Századok – 1995

Közlemények - Varga J. János: „Ungarisches Kriegs–Theatrum”. Szerbia és a Temesi Bánság 1716–1718 IV/873

880 VARGA J. JÁNOS nagy erőfeszítéseket. A császáriak ötezerháromszázharminchat főt veszítettek, ami elsősorban az ütközet szerencsétlen kezdetével magyarázható. Halottaik között volt Hauben altábornagy, akit a szó szoros értelmében szétvagdaltak, és Pálffy János alezredes, Pálffy tábornagy fia, aki mindját az összecsapás kezdetén ellenséges golyótól eltalálva halt hősi halált. Sebesültjeik között tizenhárom tábornok, továbbá nagy számú törzs- és főtiszt szerepelt, ami arra mutat, hogy — miként a török elleni felszabadító háború valamennyi csatájában — most is az első sorokban és a legveszélyesebb helyeken, példamutatóan küzdöttek.40 Musztafa belgrádi pasa tétlenül szemlélte a felmentésére érkezett nagyvezír seregének romlását. Látszólag érthetetlen passzivitása, ám magyarázatot kapunk reá, ha figyelembe vesszük, hogy a csata a vártól mintegy öt-hatezer lépésnyire zajlott, s mire a köd felszállt és a pasa tájékozódhatott, addigra beteljesedett a felmentő sereg sorsa. Beavatkozását az is gátolta, hogy a császáriak hátrahagyott egységei a csata idején is szakadatlanul lőtték a várat, ami lekötötte a védők erejét és figyelmét. így nem maradt más választásuk, mint a kapituláció. A felmentő sereg vereségét követő napon — mielőtt arra felszólítást kaptak volna — jelezték: megadják magukat. Augusztus 18-án aláírták a fegyverletételről szóló okmányt, amelynek értelmében Belgrád védői — mintegy huszonnyolcezer harcos — és a polgári személyek szabad elvonulás feltételével átadták Savoyai Eugénnek a várat teljes hadfelszerelésével és a Dunán horgonyzó hadiflottával együtt. Augusztus 22-én a török csapatok eltávoztak Nis irányába, immár másodszor a felszabadító háborúk folyamán.4

1 A nagyvezír seregének futására kártyavárként omlott össze a török hatalom a Temesközben és a Duna mentén. Elsőként Redzseb pasa döntött a visszavonulás mellett, s Orsovánál átkelve az Al-Dunán elhagyta a bánság területét. A belgrádi táborból kiküldött csapatok azután hozzáláttak a Temesköz utolsó török bázisainak kifüstöléséhez. Uj-Palánkát — amely Belgrád ostromának heteiben került ismét török kézre — gróf Esterházy József ezredes foglalta vissza, Orsova védői pedig meg sem kísérelték az ellenállást. Amikor megpillantották báró Splény László tábornok huszárezredét, azonnal az Al-Duna jobb partjára igyekeztek, többségük sikertelenül. Sokan kard által vesztek el, mások a hullámokban, mert a vágtató lovasok a folyóba szorították a menekülőket. Belgrád veszésének hírére Karánsebes és Mehádia őrsége is fejvesztve menekült. 1717. augusztus 27-ére Magyarország területén nem voltak törökök.4

2 A Porta Elhadzs Musztafa pasa útján 1717. szeptember 10-én jelezte Savoyai Eugénnek békehajlandóságát, ami a bécsi kormányzati körök egyetértésével találkozott. A tárgyalások előkészületei már 1718 januáijában elkezdődtek. Noha egyik félnek sem állott szándékában hadakozni, a diplomáciai tevékenységet látványos katonai demonstrációk kísérték: az új nagyvezír, Ibrahim Damad pasa Drinápolynál állomásozott, Eugén herceg pedig az újonnan birtokba vett al-dunai várakat erősítette meg. Mindez azonban már nem akadályozta meg a békekonferencia megnyitását, amelyre a szerbiai pozarevacon (Pasarovitz)4

3

került sor 1718. június 5-én. Az érdekelt Habsburg- és Török Birodalom, valamint a Velencei Köztársaság között ismét Anglia és Hollandia vállalta a közvetítő szerepet, miként az 1698-1699. évi karlócai béketárgyaláson.