Századok – 1994
Dokumentumok - Hermann Róbert: Görgei Artúr és Kossuth Lajos levelezésének kiadatlan darabjai V/922
KOSSUTII ÉS GÖRGEI LEVELEZÉSÉBŐL 959 szemtől-szembe, mell mell iránt, öt egész óra hosszat tartotta magát. Elesett 900 emberünk, 800 körösztülvágta magát. Az Erneszt-zászlóaljnak21 5 zászlóőrző százada ott fekszik lobogója mellett, mely csak a század utolsó emberével tudott elesni. 18-án Mosonynál az ellenség csatarendben előnyomult és ágyúpárbeszédet kezdett velünk. Azonban pecsovics létére, igen fontolva haladván előre: hogy közelebbről jobban megérthessük egymást, Görgey huszárőrnagy-dandárnok21 6 parancsot kapott két osztály Vilmos-huszárral az ellenség jobbszárnyát, egy dragonyos- és egy cheveaux-légers ezredet, katonásan mondva, megattakírozni. Amint Vilmos-huszárjaival a másodrendből, hol előbb állott, elővágtatott, társai mellett el, az egész szilaj sereg éljenei közben: az ellenség rögtön felhagyott az ágyúzással, összeszedte álgyúit, hátat fordított és eltűnt a láthatárról. Huszáraink csak holtjait és sebesültjeit találták a csatatéren. Tizenhat huszár elől, kik a mosonyi ólak felgyújtásával foglalkozva, nagyrészt lóról leszálltak volt, egy osztály dragonyos vágtatva futamodott meg. Az ellenség számos,de gyáva, mi kevesen vagyunk, hanem bátrak.21 7 Fogalmazvány. MOL Görgey-lt. b/8. fasc. No. 31. Győr, 1848. december 23. Görgei Artúr vezérőrnagy jelentései Kossuth Lajosnak, az OHB elnökének Inczédy 14-ik honvéd zászlóaljbeli őrnagy már schwechati nyomulás alkalmával is személyes bátorsága s ügyes tapintata által feltűnt.218 Utóbbi napokban Kazimir helységénél történt összeütközésnél zászlóalja éléről vezényelvén támadásra zászlóalját, - nyomába rohanó vitézeivel a magyar fegyvernek becsületet szerzett. Ő, ki kész volt hazája szabadságát vérével is hősiesen megváltani érdemes, mikint hazájától méltánylatot nyerjen. Nekem kötelességem számára a tettleges elismerést kieszközölni. Minélfogva tisztelt Elnök urat felkérem, méltóztatnék fennérintett őrnagyot alezredessé kinevezni.21 9 Eredeti tisztázat. MOL ОНИ 1848:6723. К . 398. Budapest, 1848. december 26. 221) a.) Az OHB b.) Csernátoni Lajosnak , Kossuth titkárának értesítése Görgei Artúr vezérőrnagyhoz a.) Folyó hó 14-én K. 904/333. sz. alatti ajánlatának következtében Nagy Kajetán őrnagynak alezredesüli kinevezését jóváhagytam, s ebbeli oklevelét a hadügyminisztérium által kiadatni rendeltem; ellenben ha Spielmann Gusztáv az, aki Eszéken van, azt meg nem erősíthetem, sőt, ha önként ki nem lépett volna, elmozdítani volnék kénytelen, miután a magyar alkotmány iránti esküt megtagadta, s hazánknak világos ellensége.