Századok – 1995
Tanulmányok - Makkay János: Decebál kincsei V/967
DECEBÁL KINCSEI 987 sokak által végzett fosztogatásra forrásainkban részletes adatokat találunk,16 3 és itt csak Chr. Schesaeus 1571-es verses krónikájára emlékeztetünk: Post coedem inquirit Castaldus, ubi aera reposta Regia serventur, locupletis viscera regni. Distrahit aeratis clausuni Mammona capistris. Pars data militibus, pars regi cessit Alano, Maxima Castaldi privatos ivit in usus.164 Az 1543-as éremkincs méreteire és szétszóródására van azonban még egy további adatcsoport is. A 15. század végén a forgalomban lévő pénzek száma és súlya már nem elégítette ki a nemzetközi kereskedelem igényeit, ezért többszörös súlyban vert ezüst pénzekkel — fiorino d'argento, illetve tallér — és aranyakkal, főleg tizes aranyakkal igyekeztek segíteni. Horváth Tibor Antal kutatásaiból tudjuk, hogy Erdélyben a 16. század második felétől kezdték rendszeresen verni a tizes aranyakat, és egyik fajtájuk neve Lysimachos arany volt. Horváth tud arról, hogy Erdélyben a 16. század közepén Lysimachus aranyaiból egy óriási lelet került elő, és így „Természetesnek látszanék a feltevés, hogy az ő aranyaira gondoljunk, mert a Lysimachos aranyak említése is röviddel ezután bukkanik fel Erdélyben. De a görög Lysimachos aranyak többszörös súlyban ismeretlenek, a nálunk így nevezett aranyak ellenben a legkülönbözőbb súlyban — egész 100 aranyig— fordulnak elő, de egyes Lysimachos nincs." Horváth nyilvánvalónak tartja, hogy nemcsak a tizes aranyakat nevezték így, és alatta nem magyar aranyat értettek, sem nem erdélyit, hanem valószínűleg a Habsburgok nem magyar veretét nevezték így, mert — mint egyetlen, 1727-ből való adat mutatja -, csak III. Ferdinándnak volt ilyen 50-es karinthiai aranya. „Hogy azonban hogyanjutott a Lysimachus névhez, nem tudtam rá magyarázatot találni."165 Horváth cikkének tanulságai közül a következőket emeljük ki: legkorábbi adatai közül néhány éppen Szamosújvárra, Gyulafehérvárra és Hunyad megyére vonatkozik 1576-ban Szamosújvárról említenek 52 Lysimachus aranyat, amelyeknél nincs utalás arra, hogy tizes aranyak lettek volna. Ugyaninnen ugyanekkor egy hosszúkás ezüsttömböt, két hosszúkás, egy kerek és egy gömbölyded aranytömböt emlegetnek, súly nélkül. Gyulafehérvárt 1578-ban van szó 17 Lisimacus Aranyról. Ezeknél nem szükséges többletsúlyban vert aranyakra gondolni, mivel nagyon könnyen lehettek az 1543-as felfedezésből származó példányok. Hunyad megyéből 1583-ból van adat szokatlanul sok, 300 aranyforintra. Ezeken túl is vannak a listában Lysimachusok, amelyeknél a forrás nem szól arról, hogy túlsúlyosak leimének, sőt két esetben 2,5 és 3 arany súlyú Lysimachusok szerepelnek, amelyek, mint fentebb láttuk, szintén tartozhattak az 1543-as leletekhez. Ezéit ismeretlenek az egyes [súlyú| Lysimachusok. A tizes Lysimachusra vonatkozó legelső erdélyi adat egyébként csak 1654-ben bukkan fel, a százasra pedig 1668-ban. A Hoiváth Tibor Antal által összegyűjtött listában (amely feltehetően csak egy részét képviseli a 16-17. században erdélyi nemesek és polgárok tulajdonában volt Lysimachusoknak) legalább 850 arany súlyú Lysimachusokról történik említés. De ez is elegendő annak bizonyítására, hogy 1543-at követően a leletből származó darabok egész Erdélyben szétszóródtak és a legkülönfélébb helyekre kerülhettek. Részben bizonyára a találók által eladott példányokból kerültek ki, részben magától Martmuzzitól származhattak, végül pedig a baját halála utáni zűrzavarban
