi újonckontingenst az eddigi százezerről százhúszezerre emelte, decemberben pedig arról, hogy a francia hadvezetés hatszázezer gyalogos kiállítására képes.7 0 Az is nyugtalanította, hogy a berlini orosz úgyvivő a prágai béke Eszak-Schleswigre vonatkozó cikkelyének végrehajtásáról érdeklődött, és hogy azt a reményét fejezte ki, hogy a francia jóvátételi törlesztés akadozása esetén Németország nem indít majd háborút Franciaország ellen.7 1 A mindig is meglévő gyanakvás és a kedvezőtlen információk késztetik majd arra, hogy 1871 január végén, mint fentebb már utaltunk rá, figyelmeztesse az uralkodót: váratlan politikai komplikáció, vagy külső segítség kilátása esetén Franciaország újra megtámadja Németországot.7 2 Ugyan mit segíthetett ilyen esetben az Andrássy-által felajánlott szövetség? Bismarck 1871. január 12-én fogadta Károlyit, nemsokkal azután, hogy az új osztrák-magyar nagykövet Berlinbe érkezett. Barátságos gesztus volt ez kétségkívül, hiszen elődjével, Wimpífen gróffal sokszor hónapokon át nem állt szóba. Amit azonban Károlyitól hallott, aligha lehetett kedvére való. A nagykövet szavai arról árulkodtak, hogy a bécsi Ballhausplatzon végbement személycsere mégiscsak valamiféle politika változást foglalt magába. A birodalmi kancellár azonban leplezte bosszúságát, és arról sem tett említést, hogy őt most egészen más dolgok foglalkoztatják. De nem köntörfalazott, rögtön a dolgok közepébe vágott. Jóllehet Károlyi egy szót sem szólt arról, hogy mely hatalom ellen kellene a Monarchiának és Németországnak szövetségre lépnie, Oroszországról kezdett beszélni. Németországot oly bensőséges viszony fűzi Oroszországhoz, jelentette ki, hogy nem könnyű elképzehii, hogy azt valami is megzavarhatná. A bensőséges viszony egyik eleme a porosz részről mutatkozó hála, mert ő nem ért egyet Schwarzenberg sokat idézett mondásával, amely szerint a politikában a hála nem játszik szerepet.
