Századok – 1995
Jelen időben a múltról - Randolph L. Braham: Kanada és a Holocaust bűnelkövetői VI/1331
1340 RANDOLPH L. BRAHAM saira nézve elismerik az országok jogát, hogy akkor is vád alá helyezzék a bűnelkövetőt, ha az nem az illető ország területén követte el bűnét. Elutasította a bíró azt a párhuzamot is, amelyet Christie a magyar zsidóknak a Holocaust során elszenvedett sorsa, illetve a Kanadában élő japánokkal szemben a világháborús években alkalmazott bánásmód között próbált vonni. Kijelentette: Könnyű az utólagos bölcsesség karosszékéből, a mából visszatekintve úgy vélekedni, hogy a kanadai japánok nem jelentettek valóságos veszélyt, és ennélfogva igazságtalanul bántak velük. Mint említettem, Kanada meg is követte japán közösségét ezért az igazságtalanságért. Ez azonban drámai módon eltér és megkülönböztethető a magyarországi zsidók helyzetétől. Ők nem álltak hadiállapotban Magyarországgal, és elképzelhetetlennek tartom, hogy a magyar vagy bármely más európai kormány komolyan tartott volna a zsidóság által támasztott veszélytől a háború alatt. A magyar zsidók egyszerűen olyan magyar állampolgárok voltak, akiket bűnös módon pusztán azért deportáltak haláltáborokba, mert zsidók. Egyikük sem kérte deportálását, mint ahogy számos kanadai japán igenis kérte a második világháború éveiben. Összefoglalva, úgy vélekedem, hogy a zsidóknak a halálba való deportálása mint bűncselekmény drámai módon, a lényeget tekintve különbözik a kanadai hatóságoknak egy rendkívüli szükségállapot idején megtett, önvédelminek tekintett lépésétől. Ami az engedelmeskedést, a feljebbvalók parancsainak teljesítését illeti, Callaghan bíró jócskán támaszkodott a Nemzetközi Katonai Bíróság ítéletére, amely egyebek közt kimondta: Az egyénekre olyan nemzetközi kötelességek is hárulnak, amelyek túllépik egy-egy államnak az engedelmesség tekintetében kirótt, nemzeti kötelezettségét. Aki megsérti a hadviselés törvényeit, miközben állama felhatalmazása szerint cselekszik, nem élvezhet immunitást, ha állama őt a cselekvésre felhatalmazva, túllép a nemzetközi jog által neki megengedett hatáskörön.2 5 A tárgyalás előtti indítványok meglehetősen elhúzódtak. 1989. júniusában négy hetet vettek igénybe (június 5-30.), majd október 2-tól egészen a tárgyalás kezdetéig, november 22-ig bonyolódtak. A tárgyalás. A 2600/88. ügyszámot viselő büntetőper Ontario állam Torontóban ülésező Legfelsőbb Bíróságán zajlott A. G. Campbell bíráskodásával. Mindkét fél jól felkészült lévén, meglehetősen költségesnek és hosszadalmasnak bizonyult: egészen 1990. május 25-ig tartott.2 6 A vád főként 43 tanú vallomására támaszkodott, akik közül húsz volt Holocaust-túlélő; közülük tíznek a vallomását videón tekintette meg az esküdtszék.2 7 A vád többi tanúja rendőr volt, illetve történész, jogász vagy levéltáros szakértő.2 8 A vád csapatát Christopher A. Amerasinghe vezette; ügyesen irányította tanúit, megismertetve az esküdteket29 — és közvetve az egész világot -— a magyarországi Holocaust egyedülálló voltával és méreteivel. A vád arra hegyezte ki mondanivalóját, hogy milyen szerepet játszottak a németek és a magyarok a magyar zsidóság elpusztításában általában, és különösen azokéban, akiket a szegedi téglagyári gettóba zsúfoltak össze. Dokumentumok és történelmi
