Századok – 1995

Tanulmányok - Makkay János: Decebál kincsei V/967

DECEBÁL KINCSEI 979 hogy ezek a szerzők nem tudtak latinul olvasni, de arra sem, hogy az ezer oldalas könyveket író Lazius ne tudott volna latinul.11

2

így Lazius pontosan tisztában volt vele, hogy mekkora számot ír le a 400 ezer éremmel. Nem mellékes körülmény, hogy éppen a számmal kapcsolatban hivatkozott megbízható forrásra, tehát saját maga is érezhette, hogy e nélkül adata szinte hihetetlen lenne. így nem is tudunk másra gondolni, mint hogy későbbi idézői a 400 ezer ókori érmét valószínűtlenül soknak tartották, bár ezt egyikőjük sem írta le. Ugyanarról a tízzel való osztásról lehet itt is szó, mint amit a 106-ban talált kincsnél láthattunk. A hagyományozás Lazius könyvétől — de nem feltétlenül Lazius forrásától — független vonalának tartjuk Honterus 1549 előtti rövid adatát (aurei antiqui plurimi) és Verancsics/Bornemissza kortársi említését, hiszen egyik sem ad éremszámot és nem ír a körülményekről, de kétségtelenül tudott a felfedezésről. Egy további önálló vonal Martinengus 1552. március 7-én kelt levele, aki szerint a kincsből legfeljebb 30 ezer, nagyrészt Lysimachus érmet sikerült összegyűjtenie Martinuzzinak. A többitől részben vagy teljesen független tudósítás lehet Mathesiusé, több oknál fogva. Nem ír sem 400 ezer, sem 40 ezer éremről,viszont ő maga is látott a kincsből származó érmeket; a Koson név nem szerepel Lazius könyvében, a müncheni kéziratot pedig Mathesius aligha láthatta; másképp úja le az egyik éremtípust: Aiiff der andern seyten ein Phenix inn seinem neste; nem három dukátnyi súlyról ír, hanem mehr als zweii Ungerische guelden. Végül csak ő tud arról, hogy a kincsből ein Custer ist reich worden.113 Kétségtelenül használt Lazius adataitól részben fúggetlen és számunkra ma még nem ismert forrásokat is Miles Mátyás 1670-ben. Nem említi sem a 400 ezres, sem a 40 ezres számot, hanem minden mértéket felülmúló kincsről tud. Nem a Sztrigyben evező halászokról, hanem állataikat itató pásztorokról ír. Csak ő említi a forrásokban a két arany szobrot és az arany kígyót, csak ő tud arról, hogy a szegény találók már Martinuzzi akciója előtt sok érmet elcseréltek, és abból meggazdagodtak. Ami megmaradt, és Castaldotól Ferdinándhoz került, az szerinte 20 ezer dukát súlyú volt (egy Lysimachus nála 3 dukát), a szegényeknél maradt érmeket 100 ezer dukát súlyúra tartották Valószínű, hogy a 40 ezer érem éppen egy ilyen számításból alakult ki: a 120 ezer dukátnyi súly ugyanis akkor, ha egy Lysimachus sztatért három dukát súlyúnak veszünk, 40 ezer darab.114

(A stater súlya valójában kisebb három dukátnál, azaz 10,5 grammnál.) A 40 ezer érem hagyománya tehát alighanem Milesre megy vissza, mert az egyetlen Miles előtti forrás, amelyet ismerek (Tröster 1666), és amely említi a 40 ezres számot, azt írja, hogy több, mint 40 ezer érmet találtak.115 Részben önálló hagyomány olvasható Trösternél (Források, 1666!). Több, mint 40 ezer talált éremről ír. Csak ő említi, hogy a halászok Gradiscan, tehát Várhelyen laktak,11

6

ami logikus, hiszen a Marosból a Sztrigybe evezve a torkolat elég messze, kb. 25-30 km-nyire van a feltételezhető találási helytől valahol Sarmizegetusa Regia és Hátszeg közelében. Csak ő határozza meg pontosabban a nyers aranyat aranylemezeknek, csak ő tudja, hogy Martinuzzi részben a találóktól és részben a patakmederből a negyvenezer aranyon túl még sok ezer Lysimachust szerzett. Végül ő ír a leghatározottabban arról, hogy Martinuzzi a patakmederben is kutattatott. A hagyományozás szálait tovább nem követjük, mivel a 18-19. századi források a korábbiak egyszerű, esetenként téves átvételei, a 20. századi kutatás pedig kizárólag