Századok – 1995

Közlemények - Molnár András: Deák Ferenc és a rendszeres munkálatokra tett zalai észrevételek II/381

DEÁK FERENC ÉS A RENDSZERES MUNKÁLATOK... 395 Szép példa Deák módosító javaslatainak emberségére, hogy a szerényebb vagyonú nemes magtalan halála után „minden javait" az özvegynek kívánta ítélni, mert — mint írta — az „az asszony, ki élet korának virágában bizodalmát, egész boldogságát és ifjúságának legszebb reményeit férjének sorsához kötötte, ki jót és roszat, szerencsét és nyomorúságot, Ínséget és örömet mindenkor megosztott férjével, és életének legszebb éveit a közös kenyér keresésben, a közös szükségek legyőzésében töltötte, (...) a természetes igazság szerént is több jussal kívánhat (...) férjének javaiból illendő élelmet", mint az a rokon, akinek minden érdeme csak abból áll, hogy a férj nemzetségéből származik. Deák szerint az „elidősítés jussának polgári törvények által lett meghatározása éppen nem alapul a természetnek egyszerű törvényén, melly semmi bizonyos időhez nem kötve változhatatlanul örökösnek rendeli a valóságos tulajdon sérthetetlenségét. De mivel a polgári társaságok közboldogsága a birtokosok értékbeli bátorságának állandóságával legszorossabb öszve függésben vagyon, ezen állandóságot pedig egyedül az elidősítés jussának behozása által" lehetett megállapítani, ezért mind régebben, mind „az ujabb századokban Europa minden polgári szerkesztetéseinél szorossan kötelező törvénnyé vált az elidősítésnek just adó hatalma". Hazánk törvényei kiterjesztették e jogot az egyházi javakra is, „és valóban nem helytelenül, mert igazságtalanság volna egy olly törvény által, melly a természetes igazsággal ellenkezve egyedül a polgári társaság közboldogságának tekéntetéből lett szükségessé, a haza polgárainak csak egy részét terhelni, s a másik részt attól felmenteni". Deák érvelésében a „természetes igazság" és a „tulajdonnak sérthetetlen jussai" — mint Vörösmartyhoz 1832. február- 26-án írott leveléből is láthatjuk — szorosan összetartozó alapfogalmak. Az Deák véleménye, hogy minden erőszakos lépés, amely a haza polgárait tulajdonuk „békés használatában boszulatlanul háborgatja, (...) sérelmet ejt az értékbeli köz bátorságon, és ellene vagyon a polgári köztársaság egyik fő czéljának". Ilyen meggondolásból kívánta Deák törvény által meghatároztatni, hogy a Kamara csak a tulajdonos önkéntes beleegyezésével kutathat magánszemélyek birtokain só után, és csak így nyithat újabb sóbányákat. Eltörlendők tehát a korábbi, ezzel ellentétes törvények, melyeket a „nemzet köz ügyének tekintete szükségesekké nem tesz, a nemesi jussoknak és a vagyonbéli köz bátorságnak sérthetetlen fentartása pedig eltöröltetni parancsol". Itt, a jogügyi munkálat kapcsán vetette fel Deák, igaz, óvatos megfogalmazásban, az ősiség és a hitbizomány eltörlésének lehetőségét. „Hazánkban a nemzeti szorgalomnak gyorsabb terjedését, s országunk köz hitelének emelkedését semmi hathatóssabban nem eszközlené, mint egy olly törvény, melly szerint az ingatlan ősi nemes birtoknak örökös eladása mindenkor változhatatlan maradna" — érvelt Deák, de mérlegre téve azt, hogy ezáltal az amúgy is kisebb vagyonú nemesség teljesen elveszítheti birtokait, mégis az ősiség fennmaradása mellett nyilatkozott. Hasonló következtetésrejutott a hitbizomány esetében is, mert — ugyan taktikai megfontolásból, de — kénytelen volt megállapítani, hogy a hitbizomány általános eltörléséről „itten szó nem lehet", legfeljebb az országgyűlés gondoskodhat arról, hogy kiküszöböljék a hitbizománynak a nemzet felemelkedésére nézve káros befolyását. Deák alábbi megfogalmazása azonban elárulja, miként foglalna állást, ha nem kellene tekintettel lenni a konzervatívok „érzékenységére". „Ha az országos kirendeltség által javallott