Századok – 1994

Közlemények - Varga J. János: Ismeretlen adalékok az 1716. évi péterváradi ütközethez III–IV/634

A PÉTERVÁRADI CSATA, 1716. AUGUSZTUS 5. 635 Az egyházi pályára szánt „petit Abbé de France" — ahogyan Versailles-ban nevezték — anyja száműzetése után még szótlanabb lett, mint korábban volt, s még inkább érdeklődött a katonaélet iránt. Semmi hajlandóságot nem mutatott a papi hivatáshoz, mert belső adottságai a hadi pálya felé vonzották. Az ifjú herceg csodálattal szemlélte a fényes katonai parádékat s remélte, hogy őt is hadvezérré teszi majd a nagy király. Még nem töltötte be huszadik életévét, amikor unokafivére, Conti herceg elkísérte az uralkodói palotába, hogy helyet kérjen számára a hadseregben. XIV. Lajos azonban egyetlen szóval értésére adta, hogy a papi ruhába bújtatott fiút nem látja szívesen katonái között: „Jamais" (Soha). A megaláztatás gyors elhatározásra bírta a herceget. Amikor híre jött, hogy fivére, az I. Lipót császár szolgálatában álló Lajos herceg, elesett Bécs előterében a törökökkel vívott csatározásban, még aznap útra kelt: szökve, pénz nélkül és adósságainak hátrahagyásával távozott Párizsból. 1683 nyarán érkezett a császárhoz, amikor a török hadak már Bécs alatt álltak. Rossz németséggel megírt folyamodványában, az éppen Linzbe sietve készülődő Lipót oltalmába ajánlotta magát, s testvére gazdátlanná vált dragonyosezredét kérte. Egyelőre arra kapott engedélyt, hogy önkéntesként harcoljon Bécs védelmében, ott viszont olyan fényes tanújelét adta személyes bátorságának, hogy azonnal ezredessé léptették elő. Részt vett a párkányi csatában és Esztergom visszavételében (1683), Buda ostrománál (1684) megsebesült, de két év múlva ugyanott harcolt, most már vezérőrnagyként, azután Nagyharsány (1687) és Belgrád (1688) következett és az altábomagyi rang. 1689-től a nyugati hadszíntéren szolgált, ahol — éppen a franciák ellen — a tábornagyi rendfokozatig vitte. Évekig kellett várnia, amíg kimagasló tehetségéhez méltó beosztást kapott. Ez 1697-ben következett be, amikor Guido Starhemberg gróf e szavakkal ajánlotta őt a császár figyelmébe: „Nem ismerek senkit, kinek több esze, alkalmazkodóképessége, tapasztalata és ügybuzgósága volna, ki nagylelkűbb és önzetlenebb lenne, s akit katonái jobban szeretnének s tisztelnének, mint őt." I. Lipót Savoyai Eugént július 5-én kinevezte a magyarországi hadak élére.5 S most, 19 év múltán, ugyanabban a minőségben állt seregével a Duna bal parti Futaknál. Miután Ali Damad pasa, nagyvezír augusztus 2-án Karlócától nyugatra és Péterváradtól mintegy 5 kilométerre délkeletre állást foglalt egy jól védhető, szekérvárral megerősített magaslaton a folyó jobb partján, Savoyai Eugén ugyanaznap átkelt a vizén, és a szintén jobb parti Pétervárad védelmére sietett. Az erősség Eszék és Belgrád között nagyjából félúton, a Duna hatalmas, patkó alakú kanyarulatában, egy sziklahátra épült. Stratégialiag fontos volt mind Szlavónia és a Szerémség, mind Magyarország szempontjából, ezért a császári hadvezetés már a felszabadító háború időszakában erős katonai bázissá építtette ki. A várost — amely hátát a Dunának vetette — délről a vár oltalmazta, s mindkettőt erődrendszer védte, amely szarv- és koronaműből, valamint kettős sáncvonalból állt. A „Caprara sáncok" néven emlegetett védőmű6 enyhe ívben, arccal délnek fordult s jobb szárnyával a Dunára, bal szárnyával Pétervárad erődítéseire támaszkodott. A császári hadsereg gyalogságának zöme négy harcvonalban a két sánc között és a második mögött sorakozott fel, míg az erődöt további egységek szállták meg. A sáncokon kívül, azok bal szárnyához csatlakozott a maradék gyalogság és még to-