Századok – 1995

Közlemények - Poór János: Böszörmény önkormányzata 1609–1848 II/335

BÖSZÖRMÉNY ÖNKORMÁNYZATA 1609-1848 353 az együttes ülésen melyiket illette az elsőség, a szenátust vagy a communitast. Az együttes ülések határozatainak elemzése azt bizonyítja, hogy az a mindenkori telektulajdonosoknak, a teljes jogú polgárok meghatározott körének érdekeit képviselte. Lehet, hogy a jogszabályokban, az ügyintézésben járatosabb szenátus kezdeményező szerepet játszott, de a communitas létszámtöbblete a szavazásoknál ellensúlyozhatta a tanács egyéni érdekein alapuló határozati javaslatok elfogadását. Ez a helyi önkormányzat tehát annyiban „arisztokratikus", amennyiben a város lakosságának kb. 50 %-át alkotó „nem igaz hazafi" vagy inquilinus tömeggel állt szemben, viszont felülmúlta a korabeli szabad királyi városok „demokratizmusát". Az együttes ülést a szükségletektől függően, de általában havonként tartották. c./ A „nemes tanács", a szenátus. Már az előző korszakban kitapinthatók a szenátus átalakulásának csírái. A 18. század második felétől a szenátus egyre inkább megisztrátussá alakul át. Lényegében ügyintéző szervvé változik, mivel az elvi állásfoglalás és az ellenőrzés jogát a szenátus és a communitas együttes ülése veszi át. Jól mutat rá ennek a folyamatnak a lényegére Komoróczy György: „A tanácsnokok ügykörét az év elején jelölték ki, s mindegyiküket valamely ügy irányításával bízták meg... Egy-egy éven belül az ügyek szerint beosztott feladatkörben a szenátorokat nem változtatták. Kötelezettségeik ellátására mindenki külön, konkrétumokra kiterjedő tanácsi utasítást kapott... Az ügyvitel ágazatai tehát már a 18. században kialakultnak tekinthetők, de a felügyelettel vagy ügyintézéssel megbízott személyek hatásköre még nem állandósult, miután a tanácstagok választása nem szólt életfogytiglan." 3

4

E tömör és a folyamat végső kimenetelét érzékeltető megállapításokhoz csupán azt tennénk hozzá, hogy a viszonylagosan zavartalan ügyvitelt bizonyos tisztségviselők évtizedeken át tartó váltogatásával igyekeztek biztosítani, pl. hadnagy, városgazda, furmender, székgazda, borbíró stb. esetében. A fentiek nem záiják ki a szenátus esetenkénti külön üléseit, de ezeknek száma fokozatosan csökken.3

5 A szenátus létszáma az egyes tizedekben lakó, teljes jogú polgárok számának megfelelően változott. Általában a tizedeket 4-4 fő képviselte. A szenátus elnöke a hadnagy volt, hivatalból tagja a furmender és a jegyző (korszakunk végén már a nótárius mellett a vicenótárius is megjelenik). Böszörményben a szenátus megválasztását dokumentáló jegyzőkönyvi bejegyzésekben — általában csak — a következő konkrét tisztségekre választottak maguk közül alkalmas tanácstagot: városgazda, exactor, székgazda. Esetenként szerepelnek még a szenátus által kijelölt (de nem tag) utcahadnagy és a város szolgái. A szenátus és a communitas összetételét tekintve a szakirodalom szerint a szenátus a módosabb, a communitas pedig a szegényebb polgárok szerve volt. Böszörmény esetében konkrétcin meg kell vizsgálni ennek a tételnek a helyességét. A birtokszerkezetből, a határhasználat módjából, stb. következően a vagyoni differenciálódás még nem különítette el élesen egymástól a lakosokat. Ez a folyamat a polgári földtulajdon kialakulása, tehát a 18. század közepe után kezd erőteljesen megindulni. Ennek érzékeltetésére az 1744-es—belső használatra készült—összeírás adatait vizsgáltuk meg.3

6

Az adóalap a marhaszám volt, amely a jövedelmet (elsősorban a meglévő állatállományt) tükrözte. Egy marhaszám 2 lónak, vagy tehénnek stb.