Századok – 1995
Tanulmányok - Knapp Éva: Vallásos társulatok; rekatolizáció és társadalmi átalakulás Kassán a 17–18.században IV/791
VALLÁS ÉS TÁRSADALOM KASSÁN A 17-18. SZÁZADBAN 801 társulatok egész Európában működtek. A nagyobb diáktársulat forrásai külön is hangsúlyozzák, hogy reguláik és szokásaik közösek a többi Mária társulatéval. Az aktív tagokra más szabályok vonatkoztak, mint az időközben felnőtt, ún. külső tagokra (sodales externi). A szabályok elsősorban a keresztény erények és kegyesség gyakorlásához biztosítottak keretet. Az első és legfőbb regula Mária tiszteletét és annak terjesztését írta elő. A tagoknak alázattal kellett fordulniuk feljebbvalóik felé, vállalták a kéthetenként kötelező gyónást és rögzített időpontokban közösen áldoztak. Áhitati kötelezettségeik, melyeket lehetőségeikhez mérten végezhettek, a következők voltak: vasár- és ünnepnapokon elmondták Mária nagy officiumát, naponta misét hallgattak és elimádkozták a rózsafüzért, s reggelente meghatározott imádságokat végeztek. Havonta egy-egy misét hallgattak és egy-egy rózsafüzért mondtak az élő tagokért, illetőleg a halottakért. Naponta imádkoztak a hónap végén szétosztott ún. havi szentekhez és más ajánlott szentekhez. Étkezés és tanulás előtt ugyancsak röviden imádkoztak. Vasárnaponként az oratóriumban találkoztak, ahol nevüket feljegyezték egy jelenléti táblára. Látogatták a beteg tagokat, s ha valaki meghalt közülük, temetésén közösen résztvettek. A temetés után nyolc napon át zsoltárt mondtak érte. Vállalniuk kellett, hogy a bírálatot alázattal fogadják. A felnőtt tagokat három dologra kötelezték: 1. lehetőség szerint tartsák meg a fenti szabályokat, melyek közül legfontosabb a gyakori gyónás és áldozás; 2. a társulat főünnepén jelenjenek meg, vagy írjanak a társulatnak; 3. a tagok haláláról értesítsék a társulatot.6 3 A regulák megvalósításár a és megtar tásának ellenőrzésére a tár sulatok belsó szokásokat alakítottak ki. A legrendszeresebb találkozási alkalom az egész időszakban a vasárnapi összejövetel volt. Ebéd után a tagok és a felvételre váró jelöltek egy órán át együtt voltak: szétosztották egymás között a havi patrónus szenteket, oíliciumot végeztek, a praeses beszédet mondott, amit vizsga követett az elolvasott lelki könyvek anyagából. Az összejöveteleket — már- nem csak a társulat részére — magyar; német és szlovák nyelven hitoktatás, majd litánia követte. Amikor a vasárnapi összejövetel ünnepre esett, vagy iskolai szünet volt, a találkozó elmaradt. Szokás volt, hogy a tagok a rektorért közös áhítatokat végeztek. Erről a főünnep előtt vagy után levélben számoltak be neki. Több adat tanúskodik arról, hogy a diáktársulatok tagjai a 18. század közepéig résztvettek a vezeklő körmeneteken és nyilvánosan ostorozták magukat.6 4 Mindkét diáktársulatban különféle egyéni áhitatgyakorlatokat is végeztek. Ezek közül elsősorban a külsőségekben megnyilvánulókat részesítették előnyben. A história domus bejegyzései szerint a kisebb társulat tagjai az 1723-ra elkészült Immaculata-szobor körül télen mezítláb, térden állva végezték áhítataikat; heteken át úgy jártak a városban, hogy nőkre ne kelljen nézniük; kenyéren és vizén böjtöltek; éjjel nem aludtak; nagyböjtben rendszeresen flagellálták magukat; heteken át a puszta földön vagy tövisekkel megtűzdelt ágyban aludtak. Az 1750-es évek végétől a források szerint az ilyen jellegű gyakorlatok háttérbe szorultak. Gyakoribb lett a vallásos könyvek olvasása és a Mária tiszteletére végzett tanulás, s ebből az időszakból említik először a források a kisebb társulat tagjainak tartott három napos szentignáci lelkigyakorlatokat.6 5
