Századok – 1995
Közlemények - Veszprémy László: Szent Rasso és a kalandozó magyarok V/1063
1066 VESZPRÉMY LÁSZLÓ Madarász Henrik 930-ban egy 9 éves békét kötött a magyarokkal és egy évi adót akart átadni nekik Regensburgban, amikor a „hunok" között megjelent egy Craco nevű óriás termetű vitéz s párviadalra hívott az ellenfél táborából. Mivel varázserejével 40 német vitézen is felülkerekedett, senki sem mert kiállni ellene, a bizonyos Hans Dollingeren kívül, aki a kereszt erejének köszönhetően le is győzte magyar ellenfelét: „... a Krisztus születése utáni évek sorában a 924. következett, akkor lépett a birodalom élére Szász Henrik herceg, akit latinul Auceps-nek azaz Madarásznak neveztek, s császárrá választottak. O rendeztette meg a 930. évben Regensburgban a párviadalt vagyis küzdelmet Dollinger és a török között... /Itt következik/ ama lovagi küzdelemnek leírása, amelyben Hans Dollinger, egy nemes nemzetségből származó regensburgi polgár és tanácsos egy szaracénnal vívott, szerencsésen legyőzve azt. Az Urunk és üdvözítőnk születése utáni 929. esztendő körül az az idő tájt még avaroknak vagy hunoknak nevezett pogány magyarok — éppoly szörnyű népség, mint a szkíták, poroszok, tatárok, szarmaták és vendek —, miként azt VII. Lajos császár uralkodása alatt a 909. évtől kezdve gyakran megtették, Magyarországról Ausztrián és Bajorországon keresztül Németországra törtek, fosztogattak, raboltak, gyújtogattak, pusztítottak és a keresztényeket örök szolgaságra vetették. Hozzájuk hasonlóan a magyarok a Madarásznak nevezett Henrik császár ellen vonultak, de mivel a császár túlságosan gyenge volt, kénytelen volt velük 9 évre békét kötni, és éves adót fizetni nekik. A békekötésre Regensburgban került sor. Ekkor esett meg, hogy a hunok közül egy előkelő, hatalmas és erős férfiú, név szerint Craco, kinek magassága a 10 lábat is elérte — akár szaracén földinek is lehetett volna gondolni —, jó lovas és bajvívó, félelmetes varázsló, aki már régóta vágyott arra, hogy a keresztény császári udvarban egy lovagot találjon, aki vele megküzdene, megvívna és lándzsát törne. Szemfényvesztés és varázsereje segítségével számos alkalommal összesen negyven lovagot terített le, olyan riadalmat okozva ezzel a császári nép soraiban, hogy többé senki sem merészelt szembe szállni ezzel a pogánnyal. Emiatt azután a császár már-már szégyenkezni kezdett, a nevezett pogány pedig ezalatt újfent a városba lovagolt, s azt követelte, hogy hárman álljanak ki egyszerre ellene. Akkoriban egy előkelő, gazdag polgár és tanácsos, név szerint Hans Dollinger felségsértés bűne miatt fogságban sínylődött, s kapóra jött neki a pogányról szóló hihetetlen történet. Tudtul adta a császárnak, hogy amennyiben őméltóságától kegyelmet kap, életét is kockára teszi, hogy megmentse a császár becsületét s egymaga megküzdjön lovon a pogánnyal..."16 A korai eredet mellett szólnak a Dollinger-féle szobrokról alkotott mai elemzések tanúságai. A Dollinger-ház az 1273. évi tűzvész után épült, a szobrok az 1290-es évekre datálhatok, a Manessische Liederhandschrift alapján 1280 és 1320 közé. A történeti megfontolások is nagy súllyal esnek a latba. Regensburg 1245 után biztosítja véglegesen birodalmi városi rangját, s az elkövetkező évtizedek politikai válsága /a pápa, a császár, a bajor herceg, a regensburgi püspök és a városi polgárok viszályai/ jó alkalmat kínáltak a városi polgárságnak a városi történeti mondák felkarolására és népszerűsítésére.17 Ez egybevág a mauerkircheni szobrokon látható viseletből levonható következtetésekkel is. A stíluskritika
