Századok – 1995
Közlemények - Tóth István György: Írás; olvasás; könyv a paraszti műveltségben a 17–18. században IV/815
ÍRÁS-OLVASÁS A 17-18. SZÁZADBAN 829 amikor a családfőknek már majdnem egyötöde (17,9%) le tudta írni a nevét, szükségesnek látták, hogy nekiveselkedjenek az aláírás nehéz munkájának. Nem a nádasdi Mihályka József volt az egyetlen falusi nótárius, aki keresztet rajzolt aláírás helyett. A szentgotthárdi uradalom egyik vend falvában, Tótfalun a jegyző 1834-ben és 1838-ban is kereszttel hitelesített — akárcsak az összes többi „aláíró" jobbágy.3 4 A vasvári uradalomhoz tartozó Döbörhegy iratain 1819-től folyamatosan megtaláljuk az egyik hegybíró és esküdt, Vörös Ferenc keresztjét. 1834-ben azonban egy kérvényen nemcsak aláírta a nevét, igencsak kicirkalmazott, írni tudását szinte fitogtató betűkkel, hanem ő írta az egész kérvényt, vagyis jól tudott írni. Később Vörös Ferenc a falubeliek számára végrendeleteket is készített. Az egyik testamentum ki is hangsúlyozta Vörös Ferencnek a faluban szinte egyedülálló írástudását: Kelt ez a „végintézet ... a végrendeletemen jelen levő és azt halló öt falu hites esküdteknek, mint írást egyen kívül nem tudóknak kereszt vonásával megerősítve" — írta Vörös Ferenc a testátor nevében, saját magát megdicsérve. A korábban mindig keresztet rajzoló jobbágy tehát nemcsak ellátta a nótárius feladatkörét, hanem — mint egy másik iraton szereplő aláírásából kitűnik — forma szerint is Döbörhegy jegyzője volt.3 5 Ha azonban csak korábbi keresztjeit ismernénk, a statisztikában az írástudatlanok közé kerülne. Ez az eset arra int, hogy a keresztek és aláírások száma, aránya csak körülbelüli jelzést adhat az írni tudók valódi arányáról, teljes képet csak akkor kaphatunk, ha azt is megvizsgáljuk, hogy milyen szerepet játszott az írás, az aláírás az adott közösség életében. Az írástudás világába nem egyszerre, mintegy varázspálca ütésére léptek be az addig analfabéta jobbágyok, hanem hosszas ingadozás, alkalmanként viszszaesések után tűnt fontosnak a számukra a sajátkezű aláírás. A szentgotthárdi uradalomhoz tartozó, németek lakta Nagyfaluban egy jobbágy az 1830-as években reszketeg, egyedi keresztjét rajzolta a községi elszámolások alá. 1838-ban azonban, amikor a falubíró tisztségét töltötte be, bizonytalan betűkkel aláírta a nevét. A következő évben is ő volt a falu bírája, ekkor azonban már ismét keresztet rajzolt. 1838-ban valószínűleg az ösztönözte, hogy alákanyarítsa a nevét, hogy az előtte hitelesítő jobbágy, Joseph Dax is göcsörtös betűit véste a papírra. Ez utóbbi rokona lehetett Mathias Dax, aki 1841-ben még keresztet rajzolt, két évvel később azonban, amikor ő volt a falubíró, már aláírt, méghozzá igencsak kicirkalmazott betűkkel — azaz, bár korábban keresztet rajzolt, Dax jól tudott írni.36 Harasztifaluban egy Csatsits József nevű jobbágy kivételével senki sem tudott írni a 19. század első felében. Amíg Csatsits csak esküdt volt, ő is mindig a keresztjével hitelesített, amikor azonban 1836-ban megválasztották a falu bírájává, ő is, akárcsak a nagyfalui Mathias Dax, úgy érezte, hogy most már „illik" aláírnia: ettől kezdve tíz éven keresztül nehezen formálódó, darabos aláírását rajzolta a falu irataira.37 Az analfabetizmus és az írástudás határmezsgyéjére eljutott jobbágyok, akik az iskolában valaha megtanulták a betűket, de azokat sohasem gyakorolták, aszerint rajzoltak keresztet vagy írtak alá, hogy mi volt az adott közösség elvárása. 1815-ben, amikor a vasi Egyházashollós elöljárói közül még senki sem tudott írni,
