Századok – 1994
Közlemények - T. Mérey Klára: A településhálózat változása és ennek okai a Dél-Dunántúlon (1850–1914) III–IV/650
656 T. MÉREY KLÁRA népesebb mezővárosokban létesült postaállomás (Keszthelyen, Kiskomáromban, Letenyén stb.)1 7 Mindezek a közlekedési hálózatban bekövetkezett változások már a településhálózatban is jelentkező és a gazdasági élet egészére kiható változásokat eredményeztek. Ez a folyamat már megindult az 1850-es években, hiszen ezen a területen 1857. május 2-án megnyitották a Pécs melletti Üszögpusztát Moháccsal összekötő vasútvonalat, amely elsősorban a pécsi szenet volt hivatva a Dunához szállítani. 1860-ban megnyílt a Budáról Siófokon át Nagykanizsára és Murakeresztúrra közlekedő vasútvonal, amely az embereket és az árut Csáktornyán át Triesztbe szállíthatta. 1865-ben Nagykanizsát már Szombathellyel és Sopronnal, és ezen keresztül Béccsel is összekötő vasútvonal épült (Zalaszentivánon át, a megyeszékhelyt kihagyta!), 1867-68-ban pedig megszületett a Murakeresztúr-Barcs-Szigetvár-Pécs vasútvonal, amely már megteremtette az utat a Duna-Tisza köze búzájának a tenger felé.1 8 E vasútvonalak révén a gazdasági életre és ezzel egybekötve az egyes települések életére is kiható változásokat a terület lakói már csak a kiegyezés után aknázhatták ki, s az átalakulás különböző állomásait ekkor ismerhetjük meg teljesen. Az első, a települések életére mélyen kiható változást az 1871-ben megalkotott és a községek rendezéséről szóló törvény okozta. Ez a törvény (XVIII. tc.) rendet kívánt teremteni a települések között. Megszüntette a mezővárosokat és a szabad királyi városokat és helyükbe törvényhatósági város, rendezett tanácsú város lépett; nagy és kisközségekre tagolta a településeket, míg a puszta, praedium elnevezés helyett bevezette a külterületi lakott hely fogalmát. E mögött azonban nemcsak névváltozás húzódik meg, hanem belső tartalmi változás is. A vasutaskolóniák, a szőlőkbe történő kitelepülések, ipartelepek olyan külterületen helyet foglaló kisebb lakóközösségeket feltételeznek, amelyek már semmiképpen sem fedték az egykori puszta, a földesúri majorság „telephelyeinek" fogalmát. A községi törvény a mezővárosokat és a „nagy falukat" a nagyközség elnevezés alá sorolta, amelyeknek nem volt rendezett tanácsa, de a törvény által rájuk ruházott teendőket saját erejükből képesek voltak teljesíteni. A „kisközségek" — korlátozott anyagi viszonyaik miatt — azt nem tudták saját erejükből teljesíteni, ezért más helységekkel kellett szövetkezniük.1 9 Ez a törvény teljesen átalakította Dél-Dunántúl településeinek közigazgatási státusát, illetve az egyes települések hierarchiáját, amely gyakran nem volt képes megmutatni azok valódi helyét a „rangsorban." Olykor a gazdasági életben jelentéktelen település nagyközségként szerepelt, s járási székhelyek, nagy vonzáskörzettel rendelkező települések kisközségek voltak (pl. Barcs, Igal, stb.). Ez a törvény nagyon nehezen ment át a köztudatba. A népszámlálások adatai alapján készített helységnévtárakban még az 1880-as években is a mezőváros megnevezést találjuk nem egy település neve mellett. A terület településeinek közigazgatási státusuk szerinti statisztikája 1900-ban és 1910-ben a következőképpen alakult:
