Századok – 1995
Történeti irodalom - Deák Ferenc a liberális politikus. A Zalaegerszegi Liberális Klub konferenciája 1993 szeptember (Ism.: Turbuly Éva) II/479
480 TÖRTÉNETI IRODALOM állt, önmagára is vonatkoztatható eszmei öröksége pedig abban, hogy az általános morál nem puhítható fel taktika, hatékonyság és kompromisszumok kényszere miatt. A képviselő Szigethy István számára a mély személyes és családi kötődésen túl a törvényalkotó Deák a példaadó, aki — bár nem előzmények nélkül — hetek alatt hozta létre társaival az áprilisi törvényeket. Az ő értelmezésében 1867 csak a korábbi eredményekhez való visszatérést jelentette a megváltozott körülmények szorításában. Szabó Miklós kiinduló példaként a lengyelek és magyarok eltérő politikai gondolkodását hozta fel, akik lehetőségeiket rendszeresen túl, illetve alulértékelték. Átvive a hasonlatot hazai terepre, nálunk a két végletet Kossuth és Széchenyi testesítette meg szemében, akik között Deák mintegy kiegyenlítőként a harmadik lehetőséget, az előnyös kompromisszumot képviselte. Néhány évvel 1989-90 kiegyezéses forradalma után Szabó Miklós a tényt és a lebonyolítás módját is aktuálisnak tartotta, amelyben minden politikai erő részt vett, együttműködésükkel példát mutatva. Pető Ivánhoz hasonlóan ő is rámutatott arra, hogy Deák gondolkodásában a nemzeti és liberális alapelvek szerves egységben voltak, s rá tudta építeni a magyar rendiségre a polgárosodás, a hatalmi szervek liberális átalakításának programját. Kiemelte, hogy Deák Ferenc sok tekintetben — ilyen a halálbüntetés, a testi fenyítés bírósági alkalmazásának elutasítása — korát megelőzően modern elveket vallott, csakúgy, mint abban, hogy címe, hivatala alapján senki se lehessen törvényhozó. Deák életművében a nemzeti és modern szerves egységének lehetőségét, személyében a rossz körülmények között is érvényesülni képes akarat szimbólumát látta. Schlett István a politikust Bibó, Kossuth és Eötvös „tükrében" mutatta be. Közismert, hogy Bibó Deákot és művét elutasította, őt magát „hamis realistának", a kiegyezést Trianon fő okának tartva. Véleménye szerint a hamis alapokra épült rendszer hosszú távon nem volt fenntartható. Schlett István másként ítélte meg a deáki tettet, azt vizsgálva, hogy az adott körülmények között melyek voltak a politikus alternatívái. Az egyiket Kossuth vázolta fel híres Kassandra levelében, jogfeladással vádolva egykori minisztertársát egy olyan kedvező politikai helyzetben, amelyben létezett jobb megoldás. Deák Kossuth és az emigráció terveit ingatag alapokra épültnek tartotta. Vele egyetértve fejtette ki szellemesen Schlett: Kossuth szólt, és megmentette lelkét, míg Deák a felelősséget magára vállalva cselekedett. Nem érdektelen Eötvös 1865 előtti kritikus véleményének megismerése. A cselekvés hiányával, fantázianélküliséggel, túlzott nyugalommal vádolta Deákot a nyugtalanabb természetű harcostárs, aki hajlandó lett volna engedményeket tenni a függetlenség terén a polgári-liberális berendezkedés érdekében. Véleményével egyedül maradva 1859 végén csatlakozott a Deák párthoz, fenntartásai azonban megmaradtak. Naplójából kiderül: a húsvéti cikk megjelenése után vette csak tudomásul, Deák a jobb politikus, akinek támogatására később miniszterként is rászorult, például a nemzetiségi kérdésben. Schlett véleménye az, hogy mind Deák, mind Eötvös tisztában volt a kiegyezés ellentmondásaival és veszélyeivel, azonban nem rendelkeztek eszközökkel egy másik, kedvezőbb alternatíva megvalósításához. A két filozófus előadó közül Ludassy Mária a 19. századi magyar liberalizmus egyik forrását, Benjamin Constant munkásságát ismertette. Constant elsőként fogalmazta meg a modern szabadságfogalom eszméjét, szembeállítva az antik társadalmat — amely szuverenitást adott a polgárnak, mint közembernek, megfosztotta azonban a magánélet szabadságától — a modern társadalomeszménnyel, amely biztosítja polgárai individuális jogait, javaik zavartalan élvezetét és a magánélet szentségét. A polgári szabadság Constant megfogalmazásában a magánszabadság biztosításának garanciája, a képviseleti rendszer, a hatalom kölcsönös korlátozása és megosztása révén. Krokovay Zsolt kiindulópontul Deáknak a szólásszabadság védelmében a kormányzati tevékenység szabad bírálatáról és a köztanácskozás szabadságáról kifejtett álláspontját választotta. Erre támaszkodva fejtette ki téziseit a jogok ütközéséről, a szólásszabadság eredetéről, a képviselői szólásszabadságról, mint kötelességjogról, a sajtóról, amely a modern szólásszabadság legfontosabb fóruma. Kifejtette véleményét a nyilvános szereplésről, mint a jogok hatékony gyakorlásának eszközéről, az állami korlátozások vitatható jogszerűségéről, felhíva a figyelmet a kritikus magatartás szerepére, a sajtó és a közvélemény erkölcsi felelősségére. Tanulmánya végén visszakanyarodva kiindulópontjához, Wesselényi védelméhez arra utalt, hogy Deák és Kölcsey felismerték: a szólásszabadság általános sérelméről van szó, amely az alkotmány egyik fő garanciája. Ugyanehhez a témakörhöz kapcsolódik Molnár András tanulmánya, amely Zala megye 1836 és 1839 között a szólásszabadság ügyében keletkezett feliratait ismerteti. Ezek a feliratok a
