Századok – 1995
Jelen időben a múltról - Randolph L. Braham: Kanada és a Holocaust bűnelkövetői VI/1331
1346 RANDOLPH L. BRAHAM (6) az egyik tanú által idézett újságcikkek tanúsága szerint Magyarországon egyetemesen helyeselték a zsidók deportálását; (7) az egész magyar államapparátus a szövetséges Németországgal összehangolva végezte az internálással és deportálással kapcsolatos szervezési feladatokat; (8) a vagyonelkobzást mindenfajta titkosság nélkül, nyilvánosan, hivatalos, hierarchikusan meghozott rendelet alapján végezték; (9) az elkobzott javakat az államkincstár javára a szegedi zsinagógában helyezték el. Cory bíró ezután a következő meglepő következtetésre jutott: A háborús helyzet, az ország német megszállása, a rendőri erőknek az államilag jóváhagyott, szükségállapothoz illő magatartása és a szovjet hadsereg küszöbön álló bevonulása (csupán 100 kilométerre volt ekkor Szegedtől) véleményem szerint valóságízűvé teszi a fellebbvalóknak való engedelmeskedés védekezését. A deportálások újságcikkekben is megjelenő közhelyeslése, a vagyonelkobzások nyilvános jellege pedig alátámasztja a félreértéssel [mistaken belief) való védekezést, miszerint a vád alá eső cselekményekre utasító parancsok törvényesek voltak.56 A vádhatóság képviselői némi vigaszt találtak abban, hogy a háborús bűnökről szóló törvény alkotmányosnak találtatott, illetve a más véleményre helyezkedő bírák indoklásában, amelyet Gérard LaForest bíró írt, és még két bíró támogatott.5 7 LaForest a vádhatósági fellebbezés fő témái közül az első kettővel foglalkozott. Vitára kelt a többségi indoklásnak a szövetségi háború bűnügyi eljárás magasabb mércéjére vonatkozó megállapításaival. Egyebek között kimondta, hogy az elsőfokú bíróság álláspontja, amelyet a Legfelső Bíróság többségi indoklása jóváhagyott — ti. hogy háborús és emberiség elleni bűnügyekben csak akkor lehet elítélni a vádlottat, ha a vád fokozott embertelenséget is tud bizonyítani —, „ellentmondásos eredménnyel jár. A háborús és emberiség elleni bűnök olyan vadállati bűnöknek minősülnek, amelyeknek elbírálása kezelhetetlenné válik, valószínűtlenné téve a vád sikerét".5 8 A tárgyalásvezető bírónak és a fellebbviteli bíróságnak a két fő vádponttal kapcsolatban elkövetett „súlyos tévedései" LaForest szerint új tárgyalás elrendelését teszik szükségessé. A tárgyalásvezető bíró és a fellebbviteli bíróság ítéletét félretéve, új tárgyalást kell elrendelni abban a négy vádpontban, amelyet a fellebbviteli bíróság más véleményre helyezkedő bírái jelöltek meg. A Legfelső Bíróság ítélete hideg zuhanyként érte a vád képviselőit, de különös nyugtalansággal töltötte el a zsidó közösséget, s ezen belül a Holocaust túlélőit. Felháborítónak találták, hogy több bírósági fokozat állásfoglalása is lehetővé tette Finta számára, hogy a „parancsra tettem" szólamával védekezzék és ezt alig burkolt fajgyűlölő érvekre alapozza. A Legfelső Bíróság indokait és az ítélet lehetséges következményeit jól foglalta össze az egyik montreali újság szerkesztőségi cikke: Új tárgyalás kitűzését megtagadva, a bíróság lényegében azt közölte, hogy több okból is jogosan védekezett Finta a „parancsra tettem" szólamával: például azért, mert hadiállapot volt, és Magyarország Németországgal volt
