Századok – 1995

Közlemények - Magyar Zoltán: A Kolozsvári testvérek váradi királyszobrai V/1155

Magyar Zoltán A KOLOZSVÁRI TESTVÉREK VÁRADI KIRÁLYSZOBRAI A kilencszáz éve meghalt, s utóbb szentté avatott I. László király egyike történelmünk legérdekesebb, legendás életű alakjainak. Köszönhetően személyes vonezerejének, uralkodó kiválóságának, hősi cselekedeteinek — amiknek emlékét krónikák sora és az irodalmi hagyomány oly szerencsésen megőrizte. És persze nem utolsó sorban azoknak a művészeti alkotásoknak, melyek középkori emlékeink egyik legértékesebb részét képezik. Szent László személyében a lovagkirály típusának Európában talán legelső alakjára ismerhetünk. A középkor embere és művésze is ezen tulajdonságát emelte ki leggyakrabban: a civilizált harcost, aki gyámolítja az elesetteket, megmenti az elhurcoltakat, legyőzi az országra törő pogány ellenséget, s ezáltal megvédi a keresztény hitet is. Erről szólnak az ország egész területén (de főként a határvidékeken) felbukkanó falképciklusai, melyek ráadásul eleink keletről hozott hagyományvilágának számos folklórmotívumát is megőrizték. De alakja középkori művészetünk más területein sem ritka. Kivált a 14-15. században ábrázolták előszeretettel a kor szakrális (és részben világi) művészetében. Falképciklusain kívül leginkább a három magyar királyszent egyikeként jelenik meg középkori templomaink falán, tűnik fel oltárképeinken, avagy a legkülönfélébb iparművészeti alkotásokon (kelyhek, úrmutatók, kályhacsempék, címerek, pecsétek, pénzérmék, stb.). Természetesen szobrai is igen elterjedtek és népszerűek voltak a középkor századaiban. Részint szárnyasoltárok részeként mint faszobrok maradtak fenn (Gánóc, Mateóc, Káposztafalva, stb.), esetleg ötvösművészeti remekként (úrmutató szobrocskája Iglón; a koponyaereklyét őrző győri herma), avagy egyházainkat ékesítő kőszoborként, domborműként (Kassa, Pozsony - Kisvárda, Tiszabezdéd, Jánoshida, Szécsény). Tehát elsősorban a Szepességből és az ország északkeleti részeiről származnak ezen emlékek. A középkori magyar királyság központi területein szinte kivétel nélkül elpusztultak a Szent Lászlót ábrázoló, feltételezhető műalkotások. Sajnos, a László-kultusz legfőbb központja, Nagyvárad sem járt jobban: a török 1660-ban elfoglalta, és a pompás székesegyház, a püspöki palota