Századok – 1995
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A debreceni posztószövők legrégibb céhszabadalma I/63
96 PACH ZSIGMOND PÁL 114 Ráth: 283; Szűcs: I, 117; Szádeczky: II, 254. - Tar Imre többször megerősített okleveléről, amely a szűrposztó kicsinybeni árusításának szabadalmát biztosította a csapómesterek számára, később magyar fordítás is készült; erre vezette rá Vígkedvű Mihály főbíró 1655-ben feljegyzését a csapóknak a szűrszabó céhvei történt megegyezéséről: Bartha: 17. 116 DVJ, 1547, 23. 116 A griseust néha az egykorúak is cíarócnak mondták magyarul. „Emi grisium vulgo darocz" — olvashatjuk az egri püspökség 1490-es évekbeli számadásaiban; „emi decem et octo ulnas de chriseo sive darocz" — jegyezte be a gyulai várnagy 1527. évi számadáskönyvébe: Kandra K.: Adatok az egri egyházmegye történelméhez, II, Eger, 1887, 360; GyO, 115. - A szűrposztó és a daróc rokonnemű, de nem azonos készítmények (az 1620. évi erdélyi harmincadtarifa például markáns különbséget tett közöttük: JOK, II, 247), de a két szót nemegyszer szinonimaként használták: Gáborján (1985): 224. 117 Szűcs: II, 520; DVJ, 1547, 28. - Szűcs a griseust többször tévesen grisuisnak olvasta. 118 DVJ, 1548/1549, 56. - Szabó Bálint posztó-adósaira: 64, 100, 130, 141. 119 DVJ, 1551/1552, 66. 120 Ecsedi: 47; Györffy (1930): 111; Bartha: 17; Zoltai (1938): 82, 86, 93, hivatkozással a Déri Múzeumban őrzött példányra. - Györffy és nyomában Bartha tévesen 1593-at írt 1598 helyett; 1593-ban Mészáros Benedek volt a főbíró, Duskás István ezt a tisztet 1594-ben, 1596-ban és 1598-ban töltötte be: Szűcs: II, 535. - Az 1598. évi csapó-céhszabályzat azt is előírta, hogy az erszénygyártók, szűcsök, vargák és egyéb, bőrrel dolgozó iparosok a gyapjút ne adják el másnak, mint a szűrcsapóknak: Kring: 398. - A céhlevelet 1633-ban és 1685-ben újították meg. 121 Szűcs csak röviden utalt az 1599. évi szabó-céhszabályzatra, és nem tudva a csapók előző évi céhleveléről, megismételte azt a félreértést (99. jegyzet), hogy akkoriban „a váltó-, vásári és szűrszabók a szűrcsapókkal egy céhtársulatban ugyanazon rendszabályok alatt éltek": II, 643. -Takács érdeme, hogy a Nagy-Gál István főbíró által 1599-ben kiadott, 1610-ben és 1614-ben tanácsi végzéssel kibővített és Bethlen Gábor által 1623-ban Nagyváradon megerősített szabályzatot a debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában őrzött példány alapján (amelyre 3601-3124-468 kódszám alatt a Céhkataszter is hivatkozott: II, 293) részletesen ismertette: DT, I, 415-418, 651. - Minthogy azonban nem vette figyelembe a történeti előzményeket, maga is beleesett a fenti félreértés csapdájába, sőt azt egész fejtegetésének alapjává tette, amikor az 1599. évi szabó- és nyínJszabályzatot „a debreceni gyapjúműuesipar legteljesebb és legrészletesebb leírásának" vélte. Ezért találta „érthetetlennek", hogy e szabályzatban a szűrcsapókról csak mint a szűrszabók bedolgozóiról esett szó; s ezért nem tudott a továbbiakban sem kikászálódni az értelmezés zavarából. A szóban forgó céhet, amelybe a csapókat is beleértette, 17. századi története során is hol „szabó- és posztónyíró céhnek", hol „posztómetsző- és szabócéhnek" nevezte: DT, I, 420. 122 A kevés számú adat között, amellyel az 1470. és 1599. évi okmány időbeli distanciáját áthidalni kívánta, Takács elsőként a Mátyás király által 1477-ben adományozott árumegállítási jogot említette, mint „Debrecen iparfejlődésének és benne a gyapjúművességnek... jelentős állomását": DT, I, 414. - Hasonló jelentőséget tulajdonított ennek a rendelkezésnek már Szűcs is, a város kereskedelmi fejlődése szempontjából: I, 92. - Mátyás e rövid tartamú intézkedésének azonban aligha lehetett ilyen foganatja. A váradi vámpör folyamán, 1477. július 3-án a vásároknak Váradról Debrecenbe való áthelyezését rendelte el csakugyan, de már 1478. február 17-én újból engedélyezte Váradon a vásártartást: HuO, XII, 26-28, 54-55. - Erre helyesen mutatott rá Bársony: DT, I, 354-355. 123 DT, I, 415. 124 Lásd például a nagyszebeni szabócéhnek a kolozsvárihoz intézett 1574. évi levelét: „auch der Lonn-Schneider neben dem Margkhschneider leben kann". A kolozsvári szabócéh erre válaszoló iratában magyarul: „mind az kétféle míen való szabók..., tudni illik kik váltó rníesek és vásári míesek: SzO, 80, 84. - A nagyváradi szabócéh 1614. évi céhszabályzatának bevezetésében pedig latinul: „sartorum... redemptibili[et]forensi aut tentoriali [= sátorozó) modo... laborantium": TT, II (1901), 127 (lásd fentebb az 57. jegyzetet). - Az 1625-1627. évi erdélyi limitációk szerkesztői, amikor azokról a szabómesterekről írtak, „kik uá/tómívet mívelnek", külön is megjegyezték, hogy az általuk felszámítható munkadíjak hozott anyagból varrott ruhanemüekre vonatkoznak ("minden szerszámát az ember megadván"; „kihez minden szerszámat adnak"): EOE, VIII, 287, 338, 387-388, 447-448. 125 DT, I, 416. 126 Lásd fentebb a 80. jegyzetet.
