Századok – 1996

Tanulmányok - Urbán Aladár: Népítélet Lamberg felett. Beszámolók; emlékezések; tanúvallomások V/1063

NÉPÍTÉLET LAMBERG FELETT 1065 nyát kapja. Latourt a megkeresés igen kellemetlenül érinthette. Válaszát ugyanis szeptember 19-én, feltehetően a Reichstagnak a magyar küldöttek elutasításának napján lefolyt nagy vitája után fogalmazta meg. (Az ellenzék ennek kapcsán kritizálta a kormány politikáját Magyarország irányában és elítélte Jellasics támadását is.) Jellasics kapitány szeptember 22-én érkezett meg Latour válaszával, amely kevés örömet okozott a horvát főhadiszálláson. A hadügyminiszter arról tájékoztatta ebben a bánt, hogy ő „mint a Reichstagnak felelős miniszter' nem tekintheti a horvát inváziós erők egységeit osztrák alakulatoknak, mert ezt a „hallatlan helyzetet" a minisztériummal nem fogadtathatná el. Azzal vigasztalt viszont, hogy minden nap vár egy császári manifesztumot, amely elismeri a horvátok jogait, s vagy meghozza a „kiegyenlítést ", vagy elhatározó nyilatkozatot tartalmaz „az illegális magyar kormány ellen". Amint ez megtörténik — nyilatkozta Latour — ő szabad kezet nyer és a bán minden kívánságát teljesíti.2 A Reichstag szeptember 19-i ülésén a magyar küldöttség fogadását elutasító határozat a képviselők szláv többségének volt köszönhető. Erre nemcsak a német egység hívei (a radikálisok) figyeltek föl, de maga a kormány is. Ez az esemény új dimenziót adott ugyanis Jellasics akciójának. A Wessenberg-kormány ekkor már nemcsak a fegyveres összeütközéstől, a cs.k. hadsereg kettészakadásától tartott, hanem attól is, hogy Jellasics győzelme a szlávságnak nemkívánatos túlsúlyt biztosítani a birodalomban, s magát az osztrák alkotmányosságot is veszélyeztetné. Az osztrák kormány ezért szeptember 21-én felségelőteijesztést készített. Ebben az osztrák és a magyar minisztérium közötti megegyezést, valamint a Buda ellen vonuló horvát sereg megállítását sürgették. Ez utóbbit egy olyan fővezér kinevezésével kívánták elérni, aki a Magyarországon található összes fegyveres erő felett (így a horvát inváziós csapatok felett is) rendelkezne. Ez Jellasicsot korábbi állapotába helyezné vissza, s így — esetleges győzelme esetén — nem fenyegetné az alkotmányos szabadságot. A tervezet Esterházy Pál külügyminiszter személyi javaslatát és közreműködését feltételezte, aki lemondott ugyan szeptember 5-én, de visszalépését a király még nem fogadta el. Esterházy azonban nem vállalta a közreműködést, lemondására hivatkozva.3 Időközben készült a Latour által remélt királyi manifesztum is. Helyesebben egyszerre kettő: egyik az ország lakosságához, a másik az országban állomásozó haderőkhöz. Születésük pontos körülményei még tisztázásra várnak, de a jelek szerint a Wessenberg-kormány szeptember 21-i előterjesztésének szellemében készültek, s szeptember 22-i dátummal bocsátották ki azokat. Az ország népéhez szóló dokumentum — többek között — a Batthyány-kormány egyes tagjainak magatartását ítélte el, mert azok az ország és az örökös tartományok közötti kapcsolat lazítására törekedtek és kifogásolta az olasz segély megtagadását. Majd az újoncozásról és a papírpénz kibocsájtásáról szóló, nem szentesített törvények életbe léptetésének „vészterhes irányát", valamint a hadsereg egységének megbontására irányú ló törekvéseket nehezményezte. Ügyes fordulattal a horvát-szlavón követelések következetes fenntartását „egy egész hű nemzet kívánságainak" minősítette, s fájlalta, hogy a kibékítési törekvések eredménytelenek maradtak, így a korona kötelessége az ellentétek kiegyenlítése és a kibékítés, melyet az uralkodó magára vállal. Ismét elítélve a törvénytelen újoncozást és a sorkatonaság