Századok – 1994
Közlemények - T. Mérey Klára: A településhálózat változása és ennek okai a Dél-Dunántúlon (1850–1914) III–IV/650
658 T. MÉREY KLÁRA hogy Tolna megye említett nagyközségeinek egy része csupán uradalmi puszták és majorságok füzére. Pl. Újdombóvár nagyközség 1900-ban 35 pusztából állott, s népességszáma a puszták, erdészlakok, vagyis a külterületi lakott helyek népességszámával volt azonos! A dunaföldvári járásbeli Gindlycsalád 2819 főnyi feljegyzett népességével 21 külterületi lakott helyből állott. E példákat még lehetne szaporítani, s mindez egy nagyon fontos problémára hívja fel figyelmünket, amelynek a múltban gyökerező káros hatása csak később vált nyilvánvalóvá. A közigazgatási jogászok figyeltek fel arra az 1930-as években, hogy hazánk számos részén vannak olyan települések, amelyek a törvény betűjéhez alkalmazkodó, de a szellemével ellentétben álló életet élnek. Ez a típus az ún. eszmei község, amelyet úgy definiáltak, hogy az nem egyéb, mint egy községi hatóságot gyakorló nagyuradalom.2 0 ''8 A belügyminiszter ezt egy 1931-ben kelt körrendeletében nemcsak uradalomra kiterjedően határozta meg, hanem a következőképpen: „Eszmei (uradalmi) község alatt valamely gazdasági (uradalom) vagy ipartelep területét magában foglaló olyan önálló községi alakulatot kell érteni, amelynek a képviselőtestület, valamint az elöljáróság tagjai — törzslakosság hiányában — a gazdaság (uradalom), illetőleg ipartelep tulajdonosai vagy alkalmazottai közül kerülnek ki."2 1 Tolna megye területén a nagyközségek egyértelműen uradalmi községek voltak. De találunk ilyen típusú települést Somogy megyében is. Ezek kialakulása a régi, feudális rendszerbe nyúlik vissza. A földbirtokosoknak ui. akkor háromféle tulajdona volt: jobbágybirtok, majorsági birtok és puszta. A két utóbbi — a közigazgatási jogász szemével — abban különbözött egymástól, hogy a majorsági birtok a jobbágyközség határához tartozott, főként a község jobbágyai művelték — úrbéri kötelezettség fejében —, esetleg egy részét árendális birtokként. A puszták, praediumok azonban nem tartoztak jobbágyközséghez, ezeket szabad bérmunkásokkal műveltették vagy állattenyésztés céljaira használták. Esetenként szegődményesekkel vagy dohánykertészekkel műveltették. Ezek csak a földesúr fennhatósága alá tartoztak. A jobbágyfelszabadítás után, az abszolutizmus idején alakult ki ezeknek az ún. eszmei községeknek az őse: az önálló puszta. Ennek jogi alapja egy 1851. december 31-én kihirdetett és az osztrák császárság koronaországainak berendezkedését elrendelő alaptörvényben gyökerezik. Ennek 9. pontja ui. úgy intézkedik, hogy az uradalmi nagy földbirtok a „helyközségek kötelékéből" kivehető és közvetlenül a járási hivatalok alá rendelhető. „E célra több előbb uradalmi, közvetlenül határos vidékek egyesülhetnek."2 2 Ez a rendelkezés tette lehetővé, hogy a pusztai birtokok a volt jobbágyközségek keretein kívül maradhassanak, és ezzel a nagy latifundiumok tulajdonosainak lehetővé tették azt, hogy majorsági birtokukat kivonják a községek kötelékéből, és nem kellett a község közigazgatási és egyéb közterheihez hozzájárulniuk. Állami adójukat egyenesen az állami adóhivatalokba fizették és közigazgatásilag közvetlenül a szolgabíráknak voltak alárendelve. A földbirtokosok ezt követően — főként a Dunántúl latifundiumokkal átszőtt megyéiben — százszámra létesítettek önálló pusztákat. Az 1863. évi hivatalos helységnévtárban 1112 önálló pusztát tüntettek fel és ezek közül 82 Somogy, 54 pedig Tolna megyében volt.2 3 S noha utóbb az 1886. XXII. t. c. 152. §-a világosan kimondja, hogy önálló községgé puszta csak úgy alakítható, ha a területen 50, állandóan
