Századok – 1995
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A debreceni posztószövők legrégibb céhszabadalma I/63
A DEBRECENI POSZTÓSZÖVŐK CÉHSZABADALMA 71 számmal keltezte, hónapot és napot nem jelölt meg. Balogh forráspublikációjában ez a dátum is teljes: „feria sexta proxima ante dominicam Judica [= a Judica-vasárnapot közvetlenül megelőző péntek] anno millesimo tricentesimo nonagesimo octavo", vagyis: 1398. március 22. Nincs rá okunk, hogy akár az évszámban, akár a közelebbi keltezésben kételkedjünk.52 Fel kell még figyelnünk Mályusz Elemérnek egy olyan következtetésére, amely a debreceni oklevélből indult ki, de túlmutatott rajta. Szerinte ugyanis „van a céhlevélnek még egy rendkívül sokat mondó pontja: az utalás arra, hogy a debreceni szabályozás a váradi mintájára következett be, amiből kétségtelen, hogy ott már korábban megalakult a [szürkeposztó-készítő] takácsok céhe". Lábjegyzetben meg is mondta, hogy milyen utalásra gondolt: „sicut in civitate Waradiensi haberetur".5 3 Igen ám, de ezeket a szavakat hiába keressük Balogh István gondos forráspublikációjában. 0 ezt a szövegrészt (mint fentebb már idéztük) így olvasta: „qui magistratu in arte textoria... sunt, in securitate vera...haberentur".5i S el kell ismernünk: éppen Balogh olvasatában egészül ki a Homok utcai szűrcsapókról szóló bevezető mondat olyan tartozékkal, ami egy kezdetlegesen fogalmazott szabadalomlevélből semigen maradhatott ki: a megnevezett kézművesek zavartalan tevékenységének biztosításával. Mályusz olvasatának lehetőségét a kopott pergamenlap e kényes pontján persze nem vitathatjuk el, de mérlegelésére késztethet az a körülmény is, hogy — bár a szürkeposztó-készítés megjelenésére Várad vidékén joggal következtethetünk5 5 — e mesterség céhszerveződéséről, szűrcsapócéh korai megalakulásáról más forrásból nincs tudomásunk a Körös parti városban, amely (mint már Györffy rámutatott) szűrszabó iparáról volt híres a későbbi időszakban. Az utóbbira vet fényt a váradi szabóknak az a terjedelmes, 15. század végi előzményekre is hivatkozó céhszabályzata, amelyet a város főbírája, Varsányi István adott ki és Bethlen Gábor fejedelem erősített meg 1614-ben 5 6 A szabályzat részletesen foglalkozott az egyazon céhhez tartozó szabómesterek (és legények) három csoportjával: a váltómívesekkel, akik megrendelésre dolgoztak; a vásármívesekkel, akik készruhával vásároztak; végül azokkal a mesterekkel, akiket az okmány latinul szövegezett bevezetése így írt körül: ex grisea vulgo szűr vocata laborantium — vagyis a szűrszabókkal.5 7 Róluk a magyar nyelvű törzsszöveg, egyebek mellett, a következőképpen rendelkezett: „...ha az szűr szabók valahol szűrt [= szűrposztót] találnak, akárhol és micsoda helyen, akár itt Magyarországban [= a Partiumban], akár Erdélyben, akár kontár, akár céhes helyen szőtték és kárlották [= kallatták, kallózták], légyen meg csak, hogy az próba szűrt az régi törvény szerint felérje [= feltéve, hogy a törvényesen előírt méretet eléri], megvehessék véggel, szabadoson felművelhessék, és az tőllök felművelt kész szűrt [= szűrköpönyeget] az piacon szabadosan árulhassák".5 8 Felvetődik a kérdés: vajon ha magában Várad városában is létezett volna ez idő tájt szűrcsapó céh, akkor a részletekbe menő szabályozás teljesen említetlenül hagyta volna, hogy a váradi szűrszabók a helybeli készítőktől is vehettek szűrposztót „felművelésre"? Aligha. Hiszen Debrecenben — ahol a vásárműves, a váltóműves és a szűrszabók szintén ugyanahhoz a céhhez tartoztak (a nyírőkkel együtt) — a szabócéh 1599. évi szabályzatában külön artikulus foglalkozott a szűrszabók és a helybeli szűrcsapók viszonyával, mint az
