Századok – 1995

Dokumentumok - Harsányi Iván: 1943–1944 magyarországi eseményei spanyol diplomáciai iratok tükrében III/629

662 HARSÁNYT IVÁN könnyű egy rendszert másikkal fölcserélni, még ha az racionálisabb is, különösen ha ezt erőltetett ütemben kell végrehajtani, mint az adott esetben. Ezek a gazdasági tényezők, ha éles formákat öltenek, logikusan vezethetnek rossz közérzethez és a németekkel szembeni erősebb ellenérzésekhez. Mindazonáltal az intenzív gerilla-tevékenység nem látszik nagy veszélynek. Ezidáig csekély jelentőségűek a Kelet-Szlovákiában és Ruténiában regisztrált esetek, holott ezek a vidékek nagyon alkalmasak az ilyen tevékenységre, óriási erdőikkel, amelyek természetes rejteket nyújtanak fegyveres osztagoknak, különösen most, amikor jó az idő. Ezek a vidékek azonban most közvetlenül frontmögötti területekké válnak, ahová nagyszámú csapat érkezik. Komolyabb veszély az orosz ejtőernyősöké, gerilláké és propagandistáké, akiket a közeljövőben nagyobb számban fognak küldeni. Mint propagandisták, az oroszok nagyobb sikert a ruténiai oroszok vagy ukránok, valamint a (kelet-szlovákiai) szlovákok körében érhetnek el, illetve a magyarországi Kassa körzetében, amely szlovák föld s már elég közel fekszik a kárpáti fronthoz. A magyarok közegében a propaganda csak politikai jellegű lehet, és meg kell küzdenie a szlávok és a magyarok közti ellenszenvvel. És főleg a primitív parasztlakosság körében kell folytatni, ahol elsősorban a szimpátiák és antipátiák érzelmi mozzanatainak van jelentősége. Március 23-i, 42. sz. táviratomban a szükséges fenntartásokkal jeleztem Excellenciádnak a Bratislavában szállongó hírt, hogy a németek nekiláttak a magyar hadsereg lefegyverzésének. Egy komáromi kereskedő, aki az események után érkezett ide, azt állította, hogy látta, amint a város helyőrségét lefegyverzik. Nem biztos, hogy ez igaz, hiszen vannak emberek, akik megesküsznek rá, hogy láttak nemlétező dolgokat. Vagy talán valamely magyar őrjárat lefegyverzését nagyította föl. De az is lehet, hogy igaz volt, mivel az első pillanatokban, amint Excellenciádnak jeleztem, a németek nem tudták, milyen lesz a magyar reagálás. A komáromi csapatok fólrobbanthatták volna a Duna-hidat, a német határ és Budapest közötti három híd egyikét, sőt két másikat is: a győrit, 80 km-rel nyugatabbra és az esztergomit 70 km-rel keletebbre, ami nehezítette volna Észak-Magyarország megközelítését. A magyarok általános lefegyverzésének álhíre azonban nagyon hamar cáfolatot nyert, arra a hírre zsugorodva össze, hogy egy bizonyos elszigetelt erőt lefegyvereztek. Azokat, akik a magyarokat a németek kérlelhetetlen ellenségeinek állítják be, már-már az oroszok előtti tömeges megadást, vagy dezertálást vélnek látni lelki szemeikkel. Ma azonban sokkal nagyobb annak az eshetősége, hogy a magyarok lőni fognak, mindenekelőtt azért, mert német csapatok közé vannak ékelve, amint gyakran előfordul. Az első frontális összeütközés kisebb magyar diadalt eredményezett. Egy hegyi brigád kiűzött egy orosz egységet Ruténia keleti határvidékéről, ahová a kárpáti Tatár-, illetve U-zsoki-hágón át hatoltak be. Beszéltem a bratislavai magyar katonai attaséval, egy vezérkari tiszttel. Nagyon mérsékelten és szerényen nyilatkozott az ügyről, kijelentve: úgy hiszi, hogy a szovjet, katonai potenciálja ellenére feltartóztatható a Kárpátoknál, ahol nem tudja alkalmazni legutóbbi sikerei nagy részének a kulcsát, a tömeges páncélosbevetést. Összegezve a jelenlegi benyomásokat, azt mondhatjuk, hogy Magyarország egyelőre folytatni fogja a háborút. És hogy erről kétféle vélemény van. Az egyik