Századok – 1995

Közlemények - Erős Vilmos: Historia Regnum – Historia Populum. A Szekfű–Mályusz vita kialakulása III/573

574 ERŐS VILMOS kapcsán indított támadást, alapjában Németh László „Kisebbségben" című tanulmányának gondolati fegyvereivel, a Szekíü által képviselt hivatalos szellemtörténeti irányzat ellen. Vámos a Szekfű, de pl. Babits és Gerevich Tibor által is fémjelzett szemléletet főként azért bírálja, mert egyoldalúan a magyar művelődés európai, klasszicista jellegét hangsúlyozza, s ez az európaiság szerinte a nagy európai művészeti stílusok — román, gót, reneszánsz, barokk — puszta követésében, applikálásában nyilvánul meg. (Fő segédtudományai: művészettörténet, politikatörténet, jogtörténet, gazdaságtörténet, egyháztörténet.) S miután ez az európai jelleg Szent István államalapításától datálódik s a nagy művészeti stílusok csak az állami élet vezetésében szerepet játszó felső uralkodó rétegekbe hatoltak be, Cserey Miklós kifejezésével birodalmi történetírásnak, história regnum-nak nevezi azt. Vámos ezzel a klasszicizáló iránnyal szemben a magyar művelődés ősi, keleti hagyományait tekinti elsődlegesnek, mely mindenekelőtt a népi paraszti kultúrában élt tovább (pentatlon, iráni építkezési mód stb.), s ezért az erre a kultúrára építő új történet- és kultúrtörténetírás kialakítását sürgeti, amit népi történetírásnak, história populum-nak nevez. (Fő segédtudományai: etnológia, nyelvészet, archeológia.) Ennek a magyar művelődésnek az autonómiáját, öntörvényszerűségét, hogy ne mondjuk „mélymagyar" jellegét kidomborító vonalnak az előzményei Feszi Frigyes, Izsó Miklós, Munkácsy s főként Lechner Ödön, saját korában pedig Németh László, Karácsony Sándor, Kodály, Bartók, Györffy István valamint a történész Mályusz Elemér a legfőbb reprezentánsai. Mint a mottóul választott sorok bizonyítják, Vámos szerint a magyar történettudományban is e két 1 nézőpont birkózása folyik, melyeknek Szekfű és Mályusz a vezéregyéniségei s a művészettörténész ez utóbbinak főként „A népiség története" és „A középkori magyar nemzetiségi politika" című tanulmányaiban kifejtett álláspontját támogatja A Szekfű-Mályusz vita egy háború utáni értelmezését Szigeti József adja az 1964-ben megjelent, „A magyar szellemtörténet bírálatához" című kötetében A filozófus Szigeti értelmezésének legfőbb nóvuma, hogy a vita alapját a húszas > és harmincas évek eltérő társadalmi, de főként politikai viszonyaiban látta. E-szerint Szekfű a maga különböző műveiben kifejtett Széchenyi-kultuszával, forradalomellenességével és kozmopolitizmusával lényegében a húszas évek Bethlen által reprezentált konszolidációs fasizmusának eszmei-ideológiai szócsöve, míg Mályusz nézeteinek a hátterében a harmincas években Gömbössel uralomra jutott nyílt fasizmus húzódik meg, melynek fő bélyegei: látszatforradalmiság, a koncentrált történelmi erőszak szükségességének a hirdetése, az erőszakos asszimiláció, a faji fölény eszményítése. Ez utóbbi álláspont főként Mályusznak a harmincas évek végén keletkezett tanulmányában,, A középkori magyar nemzetiségi politiká"-ban jut kifejezésre. Itt Mályusz Szekfűnek az angol-francia orientációt tükröző, s a kisebbségi jogokat respektáló Szent István-i gondolatával szemben a német fasizmusnak a faj, tér, kultúrtalaj kategóriájával igyekszik bizonyítani az Arpádházi királyok erőszakos beolvasztására irányuló törekvéseit, amely aktuális vonatkozásban az alacsonyabb fajiságú szláv népek erőszakos asszimilációját s ezzel egyidejűleg a zsidó asszimiláció lehetetlenségét kívánja alátámasztani. ,A konszolidációs szellemtörténet — summázza véleményét Szigeti — így szerencsésen beletorkollik a totális fasizmusba. Bár különböző politikai orientáció