Századok – 1995
Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3
22 KRISTÓ GYULA 23. Kálmán I. (Albericus-féle) törvénykönyve szerint „azok az ispánok, akiknek saját falvaikban olyan szabad embereik vannak, akiktől lovakat kaphatnak és száz pensát tudnak összegyűjteni, ebből a jövedelemből egy páncélos katonát adjanak a királynak". Kálmán azokat a szabadokat, akik „a királynak, amikor az ő határaikon átvonul, lovakat, szállító szekereket és zsoldos szolgálatokat szoktak nyújtani", négy dénár fizetésére kötelezte. Két cikkely is szól a faluban esett lótolvajlásról, egy pedig eltiltja az országon belül a magyar ló megvásárlását.'73 24. Az 1113. évi zobori oklevél az első diploma, amelyben a Bars megyei Aranyosmarót határában lovak istállójáról (stabulum equorum) olvasunk.74 Foglaljuk össze, milyen kép tárul elénk a 11. század elejétől a 12. század elejéig eltelt egy évszázad alatt az írott források alapján a lovaknak a magyar gazdasági életben játszott szerepéről! Sajnálatos, hogy ebből az időszakból nincs olyan összefoglaló értékelést adó forrásunk, mint amilyen a megelőző korszakra vonatkozóan akár Bölcs Leó, akár Regino tudósítása. Ennélfogva a gyér számú forrásadatok mozaikkockáiból kell tablóképet összeállítanunk. Lehetetlen nem észrevenni, hogy a ló a 11. századnak legalább egy részében összekapcsolódott a pogány létformával. Legvilágosabban akkor derül ez ki, amikor arról értesülünk, hogy az 1046. évi pogány mozgalom résztvevői lóhúst kezdtek enni. Ez a szokás bizonyára összefüggésben van a pogány halotti torok azon gyakorlatával, hogy ott a sírnál leölt és a halottal eltemetett ló húsát a toron részt vevők elfogyasztották.7 5 Mivel az egyház tiltotta a pogány módra való eltemetést, ezzel együtt a lóáldozatot és a lóhús evését is, természetes, hogy az egyházi tiltás elleni pogány visszahatás újra , jogaiba" kívánta visszahelyezni a lóhús fogyasztását is. Nem lehet véletlen, hogy all. századi törvényhozásban két alkalommal (Szent István 1000 utáni I. törvénykönyvében, valamint Szent László 1092. évi I. dekrétumában) is előfordul a ló ökörrel való megváltása. Emögött két ok húzódhat meg. Egyrészt a ló mindig is értékesebb volt a középkor folyamán Magyarországon az ökörnél (szarvasmarhánál).76 A László-féle 1H. törvénykönyvben a ló és az ökör visszaváltásánál szereplő összegek (12, illetve öt dénár) alapján ekkor a ló 2,4-szer volt értékesebb az ökörnél. (Szintén a ló értékére mutat, hogy még 15. századi végrendeletek is kitüntetett helyen, olykor egészen részletező módon emlékeznek meg lovakról.7 7 ). Másrészt az ökör sokkal inkább alkalmas volt a földművelés munkafolyamataiban való részvételre, mint a ló. A 12. század elejéig terjedő időszakban adataink arról vallanak, hogy a ló — szőrén megülve vagy szekér elé fogva — a közlekedés eszköze volt (lovon jártak templomba, a püspöki, ispáni székhelyre stb.), húsát megették (és tejét — bár erre közvetlen adatunk a magyarokra nézve nincs, ha csak Gellért püspöknek a lovak vizeletére vonatkozó, fentebb 13. szám alatt idézett szavait nem az erjesztett lótejre, a kumiszra értelmezzük — megihatták), továbbá vadászatra, valamint hadviselésre használták. Nincs adatunk a korai szakaszban a ló földművelésre való felhasználásáról. Nem értelmezhető ilyenként István I. törvénykönyvének azon, már idézett cikkelye, amely ökrökkel vagy lovakkal vasárnap dolgozó (munkálkodó; laborantem) személy büntetéséről szól. Ugyancsak idéztük fentebb László I. törvénykönyve azon paragrafusát, amely a vasárnap lovával vadászó ember büntetését taglalja. Az
