Századok – 1994

Tanulmányok - Veliky János: Az ipartámogató Kossuth V/818

820 VELIKY JÁNOS Az ipartámogatás gondolata az 1840-es évek elején Kossuth közéleti működésének minden fontos fórumán feltűnik.1

1

Beépül polgári átalakulási programjába, és korántsem tekinthető önmagáért való, öncélú tényezőnek. Ugyanis Kossuth úgy látta, hogy a polgári haladás egészét veszélyeztette a közgazdasági viszonyok (ipar, kereskedelem, vám) rendezeüensége. Munkái előzményekre támaszkodnak, olyan jeles teljesítményekre, mint például Skerlecz Projektuma, Berzeviczy De commercio et industria Hungariae-ja vagy Széchenyi haszonelvű gazdaságfilozófiája, ám azokat korszerű szemlélete révén meghaladja, mivel felfogásában az ipar szoros összefüggésbe került a polgári átalakulást célzó egész reformfolyamattal, az örökváltsággal, a polgári tulajdon megvalósításával, az államberendezkedés átalakításával. Ó állítja a modern ipar értékteremtő és értékhordozó funkcióját a politika tengelyébe. Az ipar társadalmi jelentőségét mind többen megértették, és a „tenni-akarás szelleme" a közvélemény hagyományosan gondolkodó rétegeit is elérte. 1842-ben elégedetten állapította meg Kossuth, hogy újabban már „az ősi kandallóhoz szegődött pipás indolentia is aggódni kezd", ha a kereskedelmi mérleg veszteséget mutat.1

2

Ám az is tény, hogy ezzel egy időben a konzervatív szellemű publicisztika az iparosítás társadalomromboló következményeiről szónokolt. A Világ című lapban gróf Sztáray Albert az iparosodás nemesi kritikáját megfogalmazva hangoztatta, hogy „a gyárművesség — értve a nagy gyárakat, hol ezeren találják ugyan, de minden szabadságuk, az élet minden élvezete s egészségök feláldozásával nyomorú életmódjokat — csak kényszerült, természetelleni állapot... így jobban szeretném, ha hazánk bőven termeszt s a külföld kénytelen tőlünk rendesen venni".13

Mások óvtak a túlzott ütemű iparosítástól, „öntudatosan kezelt műipart" (vagyis kézműipart) szorgalmaztak, hiszen — mint hangoztatták — még az sem terjedt el kellő mértékben. Igyekeztek az ipartámogatást a mezőgazdasági érdekekkel szembefordítani, amikor az agrárüzemeket munkaerő-hiánnyal fenyegették. Egészen odáig is elmentek kijelentéseikben, hogy „gyárak sokasága inkább kártékonyán fog hatni, mint üdvösen, főleg némely vidékeken".1

4 Ezekkel a nézetekkel szemben Kossuth a liberális közgazdaságtan érveit hangoztatta és az érdekegyesítés társadalmi elveit követte. A mezőgazdaságban addig sem tétlen (a polgári reformokkal többnyire rokonszenvező) árutermelő nemesség érdekeivel is számolt, amikor azt hangoztatta, hogy az ipar fejlesztésére csupán azt az „erőfelesleget" kell fordítani, amely „a földművelő ipar tökéletes fedezése után felmaradt".1

5

így azonban korántsem képviselte egyoldalúan a nemesi árutermelés érdekeit, sőt a Magyar Gazda, a Nemzeti Újság, a Budapesti Szemle és a Világ agitációjával szemben számtalanszor kijelentette, hogy a „műipar és a földművelés igen szoros kapcsolatban állanak". Az ipar fejlesztése a mezőgazdaságnak is érdekében áll, hogy „a műipar körébőli szükségeit minél jobban, minél olcsóbban, minél könnyebben fedezhesse". Közérdek, hogy „a fogyasztó néposztály benn a honban szaporodjék s tehetősbüljön", de ipar nélkül a belső piac mindig kiegyensúlyozatlan marad.16 A modern ipart a csekély számú polgárság sem támogatta egyértelműen. 1841-ben az Iparegyesület létrehozása után Kossuth azt is keserűen kénytelen panaszolni, hogy „különösen azok, kiknek javát tartja leginkább szem előtt az egyesület, kiknek még... egyenesen hasznot is nyújt nem csak vonakodnak (támogatni), sőt ellenséges