Századok – 1995
Tanulmányok - Dombrády Lóránd: A magyar elszakadási törekvések és a hadsereg 1943-ban III/493
512 DOMB RÁD Y LÓRÁND Kállay annál inkább szóba hozhatta volna a vezérkar főnökének a helyzetről alkotott véleményét, mivel az az olasz helyzet és jelen következményei megítélésében közeledett az övéhez. Ekkor már egyre erősödött a vezérkar főnökében a meggyőződés, hogy az angolszászok nem, legfeljebb a német hadsereg tarthatja távol az országtól a kétségkívül egyre erősödő Szovjetuniót és hadseregét, de legalábbis kitolhatja a mindennél rosszabb szovjet megszállást egy esetleges politikai megoldásig, melynek formája egy német-szovjet különbéke is lehet. Nem állt egyedül a katonák között ezzel az elképzeléssel, akik ismerve Sztálin ellenszenvét és bizalmatlanságát a nyugati imperialista hatalmakkal szemben, lehetségesnek tartották a közeledést a két hadakozó hatalom között. De, miért lett volna idegen ez a lehetőség a csodára váró katonáktól, amikor még brit politikai és katonai körökben is felvetődött ez idő tájt egy német-szovjet közeledés lehetősége? Mindezen az sem változtat, hogy eme híresztelés csakhamar az elvetélt hasonló kombinációk közé soroltatott. Szombathelyi nem titkolta, hogy szovjetellenessége nem párosul a nyugati hatalmak iránti feltétlen bizalommal. Az olasz fegyverszünet, az olaszországi és balkáni partraszállás késése augusztus közepén már megerősítették azt a következtetést, hogy a nyugatiak politikai és hadászati okoknál fogva egyaránt, aligha vállalják magukra a háború szovjetek viselte terheit. Nem fognak helyettük harcolni számukra értelmetlen frontok megnyitásával. A nagyobb hadi sikereket, így a balkáni partraszállást is lehetővé tevő flotta-és csapatösszevonásoknak nincs jele. Sőt, a quebec-i konferencia nyomán a franciaországi partraszállás primátusa kétségtelenné vált. Az erők Angliában fognak gyülekezni. Szombathelyi változatlanul csodálkozással szemlélte a magasabb politikai körökre is jellemző, az eseményekre történő átgondolatlan, a naivitás határán járó reagálásokat, felelőtlen kijelentéseket. Ellenérvei többnyire nem hatottak, hiába próbálta a legkörültekintőbben alátámasztani azokat. Nem volt kivétel ez alól Bajcsy-Zsilinszky Endre sem, akinek tiszteletreméltó politikai törekvései nem párosultak a kül- és katonapolitikában és a hadi tudományokban járatos felelős politikus megfontoltságával, széleskörű és mérlegelő látásmódjával. Tervei, követelései eleve kivihetetlenek voltak, később sem igazolódtak. Bajcsy-Zsilinszkynek a miniszterelnöknek átnyújtott katonai emlékiratáról csak közvetve értesülve, az abban érintett és megbántódott Szombathelyi találkozót kezdeményezett. Erre augusztus 16-án került sor a vezérkar főnökének hivatali helyiségében. A beszélgetésre, amint erről Bajcsy-Zsilinszky naplójából képet alkothatunk, meglehetősen feszült légkör volt a jellemző.4 0 Szerinte Szombathelyi indulatosan, kapkodva, logikai sorrendiségre sem ügyelve, számára nehezen követhetően és lejegyezhetően beszélt. Ez ellentétes volt Nagy Vilmos egyszerű, világos beszédmódjával, nem különben a kormányzó stílusával. Szombathelyi beszélgetés alatti növekvő felindultságát az előzmények keltette személyes ellenszenven túl a Bajcsy-Zsilinszky által a háborúból való kibontakozásról előadottak váltották ki. Nem javított a vezérkar főnökének hangulatán az sem, hogy Bajcsy-Zsilinszky tudtára adta, az általa az ország diplomáciai és katonai helyzetéről memorandumában rögzített megállapításokat, mint kiváló
