Századok – 1995

Folyóiratszemle - Medusevszkij A. N.: Max Weber és az oroszországi konstitucionalizmus IV/952

FOLYÓIRATSZEMLE 953 modernizációt. Ügy vélte, hogy az orosz konstitucionalistáknak nincs stabil társadalmi bázisuk és a demokratikus fejlődést leginkább a bürokrácia veszélyezteti. A weberi felfogásban az első orosz forradalom átmenetet jelentett az ország europaizálása irányába, ami azonban (a hagyományos bürokratikus struktúrák, a tekintélyuralmi rendszerek parlamentárissá való átalakítása lehetséges módjának kérdésessége miatt) még nem volt visszafordíthatatlan, de az ilyen rendszerű országokban alapfejlődési tendenciát jelezhetett. A jelzett időszakban Németországban az egyetemi központok körül (főleg Heidelberg szerepe fontos) orosz értelmiségi kolóniák jöttek létre, ami egyfajta német-orosz intellektuális kölcsönhatásra vezetett. Weber említett levelezéséből megismerhetjük kapcsolatait orosz kollégáival és az orosz történetfilozófia iránti komoly érdeklődését. A weberi racionalizálási elmélet Medusevszkij szerint több ponton érintkezik a szlavofilek és a nyugatosok vitája egyes témaköreivel. Teóriáját kidolgozva gyakorlatilag Keletről tekintett Nyugat felé és Oroszország (és Kína) egyfajta kontrasztmodellt jelentett számára. Ügy véljük, a szerző joggal emeli ki a német-orosz kölcsönhatás mindkét felet érintő pozitívumait. Weber a jelzett évkönyvben nagy figyelmet szentelt Kelet-Európa és főleg Oroszország fejlődése vizsgálatának, orosz műveket olvasott, kitűnő kapcsolatai voltak B. A. Kisztyakovszkijjal. Az utóbbi és tudóstársai nézeteire hatottak a német jogszociológusoknak a jogállamról és a polgári társadalomról vallott elképzelései. Kisztyakovszkij — azonfelül, hogy meghatározóan hozzájárult Weber és az orosz értelmiség kapcsolatához — föllépett a társadalmi viszonyoknak reformokkal és törvényes úton való racionalizálásáért; azaz valójában osztotta Weber modernizációs felfogását. A két tudós levelezéséből kitűnik, hogy ő ismertette meg Webert az orosz pártok alapdokumentumaival (köztük a Felszabadítás Szövetsége alkotmánytervezetével) és informálta az orosz tudományos és politikai életről, míg Weber pedig azonosult az orosz konstitucionalisták fő elképzeléseivel és tevékenységével. Webernek az említett 1906-os évkönyvben megjelent két írása egyaránt tükrözi nézeteinek fejlődését és az orosz konstitucionalisták társadalmi bázisának gyengesége és célkitűzéseik valóra váltásának nehézségei miatti növekvő aggodalmát. Végkövetkeztetése szerint azonban Oroszország, nagy nehézségekkel ugyan, de nyugati típusú fejlődési útra tér. Az orosz liberalizmus gyengeségének gyökerei a múltba nyúlnak vissza; a társadalmi szokások századokon át változatlanok maradtak, nem alakult ki erős városi középréteg és végül az archaikus politikai felépítmény reformokkal nem változtatható meg, hanem csak egy újjal lehet felcserélni. A modernizáció szempontjából Weber fontosnak tartja a hagyományos orosz mezőgazdasági struktúrát és az agrárkérdés körüli éles társadalmi ellentéteket, amelyeket szerinte a klasszikus liberális módszerekkel nem lehet megoldani. Noha Medusevszkij szerint a tudós a zemsztvo-önkormányzathoz fűzött bizonyos reményeket, de azt is hangsűlyozta, hogy a hosszú autoritárius kormányzás történelmileg megsemmisítette az önigazgatási hagyományt. Az orosz liberalizmus ugyanakkor önmagában is gyenge volt. A művelt rétegek felső részét átfogó, a modernizációért küzdő mozgalom és eszmeáramlat a nyugati történetírásban is máig vitatott problémasort vet fel. Medusevszkij szerint ilyen pl. a fogalom meghatározása, specifikumai, az egység kérdése, a nyugati analógiák jogossága, az orosz társadalmi gondolkodásbeli helye és végül eszmerendszerként, vagy politikai mozgalomként való interpretálása. A sajátos orosz körülményeket látva és a bal- és jobboldali bírálattól tartva maga a mozgalom is kerülte önmeghatározásában a liberális terminust (a kadetok csak zárójelben szerepeltették az Alkotmányos Demokraták Pártja megjelölést). Az orosz konstitucionalizmus békés úton akarta elérni az ésszerű társadalmi rendet, taktikájával is kerülve a konfliktusok kiéleződését, de végül is pontosan alkotmányos demokrata politikai pozíciója miatt vált a legsebezhetőbbé. Lényegesek azok a területek (a szabadság társadalmi tudatbeli helye, a lelkiismereti szabadság, az anyanyelv használatának és tanulásának joga, az egyetemi autonómia, az egyesülési és gyülekezési szabadság), amelyek vonatkozásában Weber elemzi az 1905-1906. évi változásokat. Megállapítja, hogy az első orosz forradalom hatására a kormányzat a törvényhozásban taktikai engedményekre kényszerült, de nem beszélhetünk se igazi alkotmányosságról, se a demokrácia győzelméről. A német szakirodalomban már a 19. században komoly vitatéma volt a klasszikus angolszász és francia liberalizmus egyfelől, a fejletlenebb országok alkotmányos mozgalmainak társadalmi bázis és ideológia szerinti összehasonlítása másfelől, ami a századfordulón Oroszországra is kiterjedt és napjainkig tart. A konstitucionalizmusnak Oroszországban is számolnia