Századok – 1995
Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3
A HONFOGLALÓ MAGYAROK ÉLETMÓDJÁRÓL 43 hogy a GyörfTy-féle „döntő" érv, miszerint „a 12. század elejéig az oklevelek közel 100 állandó település nevét jegyezték fel, és egyetlen okleveles adat sincs sátorban lakó, nomadizáló lakosságra",18 2 úgyszólván semmit nem bizonyít a nomadizmus magyarországi meglétét vagy hiányát illetően. Legfeljebb annyit valószínűsít, hogy a nomadizmus továbbélő hagyományát nem az egyházi birtok szolgasorba taszított, lovaitól megfosztott népessége körében kell keresnünk, amit egyébként is gyanítottunk. Mi, akik e tanulmányunkban a honfoglaló magyarság életmódját tettük vizsgálat tárgyává, kevés kétséget táplálunk abban a vonatkozásban, hogy Freisingi Ottó 1147 nyarára vonatkozó leírása — az előtte sorjázó, fentebb általunk elősorolt adatokkal együtt — annyit mindenképpen bizonyít: a sátras életmódnak komoly erőtartalékai voltak ekkor, a szilárd, bár zömmel hitvány anyagú ház mellett fontos szerepet játszott még a 12. század közepén is a sátor. Nem kétséges, hogy a sátor szerepe a keresztény monarchia megalkotása, a földművelésre való áttérés késztetése, a feudális birtoktípusok megjelenése következtében fokozatosan csökkent. A sátor 10. század első felében élvezett kitüntetett — nyugodtan mondhatjuk az írott források alapján: monopol — helyzete két évszázad múltán ugyan megszűnt, osztozni kényszerült a házzal, de maga a sátor nem vesztette el jelentőségét. A sátor ugyanis — eredendően — nem a szűkös, füstös veremházból való kitörés eszköze volt (ezt majd a többosztatú, felmenő falú ház képviseli), hanem egy életforma megtestesítője, a nagyállattartáson alapuló legelőváltó és vándorló életmódé. V Legelőváltás és vándorlás Fentebb már idéztük Róna-Tas András meghatározását, miszerint „a legelőváltás szükségszerűen együtt jár vándorlással.Vándorláson a lakóhely rendszeres változtatását értjük A nomadizmus mindig lovas vagy tevés vándorlás".18 3 A folyamat kiindulópontja a magyarság esetében a ló, amely enni kér. A lovat legelőre kell hajtani, s mivel a legelőt az állat egy idő után kimeríti, új legelőre kell vinni, azaz legelőt kell váltani. Az embernek együtt kell mennie az állattal. Erre szolgál a sátor, amellyel gyorsan lehet követni a legelőváltás egymásutánjait. Akinek sátra van, az legalábbis az év egyik felét változó helyszíneken abban tölti. Döntő szempont, hogy mikor érkezik el a nagyállattartó népesség arra a szintre, amikor az év másik felében már mindig ugyanarra a helyre tér meg, s ennélfogva ott az állandóság miatt lehetősége nyílik szilárd lakhely felépítésére is. Tekintsük át azokat az adatokat, amelyek a honfoglalás időszakában a legelőváltás és a vándorlás fogalomkörébe vonhatók! 1. A 880 körüli időket tükröző Dzsajháni-hagyományból két kivonatoló tudósítása vonható ide. Ibn Ruszta szerint a magyaroknak „sátraik [boltos jurfjaik] vannak, és együtt vonulnak a sarjadó fűvel és a zöld vegetációval Lakhelyeik két folyó között vannak. Amikor eljönnek a téli napok, mindegyikőjük ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyikhez éppen közelebb van. Ott marad télire és halászik". Sükrullah szerint „bárhova is mennek, együtt utaznak egész rakományukkal és
