Századok – 1996
Közlemények - Petri Edit: A görögök közvetítő kereskedelme a 17–19. századi Magyarországon I/69
100 PETRI EDIT terhekkel járó taktikát alkalmazott. Ennek lényege: akadályozni a 17. század végétől, majd 18. század elejétől még erőteljesebben jelentkező hagyományos földesúri jogok érvényesülését. Már a közvetlen cél, a földesúri fennhatóság alóli megszabadulás ára is nyomasztó anyagi és egyéb terhek vállalása volt. A gazdaságilag motivált szükséglet így tehát kezdettől eresebbnek mutatkozott a hagyományosnak és idegenrendészeti szempontból szükségesnek mondható elzárkózásnál. A 17. század közepétől sok adatot találhatunk a városi adókönyvekben jelentős nagyságú kölcsönügyletre. A városi adók egyik jelentős forrása lehetett a mai modern kifejezéssel „kamatadódnak nevezhető bevételi forrás. Ugyanis nemcsak az állatállomány, hanem lényegében más haszonvételi jövedék, pl. a kihelyezett pénz évi kamata is adóalapként funkcionált. Az igen körültekintő korai szabályozás mindkét ügyleti fél hasznából adóalapot képez. A törvényes 6%-os kamaton felüli haszonszerzés mint — nem is alaptalan — vád mindamellett egyik eszköze volt az idegen kereskedők vegzálásának. Erre jellemző esetként szolgál Juhász Demeter esete, akinek — társával Kirják Jánossal folytatott kereskedése — Pest város kereskedőtestületének tiltakozását is kiváltotta. Miután a városi tanács nem adott helyt a helybeli kereskedőtársulat Juhász és társa kereskedése elleni tiltakozásának, feljelentették a veszélyes kecskeméti konkurenciát azzal a váddal, hogy: „ezer tallérbul álló capitalissát törvénytelen uzsorára adta ki."6 0 Kecskemét és Pest közötti konkurencia-harc viszonosságára jellemző, hogy 1790 decemberében Kecskeméten jut kereskedési engedélyhez egy pesti kereskedő. A görög kompánia felpanaszolja, hogy már eddig is sok hátrányuk volt abból, hogy „a magyar kalmárok is megszaporodtak, kiket a jó békességért megszenvedvén ellenek semmit nem szólhattunk".6 1 A 19. század első felében nem a hagyományos városi polgárjog birtokosai, a feudális viszonyok között megszerzett kis kiváltságaikat féltékenyen őrző céhpolgárok, hanem az ismét árutermelő nemesség képviselte és pártfogolta a polgárosító reformokat és a liberalizmust. A hazát talált hazátlanokat az anyagi érdek és a rangemelkedés vágya a feláramlás mintaképéhez, a nemesi ideálképhez való hasonulás irányába nyomta. Ezzel ha nagyrészt a haszonelvűségtől vezéreltetve is — de a jozefinista abszolút állam potenciális ellenérzőivé váltak. Ez a nemesi életeszméhez való vonzódás előmozdította felívelő társadalmi karrierjüket s ezáltal befogadásukat. A magyar vezetőréteg nagy része kitartott a liberális alapelvek mellett nyomós gazdasági és politikai érdekből és bizonyára meggyőződésből. A napóleoni idők gabonakonjuktúrája, az 1820-1830-as éveknek a nyugat-európai ipari forradalommal kapcsolatos gyapjúkonjuktúrája újból ösztönzést adott a nagybirtokosoknak árutermelésük kibontakoztatására, uradalmaik „racionalizálására". A nagybirtok árutermelésének kibontakozásával karöltve járt a terményeinek felvásárlását és forgalmazását ellátó, jelentős részben zsidó kereskedők szerepének növekedése, működésének kiterjedése. „Az új kereskedőelem a francia
