Századok – 1995

Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3

4 KRISTÓ GYULA gyarokat tehát nagyállattartó, pásztorkodó, földművelést nem ismerő, könnyen szállást váltó, harcias népnek képzelték el a 19. században, olyannak, amilyent a magyar nyelvben az e század eleje óta használatos nomád szó fejezett ki (amelynek eredeti jelentése a magyarban vándorló életmódot folytató nép, pásztor-, vándornéphez tartozó személy volt).2 Bizonyos elmozdulás jelei a 19. század végén voltak észlelhetők. Pauler Gyula a közvetlenül a honfoglalás előtt álló magyarság életmódjáról ekként formált véleményt: „így éltek a magyarok körülbelül hatvan esztendeig a Dnieper és Don közt fekvő földön, ha valami hadi kalandra ki nem nyargaltak, mint nomád pásztorok, nyári időben fenn, országuk éjszaki részén, télen a déli vidéken, közel a két nagy folyó torkolatához, a hová a halászat végett húzódtak. Volt már sátruk; lett a ló mellett szarvasmarhájuk, juhnyájuk — ökrük, boijuk, tinójuk, birkájuk, ürüjük, kosuk — mind török szó! Sőt még a földműveléssel is némiképp megismerkedtek s azzal legalább rabszolgáik foglalkoztak. Lett már fogalmuk a búzáról, árpáról és szavuk - török! mellyel az aratást, szórást, seprést, őrlést jelölék S e fejlődésben legkedvesebb foglalkozásuk, a mit legjobban tudtak, a hadviselés, a taktika se maradt hátra. Kelet-Európa és Közép-Ázsia nyilazó, lovas népei, akár skythának, akár hunnak, akár töröknek vagy bármi másnak nevezte a míveltebb világ, mind: fegyverzetre, taktikára nézve nagyon hasonlítottak egymásra". Taksony halálakor (970 táján) már sok változást tételezett fel Pauler a hetven esztendővel korábbi állapotokhoz képest: e „hetven év alatt a nomádélet természetszerűen mind szűkebbre szorult. A föld, melyet az ország felosztásakor az egyes székek, nemek, ágak kaptak, többé osztály alá nem került, s habár a nemek, ágak — vagy a minek nevezzük — kebelén belül volt bizonyosan időnként ilyen osztály, mint a kirgizeknél, a »legconservativebb« török népnél, még mai napig, kulcsul kinek-kinek marhaállománya szolgálván: a vándorlás nagyobb területeken megszűnt; az emberek kisebb területekre szoktak, kisebb területekből voltak kénytelenek szükségleteiket kielégíteni A miről Lebediában csak általános ismereteket szerzett: a földművelést most közelebbről, jobban megismerte a magyar. Látta, miképp űzik közvetetlen közelében szláv alattvalói, rabszolgái, s már a szükség — bizonyára — magyarokat is rávitt, hogy megfogják a &aszanyelet vagy — egyik legrégibb magyar helynevünk Szántól — az ekeszarvát. Az új szerszámot, tárgyat, foglalkozást természetesen úgy nevezte, — a mennyire nyelve bírta! — a mint szlávoktól hallotta S a míg Lebediában még a rabszolga volt kereskedésének főtárgya a byzantinusokkal: most már kezdék felhasználni az emberi munkaerőt otthon A földmíveléssel mindinkább terjedt az állandó megtelepedés. A kinek szántóföldje van, ha nem is míveli maga, nem örömest távozik birtokáról. Igyekszik közelében maradni. Sátorfáját ritkán szedi fel; majd kénytelen lesz állandóbb lakóhelyről gondoskodni. Epületek készültek tehát, sárgunyhók, nádfélék, a hol fa volt, faházak, melyeket szét lehetett szedni és ismét fel lehetett állítani, eleve a lehető legprimitívebb módon, utánzásaképp a sátornak, a szlávok kalibáinak A magyar szállás, ülés ritkán érdemelte meg a falu nevet; nem is igen adták meg neki".3 Pauler kora tehát már nem tagadta a földművelés ismeretét a magyarok szállásterületén, de gyakorlását, űzését a honfoglalás előtt