Századok – 1995

Közlemények - Nógrády Árpád: „Magistratus et comitatus tenentibus” II. András kormányzati rendszerének kérdéséhez I/157

II. ANDRÁS KORMÁNYZATI RENDSZERE 159 ralkodó oldalán a tucatnyi főpap csoportja mellett a kilenc főméltóság, az általuk le nem fedett megyék ispánjai, továbbá a királynéi és hercegi főtisztségviselők végezték. Az utóbbi három csoport tagjai azonban csupán alkalmi meghívásra, s többnyire döntési jogkör nélkül vehettek csak részt a kormányzat munkájában.1

3 Szűcs Jenő eredményei közvetve arra is rámutatnak, hogy a 13. század második felétől már gyakorlatilag a következő századokból jól ismert méltóságok köre jeleníti meg a világi politikai elit gerincét. E bárói csoport el nem hanyagolható részét az udvari méltóságviselők alkották. Politikai pozíciójuk meghatározása az András-kori kormányzati rendszer megítélése szempontjából sem érdektelen, s minthogy országbáróvá emelkedésük némely mozzanata ma sem tekinthető megnyugtatóan tisztázottnak, így e kérdéskört érdemesnek tűnik az udvari méltóságok felől megközelíteni. Felbukkanásuk és döntéshozói szerepük körül a szakirodalomban többféle álláspont bontakozott ki; Hóman Bálint a Magyar történet általa írt részében francia hatásra gyanakodva III. Béla idejére tette a lovász — étekfogó — és pohárnokmesteri hivatalok kialakulását.14

Nem sokkal később Váczy Péter a királyság korai központi szervezete kapcsán került szembe a problémával. Impozáns gondolatmenetének egyik sarkpontja az istváni intézmények jelentős mértékű nyugati adaptációján alapult. Nem alaptalanul valószínűtlennek tartotta, hogy az állami élet más területein is jelentkező német hatás éppen az uralkodó udvarának szerkezetén ne hagyjon nyomot. Vélekedését az 1055. évi tihanyi alapítólevél tanúsorában szereplő Nána agaso és Preca infertor adataival felvértezve, I. András uralkodásának „szentistváni renovatio" jellegét hangsúlyozva, arra a logikus — s történetírásunkban is elfogadásra lelt1

5

— következtetésre jutott, hogy a lovász és az étekfogómester méltóságát I. István honosította meg a magyar udvarban. A német befolyás azonban I. Géza trónra léptével elenyészett s ez szerinte kihatott az udvari méltóságok intézményére is. Ezért nem találkozunk az elkövetkező szűk másfélszáz év alatt lovász — pohárnok — és étekfogómesterekkel, s majd csak a 12-13. század fordulóján,valószínűleg aragón hatásra, Imre és II. András idején alakulnak újra meg.1

6 Amíg Hóman Bálint és Váczy Péter a 12. századi adatok hitelességével szemben igen erős gyanújuknak adtak hangot, addig Fügedi Erik II. Gézának egy, az 1148. évben kiadott oklevelét hitelesnek fogadta el, s ennek megfelelően véleménye is jelentős mértékben eltért elődei álláspontjától.17

II. Géza Miku prépost kérésére kiállított oklevelének tanúsorában ugyanis Belos bán, két püspök, az udvarbíró, és több ispán társaságában Gábor étekfogó — Kaifás pohárnokmester és Bogoslaus kincstárnok (regiae camerae presidens) szerepel.1

8

E három adaton túl a híres várkonyi jelenetben talán testőrparancsnokként felbukkanó csőszök ispánjának említésére, s a 12. század második harmadától ismeretes udvarispánra támaszkodva a magyar király udvarának átalakulását („európaizálódását") a 12. század első felére helyezte. Fügedi szociologikus fogékonysága az időszak meghatározásával azonban még nem tekintette megoldottnak a kérdést. Továbblépett, és az udvari méltóságok első felbukkanását a magyar arisztokrácia hierarchizálódásával összekötve, egyúttal a későbbi gyakorlat kezdeteként, a méltóságok második szintjére (a nádor és a territoriális különkormányzók mögé) helyezte őket.1

9 Ezzel szemben történetíróink egy másik csoportja az udvari méltóságok 11-12. századi kialakulásáról némileg másképp vélekedett. Pauler Gyula szerint az I. András