Századok – 1995

Történeti irodalom - Makó története a kezdetektől 1849-ig (Ism.: Lele József) V/1187

1188 TÖRTÉNETI IRODALOM így is szerencsésen egészítik ki, összességükben pedig megbízható, részletes s folyton gazdagodó képet adnak régiójuk életéről, múltjáról. Az alább bemutatásra kerülő Makó monográfia szerzői bizonyos értelemben szerencsésnek mondhatták magukat. Részint hasznosíthatták azokat a módszereket és ismereteket, amelyeket a környező települések már elkészült monográfiái nyújtottak számukra, részint tekintélyes számú helytörténeti előmunkálatra támaszkodhattak. Nem véletlenül fogalmazta meg a makói helytörténeti kutatások historiográfiai áttekintését elvégző Tóth Ferenc, hogy a Makó történetének megírására vonatkozó több tervezet, sikeres és kevésbé szerencsés próbálkozás után a városmonográfia megírása immár „természetes igény" lett. Ezt igyekezett kielégíteni az a tizenkét szerző, akinek munkáját — a Makó középkori történetét is feldolgozó — Blazovich László szerkesztő fogta össze. A Makó történetét a kezdetektől 1849-ig bemutató könyv a Makó monográfia sorozat 4. kötete. A tervek szerint három kötet foglalkozna a város történetével. A következő munkák 1920-ig, illetve 1944-ig vinnék a város históriájának bemutatását. Hasznos döntésnek bizonyult, hogy a város monográfiáját tematikus kötetekben állította össze a Tóth Ferenc vezette szerkesztőbizottság. így alakíthatott ki világos rendező elvet, s törekedhetett a teljességre. Makó régi térképei, a hagymatermelést és a makói népéletet bemutató kötetek épülnek be a monográfiába, s egészítik ki a történeti összefoglalókat. Bizonyos, hogy nem a monográfia-szerkesztők tudományáguk legirigyeltebb emberei. Önmagában már az sem csekély feladat, hogy több kutató munkáját kell összehangolniuk, szervezniük, ám ők felelnek az elkészült mű egészéért és egységéért: az ésszerű belső arányokért, a feldolgozás színvonaláért; s mindezért úgy, hogy az egyes szerzők alkotói szabadságát ne sértsék. Egyszerű megoldásnak tűnne, ha egyébként is számlálatlan gondját úgy csökkentené a szerkesztő, hogy a már sikerült, jól bevált szerkesztői alapelvekhez igazítaná munkáját. Blazovich László nem így tett. Bátor és szerencsés kézzel elegyítette az ezidáig egymástól jórészt teljesen függetlenített kronologikus és tematikus kötetépítés elvét. A hagyományosnak minősíthető szerkezeti részek mellett, mint az Andó Mihály által feldolgozott Makó és környéke természeti földrajza; a Szakály Ferenc tollából született török kort tárgyaló fejezet, vagy a Varsányi Péter István által megírt 1848-49-es forradalom és szabadságharc makói eseményei, Blazovich László külön egységbe rendezte a várost éltető struktúrákat és azok változásait bemutató részt. A köztörténet kronologikus rendjét ezáltal színesítheti a makói társadalom, gazdaság és művelődés tematikusan feldolgozott rajza. Makó esetében sem könnyítették a szerkesztő és a szerzők munkáját a település történetének forrásadottságai. Trogmayer Ottó őstörténeti áttekintése még szükségszerűen volt vázlatos, mivel a régészeti emlékek részint kevésbé egyedíthetők egy-egy városra, részint azok feldolgozását a Makó környéki települések történeti kötetei már tartalmazzák. Am a forrásadottságok egyébkén általánosan is jellemző aránytalansága Makóra is jellemző. A középkor és török kor nagyságrendileg szerényebb számú forrást hagyott az utódokra, mint a későbbi időszakok bármelyike. Szerencsére Makó mégsem kárhoztatta arra a kutatókat, hogy a település középkori és török kori históriáját néhány oldalon foglalják össze. Bár a település életének nem minden fontos mozzanatát sikerült megnyugtató részletességgel feltárni, így például nem adtak a források megfelelő eligazítást arról, miként vált a több falu összeolvadásából kialakult Makó mezővárossá, s mit jelentett pontosan mezővárosi státusza, különösen Makó birtoklástörténetét tiszteletre méltó alapossággal tárták fel a szerzők, néha komoly feladatot róva a család- és névrengetegben eligazodni kívánó olvasóra. Bálint Sándor az Alföld legöntudatosabb parasztvárosának nevezte Makót, s a monográfia eredményei mintha újólag hitelesítenék a kiváló szegedi néprajztudós szavait. A török időkben két ízben is elpusztult, s részint elnéptelenedett település viszonylag gyorsan újjáéledt, s újjáteremtette saját korábbi éltető energiáit. Később makacsul ragaszkodott vélt és valós kiváltságaihoz, elszántan ellenszegült a csanádi püspökség minden olyan kísérletének, amely Makót egyszerű püspökségi uradalommá süllyesztette volra, urbariális szolgáltatásokkal megterhelve. De nyögte Makó földrajzi fekvésének hátrányos következményeit is: elérte még az erdélyi fejedelmek joghatósága, nem mondtak le róla magyarországi birtokosai, s az oszmánok sem. Rákóczi háborúja idején ugyanúgy a bizonytalan határmenti területhez tartozott, mint 1848-49-ben. S mindeközben óvta megszerzett jussait, Csanád megyének nemcsak közigazgatási, de gazdasági és szellemi központja is maradt. Szerencsés adottság egy monográfia születése kapcsán, ha annak szerzői között több kutató az adott település vagy szűkebb régiója szülötte. írásaikban elevenebb a kapocs múlt és jelen