Századok – 1995
Tanulmányok - Sándor Pál: Az emancipáció történetéhez Magyarországon 1840–1849 II/285
292 SÁNDOR PÁL a földműveléstől, lehet vitéz katona, mégsem lehet tiszt belőle s ez a helyzete tudományos pályákon is. Kénytelen többnyire kereskedelemmel foglalkozni s minden adófizetés mellett még a türelmi adó is terheli. A zsidó vallást vegyék fel „a bevett vallások közé" és adják meg az egyenjogúságot. Mellette nyilatkozott Deák, Hertelendy Károly3 4 és a fiatalabb reformnemzedéket képviselő Pulszky Ferenc is.3 5 Ezek a javaslatok már jelentős előrehaladásról tanúskodnak az emancipáció felé. Lényegében a nem nemesek polgári jogát adnák meg a zsidó lakosoknak. Eltörölnék a szégyenteljes türelmi adót, amit az országgyűlés sohasem szavazott meg; lehetővé tennék a nem nemesi jószágok haszonbérletét; a letelepedést az ország bármely területén; a felvételt a céhekbe, a kereskedő társulatokba; a jobbágytelkek vásárlásán kívül telekvásárlást a szabad királyi- és a bányavárosokban is. E javaslatok nagy részét a főrendi tábla is — ha fokozatosan akarta is megvalósítani őket — elfogadta az alsótáblához 1840. április elsején intézett válaszában.3 6 Csakhogy a városok élénk tiltakozással figyelték a jogkiterjesztő törekvéseket. Kassa (Kosice) hevesen ellenezte a zsidók városba települését s főként felvételüket a céhekbe. Győr város hatósága szabályzatot készített, amely megkötéseket tartalmazott a zsidó letelepültekkel szemben s ezekben azt is kikötötték, hogy nem lehetnek kalmárosok, dohányeladók a városban s meg kell jelölniük, hogy milyen foglalkozást fognak űzni. A türelmi adó fizetésének további kötelezettsége mellett, ők még 100-tól 300 forintig terjedő többletadó fizetését is előírták, így nehezítve a nem kívánt versenytársak ipari tevékenységét. Az egriek sem tétlenkedtek; aki nem tudja fizetni az általuk megszabott adót, azt kiűzik a városból. Pozsony városa szintén ragaszkodott a régi szokásokhoz; a zsidó lakosok továbbra is csak az általuk meghatározott helyre települhettek. Ennek a hangulatnak a nyomása alatt a városi követek feliratot intéztek az uralkodóhoz, amelyben kijelentették: mód felett felingerelné a város lakóit a zsidók ilyen „feltétlen és korlát nélküli" befogadása és a törvényjavaslat szentesítésének megtagadását kérték az uralkodótól. Ami pedig az északkeleti vármegyéket illeti, azokban állandó maradt a heves ellenérzés a Galíciából bevándorló zsidó lakosokkal szemben.3 7 Alighanem ez a közhangulat is szerepet játszott abban, hogy Dessewfíy Aurél3 8 a felsőtábla egyik jelentős, újkonzervatív politikai vezéregyénisége, a nagy nehezen elfogadott jogok megadását a bevándorlás megszorításával kívánta összekapcsolni, nehogy sok vagyontalan zsidó tóduljon az országba.3 9 így történt, hogy a május 10-i királyi leirat alig hagyott meg valamit az alsótábla reformpárti követeinek nagy reményeket keltő, jogkiteijesztő javaslataiból, amidőn 6 §-ban szentesítette és törvénybe iktatta az 1840. évi XXIX. törvénycikket „A zsidókról" címmel.4 0 Ennek értelmében továbbra is érvényben maradt a türelmi adó fizetésének kötelezettsége; az izraelita vallást nem vette be a „törvényes" vallások közé; nem tette lehetővé a polgári tulajdonjog megszerzését sem, miként korlátokat vont a bányavárosokba történő letelepedés elé is. Ezzel szemben megengedte a zsidó lakóknak, ha „ellenök erkölcsi magaviseletök tekintetéből alapos kifogás nincsen", hogy az országban született, vagy „itteni lakásra törvényes úton engedelmet nyert" zsidók szabadon lakjanak az országban és kapcsolt részeiben, a fenti megszorítás mellett. A törvény azt is megengedte, hogy gyárakat létesíthessenek, kereskedést és különféle mesterségeket űzzenek, de csak is a „vallásukbeli legények segítségével". Azt is előírta, hogy „azon tudományokat és szépmesterségeket, miknek gyakorlatában
