Századok – 1995

Dokumentumok - Czövek István: Orosz diplomáciai és titkosszolgálati iratok a francia–porosz háború történetéhez II/447

450 CZÖVEK ISTVÁN A táviratok tartalma a francia-porosz háború eseményeinek ismeretében önmagáért beszél. Néhány vonatkozást azonban érdemes kiemelni belőlük adalék gyanánt a kor európai diplomáciájához. A kronologikus sorrendet megtartva idézünk néhány érdeklődésre számot tartó részletet. Azt, hogy Poroszország számára mennyire fontos volt a cárral való szövetség, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Bismarck maga tájékoztatta a berlini orosz követet a Hohenzollern-incidens körül zajló eseményekről. I. Vilmos maga is találkozott Oubril-lal ennek kapcsán, sőt kifejezett kívánsága volt, hogy Lipót főherceg is konzultáljon az orosz követtel. Bismarck úgy vélte, hogy a francia követeléseket tolmácsoló Benedetti, berlini francia követ fogadása a király tekintélyét, népszerűségét csorbította. Véleménye szerint a nemzet elégedetlenségét csillapítani lehetne azzal, ha Lipót spanyol trónról való önkéntes lemondását Grammont-nak, a francia külügyminiszternek hivatalosan bejelentő Werthert — aki bécsi porosz követ volt — hosszabb szabadságra küldenék, kikapcsolva így őt a diplomáciai vérkeringésből. Nem vall teljes bizalomra, hogy Bismarck Wertherről szóló információját Oubril Okonnew párizsi orosz követ révén ellenőrizte. Másnap Londonba még a háború veszélyének elhárulásáról ment távirat, de Pétervárt már arról tájékoztatja Oubril, hogy a Reichsratot összehívják a háború előkészítése céljából, ha Franciaország nem ad garanciákat. Ebben az esetben Reuss bécsi német követnek a pétervári udvarban kell maradnia, hogy ott személyesen képviselje a porosz érdekeket. Ugyanaznap Berlinben Oroszország határozott állásfoglalásáról értesítették a párizsi és londoni képviseletet, amelynek értelmében határozottan Poroszország mellé álltak az újabb francia követelésekkel szemben. Még ugyanakkor, július 13-án a berlini követ kimerítő, sokoldalú beszámolót küldött a konfliktusról, Vilmossal és Lipóttal való találkozásáról magának II. Sándornak. Ebből a táviratból az tűnik ki, hogy Bismarck — aki voltaképpen provokálta ezt a helyzetet — a béke híveként igyekezett feltüntetni magát a cár előtt. Itt már szó esik Ausztria-Magyarország szerepéről is egy esetleges háborúban és a semlegességet valószínűsítette a követ a közelmúlt fényeinek fényében, bár Beust szavában nem bíztak meg. Ezért lehetséges az, hogy Oroszország július 23-i semlegességi nyilatkozatát követően is az volt Pétervár véleménye, hogy Ausztria döntésétől, fegyverkezésétől teszi függővé azt, hogyan viselkedik a konfliktus megoldásában. Ám minden lehetséges eszközzel, politikai ígérettel igyekezett az ausztriai külpolitikai szándékokat a franciák támogatásától eltántorítani. A sedani vereség után az orosz diplomácia a cár befolyásának tudta be, hogy Bismarck tárgyalóasztalhoz ült Jules Favre-ral, a francia köztársaság kormányának külügyminiszterével. Sérelmezte azonban, hogy Poroszország, mint szövetséges kirekesztette a tárgyalásokról és ezért az esetlegesen létrejövő békeszerződés szentesítésére sem lett volna hajlandó. Nem értett egyet a mértéktelen porosz követelésekkel sem, s burkoltan arra célzott Elzász-Lotharingia kapcsán, hogy a háború végső célja a területszerzés volt. A cár sértődöttsége azonban nem volt elég ahhoz, hogy az európai nagyhatalmakat megnyerni akaró Nemzeti Védelem Kormánya mögé álljon. Hiába közvetítette