Századok – 1994
Dokumentumok - Spira György: Kossuth hagyatékából V/888
KOSSUTH HAGYATÉKÁBÓL 901 A hátirattal ellátott beadványt Rákóczy János, Kossuth miniszteri titoknoka még szeptember 6-án (PM ein. 1848:2024 sz. alatt) megküldötte Pulszkynak, ó pedig gondoskodott arról, hogy Matthias Feldmüller hajósmester szeptember 11-én Bécsből Komáromba fuvarozza a Szeredynél addig felcsapott ötszáz önkéntest. (Ezt tanúsítja Feldmüller Bécsben aznap kelt számlája és Pulszkynak másnap a király személye körüli minisztérium díjazó hivatalához intézett rendelvénye, amelyben utasítást adott a Feldmüller felszámította 750 forint kifizetésére. Mindezek az iratok a fent hivatkozott helyen találhatóak.) Szeredy egyébként szeptember 4-én nemcsak Kossuthtól kért pénzsegélyt, hanem magától az uralkodótól is. Az udvari köröknek azonban természetesen eszük ágában sem volt, hogy előmozdítsák az ellenforradalmi támadással sújtott Magyarország önvédelmének a megszervezését. A kabinetirodán szolgáló Tahy László ezért — igaz, hogy el ne siesse a dolgot, csupán három hét múlva, szeptember 25-én — vótumívet készített ugyan a kérelemről, erre azonban az uralkodóház tényleges feje, Ferenc Károly főherceg az osztrák hadügyminiszterrel, Theodor Baillet von Latour gróf táborszernaggyal egyetértésben október 14-én (azaz a magyar forradalom támogatására október 6-án kirobbant bécsi népfelkelés során felkoncolt Latour halála után is több mint egy héttel) azt rótta rá, hogy a kérés nem teljesíthető, mert az uralkodó magánpénztára máris túlságosan igénybe van véve, további három nap múlva pedig a Bécsből időközben Alamócba menekült uralkodóval aláírattak egy a kabinetirodának címzett utasítást, amely kimondotta, hogy — így állván a dolgok — „diese Eingabe ist an das ungarische Ministerium zu senden", amely tehát az ügy elintézését az udvar hajthatatlansága miatt ekkorra már rég leköszönt Batthyány-kormány nemlétező utódjára bízta. (Mindezt tanúsítja az említett vótumív: ÖStA HHStA KA Vorträge /Ministerrats-Akten/ 1848:2147.) 9 [Budapest,] 1848. szeptember 28. Kossuth az Országos Honvédelmi Bizottmány nevében a képviselőház előző este hozott határozatának éneimében történő eljárásra hívja fel Pest városát Egy Bécsben, szeptember 25-én kelt s nyomtatott röplapokon terjesztett királyi szózat15 tudatta Magyarország lakosságával, hogy az uralkodó Lamberg Ferenc gróf altábornagy pozsonyi hadosztályparancsnokot Magyarország teljhatalmú katonai kormányzójává nevezte ki. Nyilvánvaló lévén, hogy ez a lépés a horvát bán, Josip Jellaíié báró altábornagy vezérletével Buda felé nyomuló horvátországi császári csapatok dolgát van hivatva megkönnyíteni, a képviselőház szeptember 27-én este tartott ülésén Kossuth kezdeményezésére határozatot1 6 hozott, amely Lamberg kinevezését — arra hivatkozva, hogy a királyi rendelet nélkülözi a törvény megkövetelte miniszteri ellenjegyzést — érvénytelennek nyilvánította, majd, mivel a szeptember 11-én lemondott,1 7 de a nádor által másnap újabb kormány alakítására felkért Batthyány Lajos épp 27-én reggel a dunántúli táborba utazott, a 21-én Batthyány tevékenységének ellenőrzésére saját soraiból kiküldött honvédelmi bizottmányt — ugyancsak Kossuth javaslatára — megbízta azzal, hogy a törvényes miniszterelnök távollétében helyette gondoskodjék a határozat foganatosításáról.1 8 Ennek folyományaként született meg az alábbi irat, amelynek a szövegét a másnapi pesti városi közgyűlés jegyzőkönyve örökítette meg számunkra a következő formában: Kossuth Lajosnak f. évi sept. 28kán kelt levele következő tartalommal: A nemzet képviselői tegnap éjjel, hazánk alkotmánya megmentésének kötelességétől indíttatva, az ide rekesztett határozatot1 9 hozták. Ezen határozat közhírré tétele, minden hatóságoknak megküldése s annak is sikeresítése, hogy az ország védelme s minden védelmi pontjai az alkotmány iránti hűségnek biztosíttassanak, a minister elnöknek s a képviselő ház honvédelmi bizottmányának lévén meghagyva, én mint ezen bizottmány egyik tagja, a minister elnök távollétében midőn az érintett határozatot foganatosítás végett megküldeném, ezen város hatóságától különössen megvárom, hogy a képviselő háznak a mellékelt határozat foglalatáról, a város területén levő bár mely katonai pontoknak, tanyáknak, táraknak az alkotmány iránti hűség számára miképpen lett biztosításáról még ma jelentést tegyen.