Századok – 1995
Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3
32 KRISTÓ GYULA kifejezésen nem szabad istállót értenünk. Ha erről lenne szó, a legenda írója stabulum, stuta, marstall, scuria szavak közül válogatott volna. A domus első törvényeinkben mindig szilárd lakóházat jelent és ellentétje a mozgatható sátor Nyilvánvaló, a szöveg írója az in domíbus fordulattal azt akarta jelezni, hogy a szilaj ménesen kívül voltak még házaknál szoktatott lovak is". Váczy tétele igaza melletti érvként Bölcs Leó általunk is hivatkozott megállapítását említi: „Bölcs Leó szerint a sátraknál, a Nagyobb Gellért-legenda szerint a házak közelében oly lovakat is tartottak pásztorok felügyelete alatt, melyeket nevelés, idomítás céljából, használat végett különítettek el".12 4 Említsük meg — Váczy igazát alátámasztandó — Kinnamos adatát: eszerint a 12. század közepén a bizánci háború idején a magyarok lovai a legelőn legeltek, viszont voltak „szokás szerint mindig a sátrak előtt álló" lovak, amelyekre a magyarok felpattantak, és lóháton ülve kezdtek a legelőn bóklászó lovak összetereléséhez.12 5 Bölcs Leó (10. század), a nagyobbik Gellért-legenda (11. század) és Kinnamos (12. század) azonos gyakorlatot, azonos rendszert írt le tehát. E kitérő után idézzük tovább Váczyt:,Azonban ezeket a lovakat sem őrizték istállóban, hanem legfeljebb egyszerű, nyitott karámban Szükség szerint abrakolták is őket, de nem istállózták (stabula említése az 1135-ből való bozóki oklevélben). Ugyanúgy legeltek, csak »béklyóba verve«, mint a vad ménes. Nem lehet szó arról, hogy Ajtony idején a nagy állattartók részben már áttértek volna a száraz takarmányozásra és az istállózásra".12 6 Nem osztotta Bónis nézetét az Ajtony kori istállózásról az újabb irodalomban Györffy György sem: „Hogy a főemberek nagy csordái, ménesei, nyájai csak rideg módon voltak tarthatók, azt nyilvánvalóvá teszi, hogy sok állat takarmányozása lehetetlen volt, de szemléltetik Gellért nagyobb legendájának szavai is Ajtony megszámlálhatatlan szilaj (indomitus) lováról, amelyek mellett kezes lovait pásztorai »házakban« (domíbus,), azaz földólakban tartották".12 7 Ha tehát ebben a kérdésben Váczy Péter és Györffy György álláspontja képezi az igazságot (amit mi valószínűnek tartunk), ez azt jelenti: a ridegtartás a 11. század elején még egyeduralkodó volt. A ridegtartás rendszerében tehát megfér a lovak egy kisebb részének elkülönítése, emberi lakóhely vagy katonai tábor közvetlen közelében tartása, szoktatása, szükséges esetekben kezes állatként való, gyors igénybevétele. Ezek a lovak is legeltek egy elkerített helyen, de takarmányozásuk sem kizárt. Ilyenként kell értelmeznünk azt a — fentebb már idézett — 1086. évi adatot, miszerint a bakonybéli apátság bizonyos népei ősszel zab adására voltak kötelezve a lovak — nyilván téli időre szóló — ellátása céljából (autumpni tempore dabunt X sapones avene ad prebenda equorum).128 Lovakkal kapcsolatos istálló (stabulum) legkorábban nem 1135-ben fordul elő, mint Váczy Péter vélte, hanem már a László-féle III. törvénykönyvben, azaz az 1060-1070-es években, ám ezt az istállót még hivatalos személyek (a király lovásza és a vár ispánja) készíttették a váralján az összefogott kóbor lovak számára.129 Az okleveles anyagban az első lóistálló (stabulum equorum) 1113-ban, az első disznóól (disznóistálló; stabulum porcorum) 1121-ben fordul elő.13 0 Ettől kezdve egyre gyakrabban bukkanunk különféle istállókra és ólakra a diplomákban, jelezvén azt, hogy a ridegtartás mellett megjelent az állatok istállózó tartása is.
