Századok – 1995

Tanulmányok - Kurucz György: Érdekek és előítéletek. A brit diplomácia és Magyarország a 18. század végéig II/253

260 KURUCZ GYÖRGY jelentések összeállítása pedig arra enged következtetni, hogy a távoli ország valamiféle presztízsre tarthatott számot Londonban. Ezt erősítik meg egyébként a Bécsben székelő angol megbízott, Sir Robert Wingfíeld levelei is. Wingfield 1514. április 9-i levelében Ulászló és I. Miksa császár tárgyalásairól tett jelentést uralkodójának Pontosan egy hónappal később pedig egy törökellenes háború esélyeit latolgatta levelében. Augusztusban pedig két jelentésében is említette a „magyarországi keresztesek" vezérének elfogatását és kivégzését, illetve az Erdélyben folytatódó zavargásokat. Mindamellett Wingfield megkülönböztetett figyelmet szentelt a császár és a magyar király augsburgi és magyarországi találkozójának is. A részletesség, amellyel Miksa útjáról beszámolt, azt a feltételezést valószínűsíti, hogy maga is ott volt a császár kíséretében Magyarországon. A két uralkodó család dinasztikus kapcsolatainak előkészítését kísérő fényes külsőségek azonban nem téveszthették meg az angol királyt. Giulio de Medici bíboros ugyanis VIII. Henrikhez írott levelében, elsősorban Beriszló Péter veszprémi püspöktől nyert értesülései alapján, igen sötét képet festett a magyarországi helyzetről. S ha lehetett még valami tekintélye a magyarok királyának Henrik előtt, azt Wingfield 1515. július 31-i levele igencsak megtépázta Ulászló erősen korlátozott szellemi képességeire való utalások mellett a diplomata arra figyelmeztette uralkodóját, hogy Budán képtelenek megfelelő módon felhasználni a különböző segélypénzeket. A császári udvarban székelő angol diplomata jelentéseit ráadásul nagy mértékben kiegészítette az egyházi diplomácia híranyaga is. Ez főként Thomas Wolsey bíboros kancellárrá történt kinevezése után figyelhető meg, akit egyes történetírók azzal a váddal illetnek, hogy az angol diplomáciát a pápai udvar szolgálatába állította. Wolsey külpolitikai tevékenységét azonban főként az motiválta, hogy a császár és a francia király konfliktusát Anglia tekintélyének latba vetésével elsimítsa, s így a keresztény fejedelmek figyelmét a közös ellenség, a Magyarországot is fenyegető török ellen fordítsa Wolseynak ugyanis igen pontos értesülései voltak az al-dunai harcokról, Beriszló Péter veszprémi püspök és horvát bán kétségbeesett erőfeszítéseiről. 1521 nyarán például a londoni kancellária az elsők között tudta meg Európában Nándorfehérvár elestét. A török előrenyomulás azonban nem folytatódott, s bár II. Lajos a magyar csapatok együtt tartására és vezetésére képtelen volt, legalább diplomáciai erőfeszítéseit fokozta. Sir Robert Wingfield ugyanis 1521. szeptember 22-i levelében arról tájékoztatta Wolseyt, hogy a császári kihallgatás után a magyar követ Anglia felé vette útját. Lajos kezdeményezései, illetve a déli végek kulcsfontosságú erősségének elvesztése még inkább megerősítette a bíboros kancellárt abban a meggyőződésében, hogy a keresztény fejedelmek közötti békesség megteremtése elengedhetetlen feltétele a török elleni hathatós fellépésnek. Wolsey fáradozásainak tulajdonítható tehát a már említett windsori szerződés megkötése, amely a nyugati uralkodók segítőkészségének látszatát keltette Budán. A magyar udvar reményeit fokozhatta még az a tény, hogy a német fejedelmek 1523 elején tényleges katonai segítségnyújtásra tettek ígéretet Nürnbergben. A pápai legátusok azonban kiábrándító híreket továbbítottak Magyarországról az egyes fejedelmi udvarokba Lorenzo de Campeggio bíboros, aki személyesen ismerte az angol kancellárt, több Wolseynak címzett levelében is ecsetelte Magyarország szerencsétlen helyzetét. Az udvar pazarlásai, a központi hatalom te-