Századok – 1995
Közlemények - Erős Vilmos: Historia Regnum – Historia Populum. A Szekfű–Mályusz vita kialakulása III/573
590 ERŐS VILMOS Úgy tűnik Mályusz sem tiltakozott felfogásának ilyen jellegű interpretációja ellen. Mert bár „Az egynyelvű ország" című Szekfunek a fenti cikkére válaszoló tanulmányában megismétli fő tézisét, miszerint mind a magyar királyok asszimilációs politikáját, mind a beköltöző nemzetiségek magatartását egyfajta „népi tudatosság" vezérelte, kiemelve, hogy a türelmes nemzetiségi politika több évszázados belső társadalmi fejlődés hozadéka, arról nem ad számot ebben a cikkében sem, hogy ez a „népi tudatosság" honnan ered.4 4 S hogy Mályusz felfogása mögött valóban ideológiai-politikai megfontolások húzódtak meg, világosan bizonyítja a középkori nemzetiségi politikáról folytatott vitából kinőtt híres-hírhedt cikksorozata „A magyar történettudomány" címmel, mely az Egyedül Vagyunk hasábjain jelent meg, 1942-ben.4 5 A cikksorozatban Mályusz nagyszabású támadást indít korának szerinte uralkodó történetíró irányzata, a Szekfű és Hóman, de pl. Deér József által is reprezentált szellemtörténeti iskola ellen, követelve a tudományos életnek, az Akadémiának, az Egyetemnek, a levéltáraknak, a kutatóintézeteknek stb. a népi elv alapján történő átszervezését. Mályusz szerint minderre a korviszonyok miatt van szükség, mert a német és az olasz nép példája azt sugallja, hogy új nemzetfogalom szükséges, azaz a hagyományos polgári és liberális politikai nemzet helyett (mely a szellemtörténeti felfogásnak is az alapja) a népi nemzet fogalma a korszerű. Mályusz szerint ugyanis a politikai nemzet fogalma a 19. századi liberális hagyományban gyökerezik, s legfőbb hiányossága, hogy a nemzethez tartozás lényegét pusztán az állampolgári jogok gyakorlásában, a közös kulturális törekvésekben való részvételben jelöli meg, s ezért ebbe a közösségbe könnyen asszimilálódhat még az olyan idegen is, „akit a nyelv, a faj, a származás, a hagyomány és a neveltetés egészen más nemzet kötelékébe utal."4 6 Mályusz szerint az ő szellemtörténész bírálói tulajdonképpen ennek a politikai nemzetfogalomnak a védelmében támadtak az ő nézeteire, azaz — s innen a népi nemzet fogalmának egyik tárgyi meghatározása következik — „azon törekvés diszkreditálására, hogy nemzetünkből rekesszük ki a zsidóságot, bocsássuk el, békés megegyezéssel mindazokat, akik szívükben nem érzik magukat egészen magyaroknak s azután mi, akik megmaradtunk, alakítsuk át úgy életünket, hogy azt végre magunkénak mondhassuk." Értelmezése szerint a népi nemzetfogalom mellé csak azok állottak, akik „idegenkedésüket fejezték ki Deér és társai feltevésével szemben, hogy a zsidóságot és minden jött-mentet a magyarság kárára dédelgető liberális politikai elv azonos volna a történetileg igazolt és a keresztény világnézetnek is megfelelő ősi nemzetfogalmunkkal".4 7 A tárgyi igazságosság kedvéért azonban nyomban hozzá kell fűznünk, hogy Mályusz népi-nemzet fogalma nem merült ki a zsidóság kirekesztésének követelésében. Hiszen historikusunk a politikai nemzet fogalmára építő szellemtörténettel egy más szempontból, de szintén ,,A magyar történettudomány" egyik tanulmányában, azért száll szembe (s ez a gondolat már a harmincas években megfogalmazódik Mályusz írásaiban, pl. az 1936-ban tartott „A történettudomány mai kérdései" című előadásában), mert politikai előfeltevése egy közép-európai katolikus államszövetség, összefogva Lengyelországgal és Olaszországgal, nyilván a trianoni revízió reményében. Mályusz szerint ezzel szemben a magyarság csak
