Századok – 1995

Közlemények - Erős Vilmos: Historia Regnum – Historia Populum. A Szekfű–Mályusz vita kialakulása III/573

578 ERŐS VILMOS Szabadság és NépfÖlség uralma a kívánatos és minden tekintély uralma megdöntendő, vájjon hol fog megállni a mozgalom, melyet megindítottunk ugyan, de erőszakos feltartóztatását saját elveink tiltják meg nekünk! A liberális elv a tömegek közé szórva ideális szellemi javítás helyett rombolást végez, szabadság és humanizmus helyett forradalmat és terrot szül."1

4 Szekfű felfogása szerint a liberalizmusnak ez a következménye különösen nyilvánvaló volt a reformkori liberális nemzedék mentalitásában, amikor is a szabadjára engedett szenvedélyek közül először az ősi magyar gravaminális ösztön, a kuruckodó nacionalista szenvedély tört elő, mely az általános haladás, a polgárosodás követelményei helyett a magyar nemzetiség erőszakos terjesztését és a Habsburgokkal való fegyveres leszámolást tekintette fő tennivalójának. (Ez pedig egyenesen vezetett a 48-49-es katasztrófához.) A magyar liberalizmusnak ez a speciálisan dekadens jellege uralta azután a 19. század második felének, de különösen a kiegyezés utáni, harmadik liberális nemzedéknek a gondolkodásmódját, mely az alkotmányos, közjogi függetlenség, az állami és nemzeti illúziók nacionalista bűvöletében elhanyagolta a társadalom megszervezését, a földkérdés, a nemzetiségi kérdés, a munkásosztály kérdésének a megoldását, sőt annak felvetését is nemzetellenes, radikális mozgalmaknak hagyta, ami egyenesen vezetett a 18-19-es katasztrófához. Mint a fentiekből kiderül, Szekfű szerint a liberalizmus azért dekadens, mert a nemzetiséget csak külsőleges, politikai-civilizatorikus közösségnek tekin- j tette, hiszen fő törekvése — a nyugati liberalizmus példáját követve — a politikai < szabadság, az alkotmányos jogok megszerzésére és kiterjesztésére irányult, de 1 nem vette tekintetbe a speciálisan magyar viszonyokat, azaz, hogy a magyarság állama soknemzetiségű s történelmileg összekapcsolódott egy európai nagyhatalommal, a Habsburg dinasztiával. A nemzet e külsőleges felfogásából következett azután az illúzió, hogy a politikai jogok kiterjesztése, a szabadságban való előrehaladás automatikusan maga után vonja a nemzetiségeknek a magyarsághoz való I asszimilálódását. „Kossuth és a liberális irányzat — olvashatjuk a »Három nemzedékiben — magyarrá akarta tenni a közigazgatás és közoktatás nyelvét, tekintet nélkül az ország lakosságának több mint felére, mivel a magyar és nemmagyar nemzetiségek állapotának összevetéséből azon meggyőződésre jutott, hogy Szabadság és Esz uralma egyedül a fejlettebb magyar nemzetiség égisze alatt fejlődhetik ki és hogy Szabadság és Esz uralkodása alatt az idegen nemzetiségek maguktól, erőszak nélkül át fognak hasonulni a liberális ideák képviselőjéhez, a magyarhoz. Végső konzekvenciában ők a liberális eszméknek olyan hatalmak tulajdonítottak, mely fejletlen nemzetiségek konstitúcióját megváltoztatja, illetőleg azoknak tagjait tömegesen beolvasztja a magasabbrendű liberális kultúrába."1

5 A nemzetnek Szekfű előadásában Széchenyit kellett volna követnie, aki számot vetett a fent jelzett speciálisan magyar viszonyokkal, főként, hogy Magyarország „az ausztriai tartományokkal biz egybe van házasítva", s ezért a magyar nemzetiség kifejlesztését is nem politikai eszközökkel, a politikai jogok kiterjesztésével, hanem belső, lelki-erkölcsi, kulturális megújhodással, az egyéni tökéletesülést céljának tekintő „lelki-független" ember megteremtésével vélte elérhetőnek. Szekfű szerint ezt az eszményt a keresztény indíttatású politikai