Századok – 1995

Közlemények - Tóth István György: Írás; olvasás; könyv a paraszti műveltségben a 17–18. században IV/815

824 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY betűjét írta le girbegurba vonalakkal, utána az aláírását az írnok gyakorlott keze folytatta.1

1

Jobb belátásra tért Franz Gescher jobbágy is a szintén vasi Németbükkről, aki hatalmas, össze nem kötött betűkkel a coram me (énelőttem) szavak helyett németesen leírta ugyan, hogy coráme (!), de azután feladta, nevét már az íródeák vetette papírra.12 Az analfabétákat és az írástudókat mégis egyértelműbben el tudjuk különíteni Magyarországon, mint Nyugat-Európában, ahol a keresztek és aláírások mellett igen sok monogramot, kézjegyet, apró ábrát találunk.1

3

Magyarországon csak ritkán fordult elő, hogy valaki, aki számára túl nehéz feladatnak tűnt a neve összes betűjének a megtanulása, csak a kezdőbetűket írta ki. Hiányoznak hazánkban az általában a mesterséghez kötődő ábrák is (pl. létra, olló, hordó, stb.), amelyek a mesteijegyekből nőhettek ki, vagyis olyan jegy került a papírosra, amelyet máskor fába vagy kőbe véstek.1

4 Nem találtam kézjegyeket, egyéni kacskaringókat sem, amelyekkel pedig Angliában, Franciaországban gyakran pótolták az aláírást. A kevésbé alfabetizált Magyarországon kisebb volt még az emberek igénye a sajátkezű aláírásra. Aki nem tudta leírni a teljes nevét, az Magyarországon — a szabályt erősítő kisszámú kivételtől eltekintve — keresztet rajzolt. Nyugat-Európában a félanalfabéták közül is sokan megpróbálták az említett kézjegyekkel, monogramokkal elkerülni az analfabetizmust bevalló keresztet. Ebben a fejlettebb írástudású nyugat-európai társadalom elvárása, nyomása tükröződik, — ott nagyobb szégyent jelentett, ha valaki egyáltalán nem tudott írni. Akik keresztet sem tudtak rajzolni Az írástudatlanok keresztet rajzoltak a papírra. Kérdés azonban, hogy ez a kereszt nem volt-e vallási jelkép, nem volt-e mélyebb tartalma, valóban csak az írástudatlanságot jelentette-e? 1762-ben a szentgotthárdi ciszterci apátság uradalmához tartozó Szakonyfaluban Korpits Kata így „írta alá" a mór inglevelét: „minthogy írást nem tudván, nevem fölíratását ... magam kezemmel, az szent körösztnek jelével" hitelesítem. Nem valószínű azonban, hogy a szép kifejezésben az írástudatiari jobbágyasszony felfogása fejeződött volna ki, ebben nyilván a móringlevelet megfogalmazó szerzetes-írnok lelkülete tükröződött.1

5

Ha az analfabétáknak az aláírást pótoló keresztje valamit halványan megőrzött is a keresztre tett hitelesítő eskü képzetéből, (amire a sokszor előforduló, szépen kirajzolt talpas keresztek utalhatnak), a keresztnek, mint hitelesítő jegynek az elterjedésében sokkal prózaibb szempontok játszottak szerepet: ez a legkönnyebben felrajzolható kézjegy1

6

Az aláírást helyettesítő keresztek valójában nem is keresztek, hanem a döntő többségükben ikszek voltak, és sokak számára még ezek felrajzolása is alig megoldható nehézséget jelentett. Ezért a buzgó katolikus, ám sokkal elmaradottabb viszonyok között élő moldvai csángó magyarok sokszor nem aláírással, nem pecséttel, nem is kereszttel, hanem „apposito digito", azaz az odanyomott hüvelykujjukkal hitelesítettek egy iratot.1

7

Ellentétben a modern rendőrségi nyilvántartásokkal, a tintába mártott ujj nyoma csak igen közelítő azonosításra (kis kéz-nagy kéz) adott lehetőséget — ha nem rajzoltak keresztet, annak az lehetett