Századok – 1994

Történeti irodalom - Nationalism and Empire. The Habsburg Empire and the Sowiet Union (Ism.: Kurunczi Jenő) III–IV/788

789 TÖRTÉNETI IRODALOM ve a szimpóziumon elhangzottakat (T. Rakowska-Harmstone, W. Leitsch és Tyiskov írásából a kibontakozás valószínűsíthető módozatait elemző rész). Hangsúlyoznunk kell, hogy egy tizenhat tanulmányt tartalmazó kötet ismertetése nehézséggel jár, mind teijedelmi, mind tematikai (arra csábíthat, hogy vagy a hazánk történetével kapcsolatos, vagy a világtörténeti szempontból valóban alapvető orosz és szovjet vonatkozású tanulmányokra koncentráljunk egymás rovására; amit nem tartunk helyesnek) szempontból. Arra törekszünk, hogy a legfontosabb, legaktuálisabb és legtöbb újat adó gondolatokat emeljük ki. A. J. Motyl írásában lényeges a Habsburgok államával és a Szovjetunióval kapcsolatban a birodalmak sajátosságainak, a hanyatlástól az összeomlásig terjedő fejlődési szakasz legfőbb jellemzőinek (gazdaságbeli, ideológiai változások, а centrum és а periféria viszonyának átalakulásával, a centrifugális tendenciák erősödésével а politikai döntésekben megnő a helyi elitek szerepe és szovjet vonatkozásban „a belső és külső birodalom" sorsa kerül előtérbe) és a következményeknek a kérdése. Egyetérthetünk a szerzővel, hogy a központi reformokkal egyik birodalomnak sem sikerült leküzdeni a regionális fragmentációt. Eltorzulásuk és összeomlásuk rendszerimmanens (önpusztítók), azonban a két végkifejlet okaiban és politikai módozatában eltért egymástól. Igaza van Motylnek abban is, hogy a bukás időszakában a birodalmi elitektől nem lehet a következő szakaszra alkalmas értékeket átvenni, viszont az hogy miként megy végbe a bomlás és az összeomlás; alapjaiban meghatározza a szétvált részek általános fejlődésmenetét. W. O. McCagg szerint a területi elhelyezkedés és a kormányzati módszerek miatt noha az utóbbi területen kontrasztok is megfigyelhetők — nem irreleváns egy régebbi és egy modem birodalom összehasonlítása. Az elsó világháborúig a Habsburg Monarchia, majd azt követően a Szovjetunió léte a soknemzetiségű Közép- és Kelet-Európának a modern nyugati fejlődéstől való eltérése miatt mintegy európai szükségszerűségből — igaz eltérő, változó és sokszor áttételesen érvényesülő tényezőkkel fakadt. Más volt pl. а két birodalomban a régiók integritásának szintje, az ideológiai-politikai uralom eszköztára, a modernizációhoz és a nemzeti törekvésekhez való viszony. McCagg úgy véli, hogy az Osztrák Magyar Monarchia bukását alapvetően külső tényezők okozták, míg а Szovjetunió „saját súlya alatt omlott össze". A szovjet dezintegrációs belső okok között említi а politikai törekvések és a gazdasági kapacitás közti eltérést, valamint a társadalmi infrastruktúra felbomlását а válság időszakában, amelyeket viszont egy modem rendszer előre jelezne. M. Hroch az anyanyelvnek a nemzeti identitásban betöltött szerepét elemzi a két birodalom kapcsán. A nemzeti mozgalmakban három fázist különít el (a tudományos érdeklődés, а patrióta agitáció és a tömegmozgalmak korát), a programok fejlődésében pedig négy lépcsőfokot a nyelvnek értékként történő felfedezésétől a hivatalos nyelvvel való egyenjogúsítás követeléséig. Noha Hroch utal a tematikai összevetés problémáira, bizonyos módosításokkal a nemzeti mozgalmak nyelvi programjai a volt szovjet térségben ugyanazon funkciókkal (pl. politikai szimbólumként, érvrendszerek elemeiként) jelentek meg, mint 1914 előtti elődeik. A kötet második részéből igen fontosnak tartjuk J-P. Himkának a nemzeti problematikát a Habsburg-birodalom és a Szovjetunió összehasonlító történeti elemzésén alapuló vizsgálatát. A Monarchia történetében ebből a szempontból három szakaszt különít el, de jelzi, hogy az utolsóban (1848-1918) az első világháború közeledtével a destruktívabb megoldási módozatok nyertek teret. A szovjet térségben már az 1920-as években ellentmondásos tendenciák jelentek meg, melyek közül а sztálinista irányzat (az orosz sovinizmus, a nem oroszok elleni „hadviselés különféle módjai") kerekedett felül a 30-as évekre és tartott 1953-ig. Himka szerint az 1950-60-as évekbeli első desztálinizáció csak enyhítette, de alapjaiban nem változtatta meg ezt a politikát; valójában Gorbacsov alatt történi ez meg. A nacionalizmus új hulláma a volt Szovjetunióban az Osztrák-Magyar Monarchiával összevetve robbanékonyabban, koncentráltan, hosszúnak ígérkezve, új tömegkommunikációs helyzetben és gazdasági válsággal és ökológiai problémákkal összefonódva jelent meg. A Monarchiában ez fokozatosan érlelődött. Viszont mindkét államban a demokratizálódás nacionalista reneszánszot eredményezett. Himka elég pesszimistán négy orosz megoldási mozzanatot valószínűsít, amiben benne van a demokratikus átalakulás kudarca is. A könyv ezen részének ún. esettanulmányait, noha kiváló szakemberek (ld. pl. a gaLiciái történelem tudósát P. R. Mágotsit, vagy hazánk históriájának szakavatott ismerőjét Tofik M. Iszlamovot) írták és eredeti, nagyívű, vitára serkendő elemzéseket adtak, legnagyobb sajnálatunkra csak tömören ismertethetjük. Mágocsi írásából, amelyben a galiciai ukránok Habsburg- és szovjet uralom alatti helyzetét vizsgálja, kiemelnénk a kétfajta nemzeti mozgalmi (az értelmiség vezette és az állam által inspirált) típusról és a szintén kétféle lojalitásról (a többfelé irányuló és az ezt kizáró) szóló fejtegetéseit. Jellemző szerinte, hogy míg a Habsburgok alatt Kelet-Galiciában megalakulhattak és legálisan működhettek a különféle nemzeti intézmények, addig 1944 őszétől a szovjet uralom idején sorra tiltották be а két világháború közti szervezeteket, törvényen kívülivé vált а görög katolikus egyház és igyekeztek kitörölni а helyiek emlékezetéből а sajátos történelmi múltat. Míg a Habsburg-birodalomban az ukránok egyszerre lehettek a dinasztia hű