Századok – 1995
Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3
A HONFOGLALÓ MAGYAROK ÉLETMÓDJÁRÓL 29 kezett a császárhoz".10 9 Idézzük fel az itt másodikként hivatkozott Kinnamos-féle szöveg párhuzamaként, hogy mit írt közel 300 évvel korábban, a 10. század elején Bölcs Leó a magyarokról: „a háború napjáig nemzetségek és törzsek szerint szétszéledve legeltetik lovaikat folyvást, télen-nyáron. Háború idején viszont a szükséges lovakat maguk mellett tartják, és béklyóba verve őrzik türk sátraik közelében, a csatarendbe állás idejéig".11 0 A megfelelés kézenfekvő: a magyarok kezes lovaikat a sátrak közelében, lovaik tömegeit viszont a legelőkre kicsapva tartották. 40. Ha az imént a 12. században élt és alkotott Kinnamos azon hírét idéztük, hogy a magyarok tudatosan nevelték lovaikat, akkor ezzel teljes összhangban írta Kinnamos idősebb kortársa, Mikhaél pátriárka, hogy „hadd vesszen a Szerémség, Paionia [Pannónia] legkövérebb földje, a lónevelő, a folyók öntözte", illetve Kinnamos fiatalabb kortársa, Nikétas Khoniatés, hogy a Szerémség „a hunok [magyarok] földjének legtermékenyebb része, mely lónevelő síkságokká lapul".11 1 Ez annyit jelent, hogy a magyarországi sík vidékeken még a 12. század közepén is nagy számban tartottak-neveltek a magyarok lovakat, nyilván a nagy kiterjedésű legelőkön. 41. Ezt a feltételezést megerősíti Odo de Deogilo, aki a 12. század közepén, a második keresztes hadjárat alkalmából vonult át Magyarországon, még pontosabban, annak nyugati részén, a Dunántúlon. Feltűnt neki a patakok, források és rétek sokasága. Említett továbbá mocsarakat. „Ez a föld — íija — annyira dús takarmányban, hogy, mint mondják, itt voltak Iulius Caesar legelői (pabu-Za)".112 42. A 12. századi szerzők sorát Konstantinos Manassés egy szónoklata magyarokról és Magyarországról szóló részeinek idézésével zárjuk: a magyar nép , jó lovú, jól felfegyverzett Óvé dús gyümölcse a szántónak és a termőföldnek, övé a ménest és gulyát tápláló mezőnek. Földje, melyen juhok legelnek, füves és kellemetes, a rét és nádas legelője kövér és dús, a buja föld harmatától és vadvizektől áztatott végtelen".11 3 Erről a hosszabb, itt csak kivonatosan hivatkozott általános leírásról Gyóni Mátyás azt jegyezte meg: „Bölcs Leó részletes jellemzése mellett egyedülálló az Árpádok korában".11 4 S hogy egészen a tatárjárásig a prédiumokon nagy mennyiségű állatot tartottak, arról azon statisztika ad összefoglaló képet, miszerint az 1250. évig a 33 prédium állatállományáról tételesen számot adó írott forrásanyag alapján 673 ló (többségük szelídítetlen ló, equus indomitus), 560 ökör, 50 tehén, 5605 juh és 100 marha (pecora) regisztrálható.115 Igaza van tehát Manassésnek, a méneseken és a gulyákon kívül juhok is legeltek a végtelen pusztákon. Ezek a 12. századi (39-42. szám alatti) adatok kétségtelenné teszik, hogy a lovak még mindig igen jelentős szerepet játszottak és nagy számban voltak jelen a magyarországi gazdasági életben. Úgy tűnik, van módunk az állatállomány (kiváltképpen a lovak) esetében finomabb megállapításokat is tennünk azok tulajdonosait, a lovak megoszlását illetően. Az imént említettük a prédiumokon a korai századokban meglevő állatállomány összesített számát. Mindamellett az elemzett (pl. a veszprémvölgyi görög nyelvű, a pécsváradi, a tihanyi stb.) oklevelek alapján arra következtethetünk, legalábbis a lovak esetében nem elsősorban a prédiumok, hanem a falvakban élő szabadok rendelkeztek nagyon nagy számú
