Századok – 1995

Folyóiratszemle - Eszkin Ju. M.: A mesztnyicsesztvo a feudális társadalom szociális szerkezetében IV/950

FOLYÓIRATSZEMLE 951 Eszkin rámutat, a szolgálatbeli hierarchiában elfoglalt hellyel és a hűbérúr előkelőségével bizonyos fokig nekik is számolniuk kellett. Az orosz feudális államrendszer a Max Weber által patriarchálisként meghatározott uralmi típusba tartozott. így a már elkerülhetetlen jogi megújulás is legfeljebb „az elfeledett régi szokások helyreállításaként" jelent meg. Az orosz szolgáló emberek jogfelfogásukban teljeskörűnek ismerték el az uralkodó hatalmát személyük felett, ugyanakkor korlátozottnak azon csoportot illetően, amelyhez tartoztak. Nyugat-Európában a korporativitás elve elsődlegesen a személyiséget védte és csak azután a hozzá kapcsolódó előkelő nemzetséget, Oroszországban viszont Eszkin szerint a szolgálati hierarchiában elfoglalt hely volt a meghatározó és csak ezt követően jött számításba az individuum mint egy társadalmi csoport tagja. Ha a weberi megközelítést nézzük, akkor a mesztnyicsesztvo 1682. évi megszüntetése az állam és a szolgálók patriarchális viszonyának fellazulásához kapcsolható. Oroszországban a hübérbirtokon belüli politikai hatalom konszolidálódása elmaradt a központi hatalométól. így érthető az a tendencia, amit Milov hangsúlyoz, hogy a keleti despotikus vonásokkal rendelkező államrendszer az adománybirtokokra támaszkodva tovább növelhette dominanciáját. Az ország 15-17. századi fejlődésére a földesuraknak a főhatalomtól való függésének fokozódása és egyfajta nivellálódásuk a jellemző, amelyek akadályozták a belső réteghierarchia elmélyülését. Eszkin szerint Melnyikov joggal mutat rá, hogy ezen rendszerben a földesurak a szolgálati rangsorbeli előkelőbb helyért és az ezzel együttjáró földbirtokért és nagyobb illetményért küzdöttek. A szerző szerintünk megalapozottan igényli az orosz és a bizánci tulajdon- és járadékformák további összehasonlító vizsgálatát, ami — összekapcsolva az orosz feudalizmus evolúciójával — segítheti a mesztnyicsesztvo gyökereinek és fejlődésének tisztázását is. Az intézmény kora feudális alapjaira utal A. A. Gorszkij. Az örökbirtokok lassú oroszországbeli megjelenése kapcsán ugyanis rámutat a feudális orosz kizsákmányolás állami-korporatív jellegére, a földesúri jövedelmek függésére a bojárok államigazgatási rendszerbeli helyétől. Schmidt ugyancsak azt mondja, hogy a mesztnyicsesztvo gyökereit a senior-vazallus viszony kialakulása tájékán kell keresnünk. Figyelemre méltó B. N. Flórja középkori jogi forrásokon alapuló megállapítása, amely szerint a 17. század közepéig az idegen származású arisztokraták illetményét az orosz szolgálati-adminisztratív rendszerben elfoglalt helyük határozta meg. A mesztnyicsesztvo elemzését meg lehet próbálni úgy is, hogy kiindulásként összevetjük olyan, a feudális viszonyokat sok nyugat-európai államban jellemző normával, mint a majorátus. Nyugaton az utóbbi elsősorban magánjogi és nem állami jogi viszonyok elemeként működött és csak később vált a nemesi nemzetségek státusza fenntartásának eszközévé. Oroszországban ez a jogi norma hiányzott még a 16. században is. Ugyanakkor a külsőleg rendkívül távolálló intézmények (a mesztnyicsesztvo és a majorátus), mint azt A. N. Medusevszkij a 18. század eleje törvényhozását elemezve bemutatta, hasonló funkciót töltöttek be. A katonai és a polgári szolgálat ellátásához ugyanis stabil vagyoni fedezetre volt szükség. Nem véletlen, hogy a mesztnyicsesztvo normáinak megerősödése egybeesett az egységes orosz állam kialakulásának folyamatával, változása pedig a feudális tulajdon átalakulásával, az utóbbi nagyobb függésével a szolgálati helyzettől, az egyeduralkodó és a bürokratikus elvek megnövekedett szerepével. Eszkin ügy véli, hogy mind a mesztnyicsesztvo, mind a majorátus a vazallitás szolgálati-hűbéri viszonyain alapult. Mint Medusevszkij rámutatott, a mesztnyicsesztvo rendszere egyfajta korlátozó szabályozása volt az állan^ részéről a nemesi hadseregbeli és polgári szolgálatbeli hierarchiába tartozó nemzetségek számának és előmenetelének. Az intézmény eltörlése összefüggött az adománybirtokok és a katonai szolgálat kapcsolatának gyengülésével, a nemesi felkelésről a reguláris hadseregre való áttéréssel. I. Péter 1714. évi rendelete (az örökbirtok és a szolgálati birtok közti különbség megszüntetése, az örökösödés szabályozása) egyrészt a birtokaprózódást próbálta megakadályozni, másrészt a földtelen „aktív nemesek" teljesen állami szolgálattól függő csoportját kialakítani. Eszkin szerint azonban a majorátus még nem, a mesztnyicsesztvo pedig már nem kelleti a nemességnek, amelynek nagy része ellenezte a rétegeken belüli éles differenciálódást. A leglényegesebb azonban, hogy ezzel a változással az állam visszavonult a klasszikus feudális stílusú hűbérúri szerepkörtől és így szabaddá vált az út a földmagántulajdon kiformálódása előtt. Innentől a katonai (és egyéb) szolgálat teljesítését mar csak állami-bürokratikus vonalon lehetett elérni. A mesztnyicsesztvo feudális típusú intézmény volt, de helytelenek a fejlett feuda-