Századok – 1995
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A debreceni posztószövők legrégibb céhszabadalma I/63
A DEBRECENI POSZTÓSZÖVŐK CÉHSZABADALMA 77 és 1468. évi iratot egyaránt a szabóknak és posztónyíróknak tulajdonította, azzal a különbséggel, hogy az első még nem volt céhlevél, a második igen. Mindezt aligha vehetjük zokon tőle; mi oka lett volna rá, hogy ne támaszkodjék a legújabb Debrecen-monográfia idevágó részletes fejtegetéseire? Két ponton mégsem kímélhetjük meg némi szemrehányástól. Az egyik: az 1398. évi irat jellegének megítélése. Ennek céhlevél voltát ugyanis Takács nem vonta kétségbe; csupán arra utalt (jogosan), hogy gyapjúművesek Debrecenben nyilvánvalóan már 1398 előtt is dolgoztak, de még nem alkottak céhet. — A másik: áttanulmányozva az 1599. és 1601. évi városi adójegyzék névanyagát (amelyet a Debrecen-monográfia, igen hasznosan, teljes egészében közölt),8 7 Szakály arra a megállapításra jutott, hogy az „abból kihámozható iparágak... közül csaknem kizárólag azok szerepelnek jelentősebb előfordulási számmal [a névanyagban], amelyeknek céhe volt a városban". így a textilipari ágakban nagy számú Szabó mellett 1599-ben 6, 1601-ben 4 Nyírőt, s 1601-ben 1 Posztóst számlált össze — Csapót viszont egyet sem.8 8 Holott az 1599-i névjegyzékben ott találjuk Csapó Kristóf és Csapó Mátyás nevét is, az 1601. éviben pedig Csapó Ferencét.8 9 Hozzátehetjük: a 16. század közepéről fennmaradt magisztrátusi jegyzőkönyvekben jóval többször tűnik fel ez a családnév. 1547-ben Csapó Domokos, 1548-ban Csapó Antal és Mihály, 1550-ben Csapó Ferenc, 1551-ben Kiscsapó Balázs, 1554-ben Csapó György és Kiscsapó János, 1555-ben Kiscsapó István, 1564-ben Csapó János és Oszvald peres ügyéről olvashatunk; stb.9 0 Szakály nyilván azért hagyta említetlenül az adójegyzékekben szereplő Csapókat, mert figyelmét a családnevek és a céhek közötti összefüggésre összpontosította; az 1398 óta működő céhet pedig nem a csapóknak, hanem (Takács nyomán) a szabóknak és nyírőknek tulajdonította. A családnév persze már a 16. században sem jelezte mindenütt és szükségképpen az illető személy foglalkozását, mert megindult már a családnevek megmerevedésének és örökletessé válásának folyamata 9 1 A családnév és a foglalkozás különválásának egyik sajátos módjára vet fényt a magisztrátusi jegyzőkönyv 1547. június 4-i bejegyzése, amely szerint Lanifex (= Csapó) Vitus özvegye a féije mesterségéből őt illető részt Jó Benedek debreceni polgárnak adta el örökös joggal, hogy fiúról fiúra szállva birtokolják.92 Csapó Vitus özvegye nyilván továbbra is ezt a nevet viselte, míg újból féijhez nem ment, vagy meg nem halt; Jó Benedek sem adta fel persze szépen csengő vezetéknevét vásárolt mestersége kedvéért: régi nevén tűnt fel gyakran később is a magisztrátusi bejegyzésekben.93 Debrecenben sem volt hát ekkoriban már minden Csapó nevű személy szűrszövő csapómester - aminthogy voltak más családnevet viselő személyek, akik viszont (mint Pogány Balázs már 1440-ben, vagy Sike Péter 1470-ben) ilyen mesterséget folytattak. Király Demeterről és Király Györgyről ezt már fentebb megtudtuk; de bízvást ide sorolhatjuk azt a Mezei Albertet és testvérét is, akik a magisztrátus előtt 1551. április 2-án megjelenvén, éppen a szövőházon osztozkodtak.9 4 Amikor viszont 1555. augusztus 6-án egy Kiscsapó Antal, 1556. február 25-én pedig egy Csapó Gergely ismerte el a bíró előtt posztóban fennálló tartozását Nyírő Jánossal, illetve Szabó Jánossal szemben, okkal gondolhatunk arra, hogy az ő foglalkozásuk azonos volt a családnevükkel.9 5 Abban pedig a legkevésbé sem
