Századok – 1995
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A debreceni posztószövők legrégibb céhszabadalma I/63
90 PACH ZSIGMOND PÁL bocsátó Monaki Sándor a leányági örökösök közé tartozott: Komáromy A.: Dózsa nádor és a Debreczeni család, Turul, IX (1891), 5-8, 67-69, 74^77. 26 Szádeczky L. közölte céhlajstromában Debrecen címszava alatt a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltárának (azóta megsemmisült) céhanyaga alapján: „Csapók 1513- és 1540-ből": Iparfejlődés és a céhek története Magyarországon, Bp., 1913, II, 254. 27 Balogh /.: A legrégibb debreceni céhlevelek. In: A Déri Múzeum Évkönyve (= DMÉ) 1937. Szerk. Sőregi J., Debrecen, 1938, 134-136. — Az oklevél leltári száma: I. 94/1921.-1. — Balogh egyúttal azt a magyar nyelvű szöveget is közölte, amellyel 1555-ben enyingi Török János, Debrecen akkori földesura megerősítette a helybeli vargák (állítólag több mint kétszáz éves) szabadalomlevelét. Idézte már Szűcs: I, 115-116. 28 Az olvashatatlan szavak helyét Balogh forrásközleményében kipontozta. Az alap-oklevél keltének évszámát egyértelműen anno millesimo tricentesimo nonagesimo octouo-nak olvasta. 2 9 qui vero stamina debitam longitudinem aut latitudinem non habentia pro iusto panno vendiderit, stamina talia et pannum talem totaliter amittat". - A céhbe való felvételért 4 forintot kellett fizetniük, továbbá 2 font viasszal, 2 cseber borral és lakomával szolgálniuk: Fejér: IX, 5, Budae, 1834, 136; Fr. Zimmermann - C. Werner - G. Müller: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen (= UBS), II, Hermannstadt, 1897, 451^452. 30 A brassói szürkeposztó-készítők nyilván azért szerettek inkább otthon, mint a piacon árusítani, hogy ne kelljen vásárvámot fizetniük. Erre vall a váradi mechanici jobagiones esete is (közelebbi mesterségükről nem szól az 1429. évi forrás), akik a vásárok idején készítményeiket lakásuk ablakába tették ki, és utánuk nem akartak vámot fizetni: Bunyitay V.: A váradi püspökség története, I, Nagyvárad, 1883, 252-253. - Vö. a Budai Jogkönyv egyidejű (1403-1439) előírásával, amely szerint még a budai polgároknak is tilos volt posztót otthon ([in iren lieuseren) rőfszámra (pey derr ellen) árusítani (auf den kauf versneiden): Das Ofner Stadrecht. Eine deutschsprachige Rechtssammlung des XV. Jahrhunderts aus Ungarn. Hg. von K. Mollay, Bp., 1959, 92; lásd a 38. jegyzetet. 31 A vajdai oklevél másik rendelkezése is a céhes élet szabályait erősítette: minden mesterember (quilibet mechanicus) maradjon a maga szakmájánál, és ne avatkozzék más iparos vagy a kereskedő dolgába, és viszont a kereskedő se bocsátkozzék iparűzésbe ([ad aliquam mechanicam artem): UBS, V, Bukarest, 1975, 142-143. - Vö. az 1468. évi debreceni céhszabályzattal: 98. jegyzet. 32 Szádeczky, aki az 1376. évi szászföldi céhszabályzatot (különben elég laza) magyar fordításban adta közre, a lanificest gyapjúszövőknek fordította, és maga is hozzátette: „ti. a szűrposztókészítők vagy ún. csapómesterek": II, 12. 33 A céhtagság feltételei között a lakomán és (a céhnek és a földesúrnak járó) pénzdíjon kívül „unum... id est possto" is szerepelt — nyilván a mesterremek korai formája. — A kipontozott hely az oklevélben olvashatatlan. Hogy milyen szó állhatott itt, arra a továbbiakból következtethetünk: 43. jegyzet. 34 A pászma jelentésére (bizonyos számú fonalból álló köteg): A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, III, Bp., 1976, 120. - Luby olyan gubafonal készítését írta le, amelynél 6 szálból lett egy járás, s ezek együttese megfelelt a pászmának: 147. - Ecsedi közlése szerint 4 szál volt egy járásban, s a félguba szélessége 28 járás, vagyis 70 cm: 49. - A rimaszombati csapócéh 1655. évi szabályzata értelmében „az szűrnek az hossza 45 sing...; az járása az szűrnek 8 szálul 27 járás": Magyar Történelmi Tár (= MTT), XXII (1877), 252. - Endrei W. 1760-as évekbeli cseklészi posztóadata szerint egy pászma 100 fonalból állt: Magyarországi textilmanufakturák a XVIII. században, Bp., 1969, 83. 35 Szilágyi S.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek (= EOE), II, Bp., 1877, 70. 36 Ahol az 1556. és 1560. évi, latinul írt erdélyi árszabályzatok az ulna szót használták, ott a későbbi, magyar nyelvű limitációk már mindenütt singet mondtak: EOE, II, 70, 182; VI, Bp., 1880, 141; VIII, Bp., 1882, 285, 336, 391, 470; X, Bp., 1884, 352. - A rőf hossza 77,5 cm-re, az erdélyi singé 62,2 cm-re tehető: Bogdán /.: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig, Bp., 1978, 103, 106; de a rőf-sing „kettősség" sok esetben bizonytalan: 104, 114-115. -Györffy országszerte általánosnak tekintette, hogy a „szűrposztót ősi soron singgel mérik. Egy sing 63 cm hosszú": (1926), 8; (1930), 59, 125. 37 „...qui magistratu...sunt" nyilván ugyanúgy céhtagságot jelent, mint az oklevél későbbi helyén „qui in magistratu et societate eorum existant". Hasonlóan fogalmazott a váradi kovácsok 1481-ben megújított céhlevele, amikor „super libertate cechatus sive magistratus eorum" szólt:
