Századok – 1995

Közlemények - Glósz József: Szekszárd a 19. század elején. Társadalmi konfliktusok egy stagnáló mezővárosban II/363

SZEKSZÁRD A 19. SZÁZAD ELEJÉN 365 tottak a városi pénztárnak, az erdőre ügyelni nem a városbíró, hanem az uradalom feladata, s a rend fenntartása érdekében pedig néha elkerülhetetlen adminisztratív eszközökhöz kell nyúlni. Ugyanígy a város jövője szempontjából fontos, és a közviszonyok ismeretében elkerülhetetlen befektetésnek tekinthető a gimnázium létesítése ügyében megnyerendő hatalmasságoknak juttatott kb. 1000 forint értékű bor is. Az egyetlen vád, amellyel kapcsolatban személyes előnyszerzés gyanúja felvetődhetett, egy kb. 50 forint értékű marhabőreladás volt. A takács, a kovács és bognár, a magyarvarga, a szűrszabó, a csizmadia, a szűcs és a fazekas céh által a vármegyéhez, majd a helytartótanácshoz, sőt rövidesen az uralkodóhoz intézett beadvány nem csupán Jager, hanem előbb közvetve, később nyíltan a pécsváradi kerületi prefektus alárendeltségében álló alapítványi uradalom helyi vezetői, Posner Bernát tiszttartó és Forster Antal uradalmi ügyész, sőt a város fejlesztésében szintén jelentős érdemeket szerzett, Jager melletti másik nagy formátumú személyiség, Szluha György apátplébános ellen is irányult. A cél nyilvánvalóan nem a korrupció elleni küzdelem, ellenkezőleg a város vezetésének visszaszerzésével a Jager jóvoltából jelentősen megnövekedett javadalmakból való személyes részesedés volt. Jager elődje 1809-ben Vizer Ferenc csizmadiamester volt, aki nem csupán a városi jegyzők, a perceptor fizetését és egyéb járandóságát emelte kétszeresére, hanem a malomvámból, a város borából bőven juttatott az őt támogató esküdteknek, céhbelieknek is, sőt önmagáról sem feledkezett meg, amiért az úriszék el is marasztalta. A nyílt viszály kirobbanásához Méhesy Mátyás, a magyar ajkú lakosság, különösen a céhek körében igen népszerű kántor menesztése vezetett 1810-ben. Nem tisztázott, hogy mi volt az elbocsátást kezdeményező plébános és a kántor közötti ellentét oka, ám az úriszék által szentesített döntés érvényesítésének, illetve hatálytalanításának ügye messze túlnőtt önmagán, olyan presztízskérdéssé vált, amelynek örve alatt a formálódó pártok éveken keresztül vívták csatáikat a város feletti ellenőrzésért. Ulakovics Ferenc csizmadiamester a hét magyar céhből egy „klubot" hozott létre, és azonnal megkezdte a szervezést, agitálást a lakosság körében. Megbízottjai járták a várost, aláírásokat gyűjtöttek, pénzt szedtek be, hogy megindíthassák támadásukat a város vezetése és az uradalom helyi tisztségviselői, Forster Antal ügyész és Posner Bernát tiszttartó ellen. Panaszuk nyomán a helytartótanács vizsgálat elvégzésére utasította Tolna vármegyét, mely az általa delegált bizottságba a szekszárdi uradalmat felügyelő Thuróczy Mihály pécsváradi kerületi prefektust is bevonta. Az uradalom, a plébános és a városi tanács is élesen tiltakozott az eljárás ellen; a város azt kifogásolta, hogy Ulakovics magát a köznép meghatalmazottjának tekinti, és eljár a város nevében, a plébános a világi hatóságok illetéktelen beavatkozása ellen protestált az egyház dolgaiba, s az uradalom szintén jogai csorbítását látta az ügyben. A maga nézőpontjából mindegyik félnek igaza is volt. Ennek ellenére a vármegyei deputáció tisztének megfelelően meghallgatta a feleket, és megkísérelt egy kompromisszumot tető alá hozni, s ezzel objektíve védelmébe vette a céhek akcióját. Az 1810. november 28-án létrejött megállapodás mindkét fél részéről jelentős engedményeket kívánt, de az erkölcsi győztes kétségkívül az Ulakovics szervezte mozgalom lett. Engedélyezték Méhesy számára, hogy 1811. végéig, megbízatása lejártáig hivatalában maradhasson, közben Szluha, az uradalom és a város új jelöltet