Századok – 1995

Tanulmányok - Dombrády Lóránd: A magyar elszakadási törekvések és a hadsereg 1943-ban III/493

MAGYAR ELSZAKADÁSI TÖREKVÉSEK ÉS A HADSEREG 1943-BAN 499 A balkáni hadosztályok ügye március 10-én és 30-án került a minisztertanács elé. A honvédelmi miniszter előterjesztésében javasolta a balkáni megszállásban való részvétel elutasítását. Nem értett egyet a vezérkar főnökével, aki szerint a balkáni akcióban való részvétel hasznos lenne, mert „a németek felszerelnének három hadosztályt és a szerbek szívesen vennék, ha mi szálljuk meg területüket és nem a németek, ezért ez a tény szimpátiákat szerezhetne a szerbek körében részünkre".1

7 A kormány ezután, mint a magyar érdekekkel össze nem egyeztethetőt, elvetette a német kívánság teljesítését. Egy ilyen lépés helyrehozhatatlanul megrontaná a kormány kapcsolatát az angolszászokkal és az emigráns jugoszláv kormánnyal. A magyar közvélemény előtt lehetetlen lenne a beavatkozást erkölcsileg elfogadhatóvá tenni. Ami pedig a 3 hadosztály felszerelésére vonatkozó német ígéretet illeti, „ha ígéretüket valóban be is tartanák, az honvédelmünk számára semmi néven nem nevezhető előnyt nem jelentene, mert ezek a csapatok az ország határán kívül állomásoznának".1

8 Felszerelésünket különben is a németek számára dolgozó hadnparunkkal fennálló szerződések biztosítják. Ha a németek ezeknek a régebbi keletű szerződéses kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, mi garantálná, hogy az újabb ígéreteket betartsák?1

9 A balkáni fegyveres jelenlét semmiképp sem volt összeegyeztethető a január-februárban Isztambulba, Stockholmba, Svájcba küldött magyar megbízottak, Gellért Andor, Frey András, Szegedy-Maszák Aladár és mások által a nyugati hatalmakhoz eljuttatott üzenetekkel, hogy a magyar kormány igyekszik kivonni csapatait a szovjet frontról, gyengíti német kapcsolatait, sőt ha mód nyílik rá, pozitív akciók előkészítésére is hajlandó, és semmiképp sem szándékozik ellenállni az angolszász csapatoknak, ha azok elérik a magyar határt. Bár semmi jel nem utal arra, hogy Szombathelyi már korábban is be lett volna avatva ezekbe a kezdeményezésekbe, viszonyát Kállayval és Nagy Vilmossal a balkáni részvétel elutasítása élezte ki. De megváltozott megítélése a Kállay mögött álló anglofil körök részéről is. Mint szerintük a németek felé forduló elkötelezettet még kevésbé avatták be bizalmukba, társasági szinten is csak erős fenntartással, a legszükségesebb mértékben vonták be elképzeléseikbe. A bizalomvesztés a miniszterelnök részéről korábbi gyökerekkel is bírt. E-lesen ellenezte, hogy a katonák közvetlen kapcsolatot teremtsenek a külföldön tevékenykedő magyar megbízottakkal. Pedig már a hivatalba lépését követő hónapokban kapcsolat alakult ki Szombathelyi és Ullein-Reviczky Antal között. Utóbbi, mint politikai törekvéseihez közel állót tájékoztatta Szombathelyit az angolszász vonatkozású eseményekről. Sőt, 1942 őszén azzal a javaslattal állt elő, hogy a vezérkar főnöke katonai vonalon vegye fel a kapcsolatot az angol hadvezetőséggel, mert az angolok csak katonákkal akarnak szóba állni. Ez az isztanbuli amerikai misszión keresztül valósulhat meg. Szombathelyi örült a lehetőségnek, de szorongással töltötte el, hogy a kapcsolat a vezérkar 2. osztályához vezényelt német emberük révén a németek tudtára juthat. De gondot okozott a kapcsolat felvételére alkalmas személy megtalálása is. Hónapok teltek el, míg 1943 tavaszán végre indulásra készen állott a megfelelő ember Tömösy Jenő alezredes szemé-